KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Monteiro halálára
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: A forgatókönyv biankó csekk Beszélgetések a Sorstalanságról
• Jeles András: Az ötödik elbeszélő Feljegyzések a filmrendezésről
• Horeczky Krisztina: Ez így rendben van Beszélgetés Jeles Andrással
• N. N.: Jeles a Filmvilágban
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Neo és a hangyabolyok Ember/gép a Mátrixban
• N. N.: Cyber-filmek
• Beregi Tamás: Álommátrix, ébrenlétnarkózis Internet és virtuálvalóság
• Pápai Zsolt: Mátrix-appendix Animátrix
• Herpai Gergely: Gépbe töltve Enter the Matrix

• Vágvölgyi B. András: Gyilkos kölykök elégiája Bowling for Columbine
• Návai Anikó: Egy elmulasztott tekeóra Columbine-ban Beszélgetés Michael Moore-ral
• Takács Ferenc: Író a moziban Graham Greene és A csendes amerikai
NŐ-IDOLOK
• Bikácsy Gergely: Nőrület, rút szépség Psychosissimo

• N. N.: Brian De Palma filmjei
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Polgári minimum Magyar függetlenfilm
• N. N.: Az 50. Országos Függetlenfilm Fesztivál díjai

• Antal István: Brakhage átalakult Avantgarde szabadság
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Halott ember Billy Wilder: Gyilkos vagyok
KRITIKA
• Forgách András: Kitanulni Kitanóból Bábok
• Fliegauf Benedek: Üzlet a sorssal A fiú
• Köves Gábor: Kint is vagyok, bent is vagyok Az utolsó éjjel
KÖNYV
• Murai András: Határeset Néprajzi filmezés Magyarországon
DVD
• Pápai Zsolt: Köztes szerep George Waggner: A farkasember
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Légy ott a hetesen
• Tosoki Gyula: Kilenc királynő
• Vaskó Péter: A harcos
• Pápai Zsolt: A sötétség leple
• Hungler Tímea: Félix és Rose
• Vincze Teréz: A Vénusz szépségszalon
• Kovács Marcell: Álomcsapda
• Mátyás Péter: Ki nevel a végén?
• Varró Attila: X-Men 2
• Varró Attila: ÖcsiKém
• Varró Attila: Beszéljünk a szerelemről
• Csillag Márton: Veszett vad

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Túltolva

Karibi dadaizmus

Lichter Péter

Túltolva Harmony Korine ars poeticájaként is nézhető.

 

Harmony Korine nem az a típusú művész, aki túl sokat szorong a róla kialakult képen: a filmrendezés mellett írt már töredékes narratívájú avantgárd regényt (A Crack Up at the Race Riots), de festőként is aktív, mostanában a kedvenc motívumai közé tartoznak a pornófilmcímekkel telefestett vitorlás hajók. Korine első filmje, a déli gótikát karcos VHS-poétikával és dadaista kollázsesztétikával keverő Gummo után nem az amerikai függetlenfilmesek klasszikus karrierívét követte (kritikai siker után a fősodor felé evezés), hanem az öntörvényű filmnyelvfeszegetés magányos bozótharcát folytatta. Kritikai hullámhegyek és toxikus hullámvölgyek után Korine negyvenévesen megérkezett: a Spring Breakers című floridai bikiniballadája úgy tudott viszonylagos sikert elérni a multiplexekben, hogy csak látszólag vasalta élére a korábbi experimentális burjánzást, valójában Korine egy tinisztárokkal telepakolt neonfényes dadaista montázsfilmet rendezett. A rendező a Túltolvával ezt a csapásirányt folytatta, de a Floridában vaduló tinédzserek makavejevi tobzódása helyett most már inkább a teljes lelazulást választotta, ami persze a filmzenén is erősen érződik: az agresszíven pszichedelikus techno után most szinte folyamatosan kellemes karibi gitározás vagy a kilencvenes évek romkomjait idéző zongorazene duruzsol. Korine húsz év után tehát lehiggadt egy kicsit, de azért hű maradt önmagához: a Túltolva sok szempontból a rendező ars poeticájaként is nézhető.

