KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Monteiro halálára
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: A forgatókönyv biankó csekk Beszélgetések a Sorstalanságról
• Jeles András: Az ötödik elbeszélő Feljegyzések a filmrendezésről
• Horeczky Krisztina: Ez így rendben van Beszélgetés Jeles Andrással
• N. N.: Jeles a Filmvilágban
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Neo és a hangyabolyok Ember/gép a Mátrixban
• N. N.: Cyber-filmek
• Beregi Tamás: Álommátrix, ébrenlétnarkózis Internet és virtuálvalóság
• Pápai Zsolt: Mátrix-appendix Animátrix
• Herpai Gergely: Gépbe töltve Enter the Matrix

• Vágvölgyi B. András: Gyilkos kölykök elégiája Bowling for Columbine
• Návai Anikó: Egy elmulasztott tekeóra Columbine-ban Beszélgetés Michael Moore-ral
• Takács Ferenc: Író a moziban Graham Greene és A csendes amerikai
NŐ-IDOLOK
• Bikácsy Gergely: Nőrület, rút szépség Psychosissimo

• N. N.: Brian De Palma filmjei
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Polgári minimum Magyar függetlenfilm
• N. N.: Az 50. Országos Függetlenfilm Fesztivál díjai

• Antal István: Brakhage átalakult Avantgarde szabadság
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Halott ember Billy Wilder: Gyilkos vagyok
KRITIKA
• Forgách András: Kitanulni Kitanóból Bábok
• Fliegauf Benedek: Üzlet a sorssal A fiú
• Köves Gábor: Kint is vagyok, bent is vagyok Az utolsó éjjel
KÖNYV
• Murai András: Határeset Néprajzi filmezés Magyarországon
DVD
• Pápai Zsolt: Köztes szerep George Waggner: A farkasember
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Légy ott a hetesen
• Tosoki Gyula: Kilenc királynő
• Vaskó Péter: A harcos
• Pápai Zsolt: A sötétség leple
• Hungler Tímea: Félix és Rose
• Vincze Teréz: A Vénusz szépségszalon
• Kovács Marcell: Álomcsapda
• Mátyás Péter: Ki nevel a végén?
• Varró Attila: X-Men 2
• Varró Attila: ÖcsiKém
• Varró Attila: Beszéljünk a szerelemről
• Csillag Márton: Veszett vad

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kontra-Hollywood

The Fighter – A harcos

A gonosz iker

Sepsi László

David O. Russell mintha Wes Anderson filmjeit forgatná újra kiábrándultabb, karcosabb sötétebb verzióban.

A család, illetve a család intézményének rogyadozása az utóbbi húsz évben állandó ihletforrást jelentett az amerikai függetlenfilm számára, mindinkább arra a kérdésre helyezve a hangsúlyt, hogy a társadalom mikroegységének széthullása miképp egyeztethető össze az amerikai álommal. Wes Anderson munkássága bizonyult az ördöglakat egyik legkézenfekvőbb feloldásának, de felstilizált, jellegzetesen eszképista univerzumára azóta már megérkeztek az adekvát filmes válaszok. Míg Európában Anders Thomas Jensen családként funkcionáló kisközösségeinek önámításból szőtt védőburkait rendszerint a hétköznapok abszurd erőszakkitörésekben csúcsosodó prózaisága ostromolja, úgy az amerikai függetlenfilm esetében az Anderson-recept ellenszerét, miképp azt például a 2006-os A család kicsi kincsének Oscar-díjai is mutatják, szintén az intellektuális máztól megfosztott kisrealizmus jelenti.

David O. Russell 1994-es indulásától markáns ellenpontját nyújtja a nagyjátékfilmmel két évvel később debütált Wes Andersonnak. Miközben tematikai szempontból a párhuzamos életművek jelentős átfedéseket mutatnak – kiváltképp a család motívumának használatában, lásd a Gyagyás család illetve az Utazás Darjeelingbe identitáskereső road movie-jainak, vagy a gunyoros Anderson-paródiaként is felfogható Multik haza! példáját – Russell már a pályaindító Spanking the Monkeyban (kb. „kiverni a répát”) jóval kiábrándultabb világképet mutatott fel, ahol a család már A harcost előrevetítő fojtogató közelsége vérfertőzésben és öngyilkossági kísérletekben csúcsosodik. Russell kezdettől fogva a vérségi kötelékek árnyoldalának krónikása, az andersoni világlátással polemizáló gonosz ikertestvér: hősei kollektív egymásra találás helyett inkább az országutat választják (Spanking the Monkey), az eredeti szülők kutatása során felbukkanó működésképtelen családkezdemények lényegében felcserélhetővé válnak (Gyagyás család), az életük értelmét kereső lézengő késő-huszonéveseket pedig zavaros filozófiai iskolák szimbolikus anya-és apafigurái manipulálják (Multik haza!).

A John Ridley ötlete alapján készült Sivatagi cápák a banalitásig elvitt realizmusával jelölte ki Russell pályájának további irányát, és a Multik haza! kitérője után A harcos újfent egy jellegzetesen amerikai történetséma kiforgatásával tüntet. A családjának – kiváltképp zsarnoki anyjának és crackfüggő bátyjának – szorításában vergődő Micky Ward boxoló karrierindító áttörésének „igaz történetként” felcímkézett feldolgozása távol áll attól, hogy Russell kezei között ámító amerikai sikersztorivá váljék. Habár A harcos kisrealizmusának, az executive producerként feltűnő Darren Aronofskynak és a drogos báty szerepében újabb brutális testi átalakuláson keresztülment Christian Bale-nek köszönhetően óhatatlanul kihívja A pankrátorral való összevetéseket, Russell még a Sivatagi cápáknál is kevésbé merészkedett távol megszokott fixációitól, így tesztoszterondús férfimelodráma helyett a kanapéba ivódott dohányfüst és a mosogató alatt erjedő tartalmú szemeteszsák bukéját árasztó újabb családfilmet rendezett, melyet csak néha pörget fel a ringbeli adrenalinfröccs. A harcos számára az A pankrátor, ami a Multik haza! számára a Tenenbaum, a háziátok volt: a megkettőzött főhősön keresztül is reflektált, legyőzendő idősebb testvér, akit hazai pályán – ott: felstilizált-átintellektualizált fogalmazásmód, itt: karcos realizmus – kell földre kényszerítenie. A hírhedten nehéz természetű Russell A harcossal került eddig a legközelebb a családi kötelékek elfogadásához – habár filmjének végkifejlete még így távol esik A család kicsi kincsének kollektív diadalélményétől –, ami sajátos párhuzamban áll azzal, hogy Aronofskyt munkájának közelébe engedte. Mintha végül beletörődne, hogy bizonyos értelemben minden kollektíva, így a kilencvenes években indult amerikai függetlenfilmesek is, valahol csak egyetlen, viszályokkal terhelt, nagy család.

A HARCOS (Fighter) – amerikai, 2010. Rendezte: David O. Russell. Írta: Scott Silver, Paul Tamasy, Eric Johnson. Kép: Hoyte Van Hoytema. Zene: Michael Brook. Szereplők: Mark Wahlberg (Mickey Ward), Christian Bale (Dicky Eklund),

Amy Adams (Charlene), Melissa Leo (Alice). Gyártó: The Weinstein Company. Forgalmazó: Palace Pictures. Feliratos. 115 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 23-23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10539