KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Révész György (1927-2003)

• Bori Erzsébet: Képfegyverek Beszélgetés Amerika médiaháborúiról
• Tillmann József A.: A lidércfény sebessége Paul Virilio: Háború és televízió
• Vágvölgyi B. András: Vágókép: Irak Médiaháború
MÉDIA
• György Péter: A mélypont Televíziózás Magyarországon
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Kishatárátlépés Berlin
• N. N.: Az 53. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kovács Marcell: Dupla vagy senki Kultuszmozi: Brian De Palma Megszállottsága
• Varró Attila: A pillangó álma Femme fatale
FILMZENE
• Forrai Krisztián: Zenés látványkórház Fiatal film, fiatal zene
KÖNYV
• Kolozsi László: Utam Bergmannal Hűtlenek
KRITIKA
• Takács Ferenc: Hermész a Holocaustban A rózsa énekei
• Hirsch Tibor: Az 56-os szelvény Telitalálat
• Zoltán Gábor: Phil filmje Minden vagy semmi
• Gelencsér Gábor: Egy híján húsz Hétfő reggel
• Korcsog Balázs: A jelszónk: Melinda Bánk bán
• Vaskó Péter: Koldusoperett New York bandái
• Békés Pál: Rövidfilmek az időről Tíz perc
DVD
• Pápai Zsolt: Egyenes beszéd Napfényes Florida
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A számat figyeld
• Ádám Péter: Kínzó mindennapok
• Hirsch Tibor: Holly Woodi történet
• Mátyás Péter: Császárok klubja
• Vaskó Péter: A Nap könnyei
• Nevelős Zoltán: A mag
• Halász Tamás: Frida
• Köves Gábor: Donnie Darko
• Varró Attila: Egy veszedelmes elme vallomásai
• Vajda Judit: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt
• Csillag Márton: Szakítópróba
• Wostry Ferenc: A Zu legendája
• Csillag Márton: Johnny English
• Csillag Márton: Tökös csaj
• Kovács Marcell: Széftörők

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Haragban a világgal

Bikácsy Gergely

 

A James Dean-mítosz „alapfilmje”, a Rebel Without A Cause (Ok nélkül lázadó, 1955) kerül most a magyar néző elé Haragban a világgal címen. Nicholas Ray rendezte, akinek Johnny Guitarját a legjobb westernek közé számítják, s akit mi csupán az Amerikai barátból ismerhetünk, színészként. (Wenders egyébként Ray halála előtt tavaly még dokumentumfilmet is készített a mesterről.)

„Halottak filmje” ma már az Ok nélkül lázadó, hiszen a női főszereplő, Natalie Wood is baleset (vagy öngyilkosság) áldozata lett nemrég. S maga a film sem igazán él ma már: csak James Dean él benne. Jim Stark (Dean) körül valami nem stimmel. Rendőrségi kihallgatáson találkozunk vele először, ahova anyja, nagyanyja, apja kíséri el, s ez a kíséret sokkal riasztóbb, mint a rendőrség. Új fiúként, naiv vidékiként érkezik a nagyvárosi egyetemre, ahol rögtön meggyűlik a baja a bőrzekés „ősrockerek” durva bandájával. A film első harmadában felnőttes öltönyt visel, s szinte munkaruhába öltözik, mikor felveszi azóta legendássá vált piros dzsekijét: ebben megy szakadékba rohanó autóversenyt játszani a bandával. Nem jó a szüleivel élni, papucsférj apját sajnálja, anyjától, nagyanyjától hideglelősen viszolyog. S ha otthon nem jó, még kevésbe jó a buta és primitív bőrzekések között, de legalább ott megtalálhatja a szerelmet. Judy (Natalie Wood) könnycseppet sem ejt a rockerfőnök (addigi barátja) szörnyű halálakor, rámosolyog s együtt rohan tovább Deannel. Talán itt, ez a csapat befogadja a szelíden haragvó ifjút. De nem, nem fogadja be: a bandavezér halála után a bőrzekések ádázabbul üldözik, mint a mafla és mindig késve érkező rendőrség.

A jóság gyűlöletes aurája veszi körül ezt a fickót, meg kell hát késelni vagy börtönbe kell zárni, Dean mindig jót akar, s valamiképp mindig tragédiák kellős közepébe csöppen, s nem teljesen véletlenül... Végzet-dráma, hollywoodi cserkész-világszemléleten átszűrve. Dean valamiképpen a „jó felnőttek” világát szeretné látni, állandóan félreértett s gazfickónak vélt eminensként közvetíteni szeretne a jó felnőttek s az eredetileg szintén jó, de rossz útra tévedt ifjak között. Szemben a megejtő ártatlansággal a nagy egyetemi planetárium közvetíti az univerzum komor, ellenséges közönyét: az ember kis pont, szeressük egymást. A buta rendőr-felnőttek azonban szeretet helyett körülzárják a planetáriumba menekülő ifjakat, és Deannek nem marad más, mint hogy piros dzsekijét odaajándékozza a tévedésből agyonlőtt védencének, a kamasz-filozófus árva fiúnak. A legárvább mégis ő marad: senki sem érti meg...

A sok naiv jelképet, szájbarágó tanulságot Dean játéka igazzá, átélhetővé, emberivé teszi. Furcsa ritmusú és állandóan ritmust váltó, kiszámíthatatlan játék ez, a meglepetések lebegő izgalmával telíti az egész filmet. Dean vadsága lágyság, haragja szelídség, ártatlansága szemrehányás. Nem lehet elbújni szelíd tekintete elől.

Az ártatlan ifjak lélekemelő meséjét moziiparosok és rossz lelkiismeretű felnőtt bácsik agyalták ki. De James Dean túljárt az eszükön. Életet lehelt a főhősbe, s ez a főhős a mai napig halhatatlan: sokminden mást is kifejez, mint amiért a moziiparosok kitalálták.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/09 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6985