KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Monteiro halálára
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: A forgatókönyv biankó csekk Beszélgetések a Sorstalanságról
• Jeles András: Az ötödik elbeszélő Feljegyzések a filmrendezésről
• Horeczky Krisztina: Ez így rendben van Beszélgetés Jeles Andrással
• N. N.: Jeles a Filmvilágban
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Neo és a hangyabolyok Ember/gép a Mátrixban
• N. N.: Cyber-filmek
• Beregi Tamás: Álommátrix, ébrenlétnarkózis Internet és virtuálvalóság
• Pápai Zsolt: Mátrix-appendix Animátrix
• Herpai Gergely: Gépbe töltve Enter the Matrix

• Vágvölgyi B. András: Gyilkos kölykök elégiája Bowling for Columbine
• Návai Anikó: Egy elmulasztott tekeóra Columbine-ban Beszélgetés Michael Moore-ral
• Takács Ferenc: Író a moziban Graham Greene és A csendes amerikai
NŐ-IDOLOK
• Bikácsy Gergely: Nőrület, rút szépség Psychosissimo

• N. N.: Brian De Palma filmjei
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Polgári minimum Magyar függetlenfilm
• N. N.: Az 50. Országos Függetlenfilm Fesztivál díjai

• Antal István: Brakhage átalakult Avantgarde szabadság
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Halott ember Billy Wilder: Gyilkos vagyok
KRITIKA
• Forgách András: Kitanulni Kitanóból Bábok
• Fliegauf Benedek: Üzlet a sorssal A fiú
• Köves Gábor: Kint is vagyok, bent is vagyok Az utolsó éjjel
KÖNYV
• Murai András: Határeset Néprajzi filmezés Magyarországon
DVD
• Pápai Zsolt: Köztes szerep George Waggner: A farkasember
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Légy ott a hetesen
• Tosoki Gyula: Kilenc királynő
• Vaskó Péter: A harcos
• Pápai Zsolt: A sötétség leple
• Hungler Tímea: Félix és Rose
• Vincze Teréz: A Vénusz szépségszalon
• Kovács Marcell: Álomcsapda
• Mátyás Péter: Ki nevel a végén?
• Varró Attila: X-Men 2
• Varró Attila: ÖcsiKém
• Varró Attila: Beszéljünk a szerelemről
• Csillag Márton: Veszett vad

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Szemünk fénye

Parádi Orsolya

La guerre est déclarée – francia, 2011. Rendezte: Valérie Donzelli. Írta: Valérie Donzelli, Jérémie Elkaim. Kép: Sébastien Buchmann. Szereplők: Valérie Donzelli (Juliette), Jérémie Elkaim (Roméo), Gabriel Elkaïm (Adam). Gyártó: Rectangle / Wild Bunch. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 100 perc.

Akinek jól jönne egy komolyabb sokkterápia a tél végi depresszió kúrálására, annak bátran ajánlható Valérie Donzelli padlóba döngölő és felemelő önéletrajzi filmje. A harminchoz közelítő Roméo és Juliette egy bulin jönnek össze, és hamarosan gyerekük születik. A kis Adamnél azonban agydaganatot diagnosztizálnak. A pár elhatározza, hogy nem merülnek az önsajnálat mocsarába, hanem bíznak a felépülés 10%-nyi esélyében.

A francia színésznő-rendező saját életéből merítette a traumatikus történetet, és sok kreativitással mások számára is erőt adó alkotássá transzformálta. A főszerepeket nem bízta másra: ő maga és férje, Jérémie Elkaïm látható a filmben. Az ihletett és hiteles alakítások tehát adottak. Emellett az is kiemelendő, hogy az eseményeket nem nehezen emészthető dokudrámaként láthatjuk, hanem színekkel, lendülettel, és játékos humorral elevenednek meg. A többéves kórházi kezelés monotonitásából időnként kikapcsolódó pár hóban fogócskázik, rózsaszín körhintán ül, spontán csókos bulit rendez. Viccet csinálnak legmélyebb félelmeikből, hogy megóvják szellemi-testi-lelki épségüket. A film hol a francia újhullámot, hol a posztpunk korszakot idézi, sőt, még a spagetti-westernek feszültsége is megjelenik Ennio Morricone egyik emblematikus dallama által. Míg azonban a zenei választást csak dicsérni lehet, az időnként megszólaló narrátorok szerepe kérdéses. De talán ez a film egyetlen felróható hibája. A két főszereplő természetessége átütő, ahogy elszántságuk is. Szépek, fiatalok, és megmutatják, hogy a poklot úgy is meg lehet járni, hogy nem vész oda az ember lelke.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/04 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11105