KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Monteiro halálára
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: A forgatókönyv biankó csekk Beszélgetések a Sorstalanságról
• Jeles András: Az ötödik elbeszélő Feljegyzések a filmrendezésről
• Horeczky Krisztina: Ez így rendben van Beszélgetés Jeles Andrással
• N. N.: Jeles a Filmvilágban
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Neo és a hangyabolyok Ember/gép a Mátrixban
• N. N.: Cyber-filmek
• Beregi Tamás: Álommátrix, ébrenlétnarkózis Internet és virtuálvalóság
• Pápai Zsolt: Mátrix-appendix Animátrix
• Herpai Gergely: Gépbe töltve Enter the Matrix

• Vágvölgyi B. András: Gyilkos kölykök elégiája Bowling for Columbine
• Návai Anikó: Egy elmulasztott tekeóra Columbine-ban Beszélgetés Michael Moore-ral
• Takács Ferenc: Író a moziban Graham Greene és A csendes amerikai
NŐ-IDOLOK
• Bikácsy Gergely: Nőrület, rút szépség Psychosissimo

• N. N.: Brian De Palma filmjei
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Polgári minimum Magyar függetlenfilm
• N. N.: Az 50. Országos Függetlenfilm Fesztivál díjai

• Antal István: Brakhage átalakult Avantgarde szabadság
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Halott ember Billy Wilder: Gyilkos vagyok
KRITIKA
• Forgách András: Kitanulni Kitanóból Bábok
• Fliegauf Benedek: Üzlet a sorssal A fiú
• Köves Gábor: Kint is vagyok, bent is vagyok Az utolsó éjjel
KÖNYV
• Murai András: Határeset Néprajzi filmezés Magyarországon
DVD
• Pápai Zsolt: Köztes szerep George Waggner: A farkasember
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Légy ott a hetesen
• Tosoki Gyula: Kilenc királynő
• Vaskó Péter: A harcos
• Pápai Zsolt: A sötétség leple
• Hungler Tímea: Félix és Rose
• Vincze Teréz: A Vénusz szépségszalon
• Kovács Marcell: Álomcsapda
• Mátyás Péter: Ki nevel a végén?
• Varró Attila: X-Men 2
• Varró Attila: ÖcsiKém
• Varró Attila: Beszéljünk a szerelemről
• Csillag Márton: Veszett vad

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A párizsi vonat

Kránicz Bence

The 15:17 to Paris – amerikai, 2018. Rendezte: Clint Eastwood. Írta: Jeffrey E. Stern könyvéből Dorothy Blyskal. Kép: Tom Stern. Zene: Thomas Newman. Szereplők: Spencer Stone (Stone), Anthony Sadler (Sadler), Alek Skarlatos (Skarlatos), Isabelle Risacher Moogalian (Isabelle), Ray COrasani (Ayoub). Gyártó: Malpaso Productions / Village Roadshow Picures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 94 perc.

 

Két rendező akad az utóbbi évekből, akik nyolcvan fölött nemcsak dolgoznak, de kísérleteznek is, újító szellemű filmjeik pedig a magyar mozikba is eljutottak. Az egyikük a Búcsú a nyelvtől térhatású avantgárdját jegyző Jean-Luc Godard, a másik Clint Eastwood, aki harminchatodik rendezésében, A párizsi vonatban saját magukkal játszatja el a 2015-ös, meghiúsult terrorcselekmény hősies áldozatait. Ennyi rizikó nélkül Eastwood valószínűleg elaludt volna a forgatáson, mivel a film minden eleme feltűnt az utóbbi években készített filmjeiben: a kéretlenül is hőssé váló átlagjóska a Sullyból, a fegyverkezés és az amerikai „békeexport” mellett hitet tevő, konzervatív férfi hősök az Amerikai mesterlövészből, a sorsszerű katasztrófában helytálló kisemberek az Azutánból lehetnek ismerősek. Az életmű jellegzetes hősei és konfliktusai mellett a vonatos akciót előrevetítő, egyébként a hősök gyerekkori barátságánál kezdődő történet is elnyűtt sablonokra épít. Ráadásul a sztárokat a mellékszerepekben is nélkülöző A párizsi vonat képi és zenei síkon is Eastwood legprimitívebb, kifejezetten olcsó produkciókat idéző munkái közé tartozik.

Ám éppen a tudatos puritánságban áll Eastwood kísérletének lényege. A párizsi vonattal a rendező a dokumentumdráma műfajához kerül közel, ezért fogja vissza a történetben rejlő thrillerpotenciált és ragaszkodik a tévés esztétikához. A fináléban átadott Becsületrendek dokumentumfelvételei nem válnak le a film egészéről, mert addig is a merénylet valódi érintettjeit láthattuk – elvégre kik képviselhetnék hívebben a vásznon a hétköznapi amerikai bajnokokat, mint saját maguk? Más kérdés, hogy a darabosan játszó főszereplők, főként a monstruózus megjelenésű Spencer Stone játéka mindvégig bizarr és elidegenítő élményként tartja távol a nézőktől A párizsi vonatot. Eastwood pechje, hogy a fegyverbolondok hőstetteit megéneklő film premierje után egy héttel Floridában tizenhét embert ölt meg egy fiatal férfi, de tény, hogy enélkül sem könnyű rokonszenvezni olyan hősökkel, akik már gyerekként büszkén mutogatják egymásnak a ruhásszekrényben tárolt, éles lőfegyvereket.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/04 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13652