KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: Operett és foxtrott Emigránsok

• Schubert Gusztáv: Virtuálfrász Dr. Caligaritól Mr.Smith-ig
• Kovács Marcell: Agyfürkészők Amerikai paranoia
• Nevelős Zoltán: Maffia, korrupció és magányos hősök Olasz paranoiafilm
• N. N.: Maffia és paranoia
• Varró Attila: Walker, mon amour Kultuszmozi: Point Blank
• Hungler Tímea: Magányügyek Szingli-stílus
• Vágvölgyi B. András: Elvirágzó vágy/álmok Fitnesz-fasizmus
• Horeczky Krisztina: Párnafilm Nők a moziban
• Vaskó Péter: Terézanyu mozija Beszélgetés Bergendy Péterrel
FESZTIVÁL
• Báron György: A nagy zabálás Mediawave
• Pápai Zsolt: A kép színeváltozásai Brit Filmnapok

• Takács Ferenc: Cloyne püspöke moziba megy Beckett és a Film
KÖNYV
• Kovács István: A vasember kora Andrzej Wajda: A film és más hívságok
• Csantavéri Júlia: Vágtában Dobai Péter: Angyali agresszió
• Kelecsényi László: Barátkozás a káosz démonával Bíró Yvette: Nem tiltott határátlépések
KRITIKA
• Beregi Tamás: Forduljon Smith-hez Mátrix – Újratöltve
• Nyírő András: A promo veled van Mátrix-kampány
• Győrffy Iván: Agyhalál Naqoyqatsi
• Békés Pál: v + f Adaptáció
• Horváth Antal Balázs: Spanyol rulett Intacto
• Ádám Péter: Állat az emberben Véresen komolytalan
DVD
• Pápai Zsolt: Fegyverre feszítve Terrence Malick: Sivár vidék
LÁTTUK MÉG
• Hungler Tímea: A vonzás szabályai
• Takács Ferenc: Birtokviszony
• Köves Gábor: Azonosság
• Dóka Péter: Egy csók és más minden
• Vaskó Péter: Tulipános Fanfan
• Csillag Márton: Londoni csapás
• Tosoki Gyula: Halálosabb iramban
• Csillag Márton: Több a sokknál

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mándy-mozi

Zengő tombolás

Dániel Ferenc

Egy kisszobányi mozi-Pest. Bensőséges Mándy-kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

 

Mándy-mozi. Szerény címe ez a Petőfi Irodalmi Múzeum Mándy Ivánnak szentelt kis időszakos kiállításának, amelyhez folyosó- tekervényeken, Koós Károlyon lehet átjutni, valójában afféle termecske Mándy-relikviákkal és mozi emléktárgyakkal, meg fotókkal: Kiss Bori és Pádár Eszter munkája. Bejutva, rögtön úgy éreztem, tetszene Mándynak: barátokkal elüldögélne itt alkonyattájt, s a vendégkönyvben is szívélyes sorokban köszönte volna meg a kiállítást rendező hölgyeknek (és munkatársaiknak), hogy műfajilag és perszonálisan hiteles figyelmükkel illették személyét, gonddal válogatták anyagát. A „méreteket illetőleg” ugyancsak finom mosollyal nyugtázna.

A bejárattal szembeni falon van egy standfotó a régi „újholdasok”-ról, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Ottlik Géza, Mándy Iván csapata, jól emlékszem, hogy a régi dokufilmben a férfi szereplők bűntudattal hallgatták a nagyaszony, a nemzet tanárnénije dühödt korholását, miszerint ővelük sem, Pilinszkyvel sem lehet/ett irodalomról komolyan beszélni. Komolyan, vagyis vesékig hatóan műalkotásokat, irányzatokat elemezni. Bizonyára így volt, de ezt a meghaladott témát átengedném az irodalomtörténészeknek.

A diszkrét civil úriemberről, Mándy Ivánról, akinek elég gondja-baja volt a saját írói titkaival, amúgy se tételezhetnénk, hogy az elméleti esztétizálás vonzotta volna. A maga módján bizonyára bölcselkedett, hiszen számtalanszor láttam „húsbavágó” filmintézeti vetítések után, ahogy a Thököly úton csámborgott, magányosan téblábolt, de a képzelete vetítővásznán megőrzött vagy felnagyított emlékképekből nem osztozkodott senkivel. Azt, hogy neki mire volt jó Saraghina vagy „a homok asszonya”, nem sejthetjük.

A „mozi”, a Bodográf, a gépházból pászmázó fénykéve, a divatból kikopott filmsztárok, az esősre csiszatolt moziuniverzum hajdani jelenetei: ezek Mándy úgymond közkeletű mitologémái. Miként az apa, az álmok, a Teleki tér, a testiség, a presszó, a lerohadt szerkesztőségi szoba, a házmesternő, a ruhatáros néni, a lopott kabát, vagy a foltozó szabó. Az alvilág felől: a halottak, vagy álmodottak hívó hangjai. Talán elfogadhatjuk, hogy Mándy a szó prousti értelmében volt a múló idő dokumentaristája: a felejtés és a rendezetlen elmúlás ellenében („zengő tombolás, értelme nincsen”) montírozott, keresgélte össze a legszükségesebb mozzanatokat. Amelyekről azonban ő sem gondolta volna, hogy történetileg vagy akárcsak kronológiailag hierarchizálhatók. Logikus történetekké párolhatók. Kulcsjelenetekké vághatók.

A kis kiállítás fotói, relikviái (Mándyval avagy nélküle) önkéntelenül mutatnak fityiszt a rákosista, kádárista diktatórikus korszaknak. Orwell nem élt itt közöttünk, ezért praktice nem tapasztalhatta, hogy az ideológiai túlnyomás közepette, milyen szívósan, mennyire röghöz tapadóan tartotta magát a magánzóság, más szavakkal: a civilszféra. Annak aurája. Egy eszpresszóban lehetett a kávé híg lötty – háttérben kalapos besúgónénivel –, de a „szimpla? dupla?...” szertartás meghittsége kizárólag a szereplők kölcsönös bizalmán alapult. Mándy Iván eme kontrasztnak hercege és tanúságtévője volt.

Még a saját filmje forgatásán is kiérződött belőle a magányos privátember, az örökös albérleti lakó.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/08 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2292