KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Révész György (1927-2003)

• Bori Erzsébet: Képfegyverek Beszélgetés Amerika médiaháborúiról
• Tillmann József A.: A lidércfény sebessége Paul Virilio: Háború és televízió
• Vágvölgyi B. András: Vágókép: Irak Médiaháború
MÉDIA
• György Péter: A mélypont Televíziózás Magyarországon
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Kishatárátlépés Berlin
• N. N.: Az 53. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kovács Marcell: Dupla vagy senki Kultuszmozi: Brian De Palma Megszállottsága
• Varró Attila: A pillangó álma Femme fatale
FILMZENE
• Forrai Krisztián: Zenés látványkórház Fiatal film, fiatal zene
KÖNYV
• Kolozsi László: Utam Bergmannal Hűtlenek
KRITIKA
• Takács Ferenc: Hermész a Holocaustban A rózsa énekei
• Hirsch Tibor: Az 56-os szelvény Telitalálat
• Zoltán Gábor: Phil filmje Minden vagy semmi
• Gelencsér Gábor: Egy híján húsz Hétfő reggel
• Korcsog Balázs: A jelszónk: Melinda Bánk bán
• Vaskó Péter: Koldusoperett New York bandái
• Békés Pál: Rövidfilmek az időről Tíz perc
DVD
• Pápai Zsolt: Egyenes beszéd Napfényes Florida
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A számat figyeld
• Ádám Péter: Kínzó mindennapok
• Hirsch Tibor: Holly Woodi történet
• Mátyás Péter: Császárok klubja
• Vaskó Péter: A Nap könnyei
• Nevelős Zoltán: A mag
• Halász Tamás: Frida
• Köves Gábor: Donnie Darko
• Varró Attila: Egy veszedelmes elme vallomásai
• Vajda Judit: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt
• Csillag Márton: Szakítópróba
• Wostry Ferenc: A Zu legendája
• Csillag Márton: Johnny English
• Csillag Márton: Tökös csaj
• Kovács Marcell: Széftörők

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Vita a filmgyártásról

Interjú Drecin Józseffel a Művelődési Minisztérium államtitkárával

Breitner Miklós

Amint a cikkekből is kitűnik: a magyar filmgyártás jelenlegi gazdasági gondjait rendkívül szélsőséges vélemények kísérik. A Filmvilág szívesen ad helyt további véleményeknek, hozzászólásoknak.

 

Csődben van a magyar filmgyártás?

−Nincs, nem is lehet. Sohasem feltételeztük, és nem is kívántuk, hogy a magyar filmgyártás önfinanszírozóvá váljon, tehát a pénzügyi egyensúlyához állami támogatásnak mindig jelen kell lenni. Reméljük, hogy sikerül a Pénzügyminisztériummal megegyezni, és megőrizni az állami támogatás reálértékét. Az azonban nem tagadható, hogy felismerve a filmkészítés kockázatát, a finanszírozási rendszerben ezt tükrözni kell. Az állami eszközök nem követelmények nélküli források.

A hazai piacon szemmel láthatóan már aligha növelhető a magyar filmek bevétele.

− Legalábbis jelentősen nem, vagyis csupán az ösztönzés bővítésével már nemigen nyerhető meg újabb réteg a magyar film számára. Több „közönség-filmet” kell készíteni.

A filmgyártók, rendezők állítása szerint a forgalmazásban, a gyártásban milliónyi olyan anomália van, amely félrevezeti a vezetést, a döntéshozókat, és emiatt is veszélybe kerül a magyar film.

– Az állami irányítás és a szakma konszenzusra törekszik, nem akarjuk élezni az ellentéteket. Azt hiszem, ez helyes. Azt már észleljük, hogy a stúdiók újonnan kinevezett vezetői és gazdasági felelősei értik a MAFILM új vezetésének az elgondolásait. A rendezőknél, operatőröknél ez a megértési folyamat tovább fog tartani. Meggyőződésem azonban, hogy egy ésszerűbb gazdálkodási rendszerben elkészülő film elemzése majd megnyugtatja a kedélyeket.

