KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/augusztus
KRÓNIKA
• Tarr Béla: Balassa Péter (1947-2003)
• (X) : Leni Riefenstahl: Emlékeim 1902-1945

• Szilágyi Ákos: Vidám fickók Sztálin mozija (1. rész)
• Sumjackij Borisz: Sumjackij naplója
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Konnektorból kihúzva Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Ádám Péter: A szorgalom bűne Simenon celluloidszalagon
• Bori Erzsébet: Torony az éjszakában Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Maloin
AKCIÓMOZI
• Vaskó Péter: Acélkoporsók Filmek a tenger alatt
• N. N.: Tengeralattjárók a moziban

• Kiss Ferenc: Színes, szélesvásznú képregény Rajzolt Rejtő
• Tóth András György: Színes, szélesvásznú képregény Rajzolt Rejtő
• Kiss Ferenc: Rejtő Jenő (1905-1943)
• Turcsányi Sándor: Botrány a Szaharában Rejtő Jenő filmen
• Varga Balázs: Háttérvetítés A pesti mozi aranykora
• Molnár Gál Péter: Phoenix mozi Budapesti filmemlékezet
• Dániel Ferenc: Zengő tombolás Mándy-mozi
• Kolozsi László: Az olvasó ember André Kertész képeiről
KRITIKA
• Zoltán Gábor: Elkalandozó tekintet Gerry
• Bikácsy Gergely: Ámor vértengerben Margot királyné
• Bori Erzsébet: Válsághelyzetek Hogy szeretsz?
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: Tíz perc – Cselló
• Takács Ferenc: Claire életre-halálra
• Pápai Zsolt: Ballistic – Robbanásig feltöltve
• Köves Gábor: Novo
• Nevelős Zoltán: A fülke
• Vincze Teréz: Enyém vagy!
• Vaskó Péter: Túl mindenen
• Kovács Marcell: Hulk
• Csillag Márton: Blanche, a bosszúálló angyal

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Nők pórázon

Nem vagyok boszorkány

Baski Sándor

A walesi Rungano Nyoni visszatért szülőhazájába, hogy egy máig létező és pusztító babonáról készítsen mágikus realista szatírát.

 

El tudja-e kerülni a messziről jött rendező, hogy a harmadik világban forgatva ne egzotikus csodalényekként láttassa a helyieket, és a visszás jelenségeket se csak a saját kultúrájának erkölcsi magas lováról mutassa be? A feladat nehéz, ha nem éppen lehetetlen – nyilván tudta ezt Rungano Nyoni is, amikor első filmjének témájául egy máig létező afrikai hagyományt választott. Hiába született a fiatal rendezőnő Zambiában, már Walesben nőtt fel, így az ő nézőpontja is egy kívülállóé, még ha személyes kötődése miatt talán empatikusabb és hitelesebb is a megközelítésmódja.

A nyitójelenetben alighanem a saját kétségeire is reflektál. Turistabusz gördül be egy úgynevezett boszorkánytáborba, ahol kordon mögött tartott, fehérre festett arcú asszonyokat tekinthetnek meg a látogatók. Fotók és szelfik készülnek, mindenki alaposan kicsodálkozza magát, majd visszaszállnak a buszra, és elhajtanak a következő borzongató élmény irányába. Rögtön ezután megismerjük a kilencéves Shulát, akit egy véletlen baleset miatt boszorkánynak bélyegeznek, és választás elé állítanak: vagy boszorkánynak vallja magát, vagy hajnalra kecske lesz belőle. Az önkéntes némaságot fogadó kislány nem meri megkockáztatni az utóbbi opciót, ezért beköltözik a táborba, ahol ő lesz a legfiatalabb lakó.