A film főszereplője Moondog, az életművészet napbarnított Rembrandtja: a milliárdos felesége által finanszírozott élete a pálmafák alatti ivászat, a függőágyon betépés és a narancsvörös naplementében való semmitevés paradicsomi állapotában csordogál. Moondog foglalkozását tekintve költő – a floridai letompulás Bukowskija, aki élete minden percével eggyé válik a vörös írógépen lepötyögött verseivel. Moondog naptejben áztatott nihilizmusa olyan kikezdhetetlenül sziklaszilárd, mint Korine semmit sem változó szerzőisége: jöhet bármiféle dramaturgiai fordulat (a feleség hirtelen halála, az elvonó rémképe, a feldolgozhatatlan vagyonosodás vagy a Pulitzer-díj), hősünk egy pillanatra sem változik. Moondog már megjelenésében kész művészeti manifesztum: boás sálja, flitteres felsője, hosszú, szőke haja és tűpontosan belőtt tangája egy improvizált kollázsra emlékeztet, mintha Matthew McConaughey a Korine-filmek montázsesztétikájába lenne öltöztetve. Moondog színes figurája körül pedig változatos égitestekként keringenek a különböző popkulturális asszociációkat beindító szereplők: ezen a freskón jól megfér egymás mellett a rapper Snoop Dogg és az ex-tinibálvány Zac Efron, vagy a mára majdnem teljesen elfelejtett Martin Lawrence. Korine kíváncsi tudós módjára figyeli az összekutyult vegyület viselkedését: korábban is előszeretettel keverte az amatőr szereplőket profikkal, modorosan színészkedő rendezőket (Werner Herzog, Léos Carax) tett remek színészek (Ewen Bremner, Diego Luna) mellé, de a széttartó játékstílusok valahogy mindig egységbe forrtak, ahogy a különböző színek, textúrák önálló kompozíciót képeznek egy absztrakt festményen (amiket a rendező amúgy előszeretettel fest).

A rá jellemző montázsesztétika a Túltolvában is érvényesül, vagyis a Gummo epizodikus tablója és a Spring Breakers szeriális montázsszekvenciái itt is visszaköszönnek, talán a zene mennyisége hoz igazi újdonságot: soha korábban nem használt a rendező ennyi zenei betétet, mintha Altman Nashville-jének szellemét akarná megidézni az átható marijuanafüstben. A Trash Humpers és a Gummo önfelszámoló pusztításai itt már költőien belassított zongorazúzásba szelídülnek, a bemutatkozó filmjében vízbefojtott fehér macska kiemelt mellékszereplővé, egy buddy movie-s haverrá válik. Korine a klasszikus hollywoodi elbeszélést támogató céldramaturgiát vagy a bírósági tárgyalás fordulatát pont annyira veszi komolyan, mint Moondog a kirendelt rendőröket – a látszólagos narratív csúcspontok (mint a lóvéégetés tetőpontja) lényegében a költői montázskompozícióba olvadnak, a szeriális szerkezet bármi mással egyenrangú részeiként.

Végső soron Korine filmjében az a legszimpatikusabb, hogy a költészetet nem zárja be a közhelyes giccs és a nagyotmondás aranykalitkájába, hanem bebizonyítja, hogy a színes zabpelyhet kanalazó Snoop Dogg enervált totálképe is lehet lírai.

 

TÚLTOLVA (The Beach Bum) – amerikai, 2019. Rendezte és írta: Harmony Korine. Kép: Benoît Debie. Zene: John Debney. Szereplők: Matthew McConaughey (Moondog), Isla Fisher (Minnie), Snoop Dogg (Rie), Jonah Hill (Lewis), Stefania LaVie Owen (Heather). Gyártó: Iconoclast / Anonymous Content / VICE Films. Forgalmazó: Big Bang Media. Szinkronizált. 95 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/05 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14088