– A viták során az Ön nevéhez kötik a jelenlegi ösztönzési rendszert, az alkotói prémiumot, a hatékonysági prémiumot stb. S mi tagadás, nem éppen dicsérőleg emlegetik a minisztérium utasításait.

− Igen, én írtam alá és vállalom is. 1981-ben, mikor először vizsgáltam a kérdést, egészen nevetséges premizálási rendszert találtam. Például a filmköltségvetéshez képest elért megtakarítást szinte jelentéktelen összeggel premizálták. Ehelyett kellett igazi közgazdasági tartalmat kitalálni. Nem mondom, hogy ez tökéletes, de valahogyan érvényesülnie kell mind a költségekkel való takarékoskodásnak, mind a közönség körében elért fogadtatásnak, mind a művészeti értéknek. Így több csatornán keresztül, többféle számítási móddal talán sikerül leginkább „belőni” azt, hogy mit is érdemelnek a film alkotói a szabványdíjazáson felül. Amit én ennek az ösztönzési rendszernek a hibájául rovok fel, az az, hogy az alkotók köre igen szűk, sokkal több emberen múlik a művészeti és anyagi siker, mint ahányat ösztönzünk. Gond még a nem várt költséginflációs hatás is, amely a költségmegtérüléshez kötött prémiumrendszert megzavarja. De lám, a hatékonysági prémium bevezetése óta kezdik fokozottabb mértékben megbecsülni a jó gyártásvezetőt.

Visszatérve még a finanszírozásra, elképzelhetőnek tartaná azt, hogy a stúdiók egy-egy produkcióra bankkölcsönt vennének fel?

− Elvileg igen, csak hogyha egyszer azt deklaráltuk, hogy a magyar film nem lehet önfinanszírozó, akkor a hagyományos visszafizetési és kamatfizetési kényszerrel járó bankhitel nehezen járható út lenne. Mindenesetre, ha valami kevéske hiányzik egy film megvalósításához, akkor a lyuk betöméséhez nem látszik elképzelhetetlennek bankhitel igénybevétele. Ennél fontosabb lenne bizonyos pénzek hitelszerű kezelése a stúdiótanács kezelésében. Vagyis pénzeket meg lehetne pályázni, visszafizetési kötelezettséggel. Speciális eljárás képzelhető csak el.

Úgy tudom, Ön is egyetért a MAFILM új belső árképzési rendszerével. Mi történik akkor, ha kiderül, hogy a magyar film az eddig elszámoltnál lényegesen drágább, és ugyanakkor nem bővülnek a finanszírozási lehetőségek?

− Én persze elképzelhetőnek tartom, hogy valóban drágább lesz a magyar film, de ugyanakkor egy tiszta és világos költségszámítási rendszer végül is a megtakarításnak, a gazdálkodásnak kedvez. Ezt kihasználva tehát már könnyen előfordulhat, hogy az anyagi lehetőségek javulnak a filmszakmában. Mindazonáltal ma még pontosan nem látható, mi lesz a végső kimenetel. Ez ugyanis függ a vezetés, a szervezés, az alkotó munka színvonalától.

Ne tagadjuk, a nehezebb gazdasági helyzet, a filmgyártás ésszerűsítése egzisztenciális érdekeket is sért.

− No igen, a nem foglalkoztatott rendezők ügye… A jelenlegi helyzetben, tehát már a múltban is, a rendezők nem kis hányada munka nélkül maradt, nem kapott – vagy nagyon ritkán kapott – filmkészítésre megbízást, de a fizetését felveszi a filmgyártól, minthogy ott állandósított alkalmazásban van. A filmgyárnak ez teher, a rendezőket pedig demoralizálja. Az a meggyőződésem, hogy a hazai próbálkozások mellett, ha ennyi ember marad a szakmában, nem kerülhető el a külföldi munkákra való fokozottabb törekvés. A hazai lehetőségek és a foglalkoztatási igények nem hozhatók teljesen összhangba. Sokan tekinthetnék egy esetlegesen szükségessé váló pályakorrekció előtti utolsó próbálkozásnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 04-05. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5869