Más külföldi rendező nyilván ünnepélyes, drámai hangvételt választana ehhez a történethez, az afrikai közegben otthonosabban mozgó Nyoni viszont, a cyranói elvet követve, képes meglátni a komikumot is a szituációban. A helyiek babonás hite egészen abszurd pillanatokat eredményez – a Shula boszorkánysága mellett tanúskodó férfi állítja például, hogy a lány miatt leesett a karja, miközben jól láthatóan megvan minden végtagja –, de a hatóságok belépésének köszönhetően társadalmi szatíraként is működik a történet. A rendőrfőnök, ahelyett, hogy a ráció hangját képviselné, saját céljaira használja fel Shulát. Bűncselekmények helyszíneire cipeli el, ahol a felsorakoztatott gyanúsítottak közül meg kell neveznie a tettest, vagyis a babona hivatalosan is bekerül a nyomozati eszközök közé. Fiatal kora miatt a kislány még Zambiában is kuriózumnak számít, így az országos média is felfigyel rá, televíziós talk show-kba hívják, ahol a rendőrfőnök kap néhány kemény kérdést, de Shulának ugyanúgy a cirkuszi látványosság szerepköre jut, mint a film elején, a turisták látogatásakor.

Az író-rendező bevallottan sarkít, de Zambiában és Ghánában tényleg léteznek boszorkánytáborok, amelyek papíron menedéket hívatottak nyújtani a megvádolt nőknek, valójában viszont kirekesztésüket törvényesítik. Nyoni láthatóan nem csak a konkrét jelenségről akart egy figyelemfelhívó fesztiválfilmet készíteni a nyugati közönség számára, a boszorkánysors nála metafora (is). Shula és társai hátára fehér szalag van rögzítve, amely egy óriási orsóhoz kapcsolódik, bárhová is mennek, mindig a jelképes és nagyon is konkrét rabláncon mozoghatnak csak. A szalagot elvághatnák, de nem teszik, mert félnek, hogy kecskévé változnak, vagyis rabságuk annak is köszönhető, hogy ők maguk is hisznek büntetésük jogosságában. A renitenskedő Shulát is engedelmességre oktatják, mert jót akarnak neki, a rendőrfőnök kedvence, aki a tábor helyett a saját házában élhet, azt javasolja a kislánynak, hogy fogadjon szót és legyen alázatos, és olyan sokra viheti majd, mint ő. A férfiak által szó szerint zsinóron rángatott, sorsukba beletörődött „boszorkányok” történetével Nyoni nyilvánvalóan az Afrikában még mindig elnyomott, alárendelt szerepbe kényszerített nők helyzetét is kommentálja.

A film nem csak a humora miatt nem torkoll végül dühödt feminista vádiratba, Nyomi érzékenyebb alkotó annál. A szatirikus hangvétel és a „boszorkányok” mindennapjainak helyenként már-már dokurealista bemutatása mellett van valami megkapóan szürreális és álomszerű is a filmben, köszönhetően többek közt David Gallego (A kígyó ölelése) operatőri munkájának. Ha boszorkányok nem is léteznek, Nyomi meg akarja mutatni, hogy milyen az a mágikus atmoszféra, ami életre hívja ezeket a hiedelmeket – és ezt olyan sikeresen teszi, hogy a fináléra a nézőt is sikerül elbizonytalanítania saját racionális világképét illetően. A Nem vagyok boszorkány másik, Afrikán kívül is értelmezhető tanulsága pedig, hogy a megbélyegzés és a kirekesztés univerzális emberi igény, a hatalmasok a nép legsötétebb ösztöneire apellálva mindenhol előszeretettel jelölik ki a bűnbakokat, hogy az irántuk érzett gyanakvás és félelem összetartsa a társadalmat.

 

NEM VAGYOK BOSZORKÁNY (I Am Not a Witch) – brit-francia-zambiai, 2017. Rendezte és írta: Rungano Nyoni. Kép: David Gallego. Zene: Matthew James Kelly. Szereplők: Maggie Mulubwa (Shula), Dyna Mufumi (Vezető), Margaret Spinella (Mama), James Manashe (Varázsló). Gyártó: Clandestine Films / BFI / Film4 / Soda Pictures. Forgalmazó: magyarhangya. Feliratos. 94 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13745