KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Révész György (1927-2003)

• Bori Erzsébet: Képfegyverek Beszélgetés Amerika médiaháborúiról
• Tillmann József A.: A lidércfény sebessége Paul Virilio: Háború és televízió
• Vágvölgyi B. András: Vágókép: Irak Médiaháború
MÉDIA
• György Péter: A mélypont Televíziózás Magyarországon
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Kishatárátlépés Berlin
• N. N.: Az 53. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kovács Marcell: Dupla vagy senki Kultuszmozi: Brian De Palma Megszállottsága
• Varró Attila: A pillangó álma Femme fatale
FILMZENE
• Forrai Krisztián: Zenés látványkórház Fiatal film, fiatal zene
KÖNYV
• Kolozsi László: Utam Bergmannal Hűtlenek
KRITIKA
• Takács Ferenc: Hermész a Holocaustban A rózsa énekei
• Hirsch Tibor: Az 56-os szelvény Telitalálat
• Zoltán Gábor: Phil filmje Minden vagy semmi
• Gelencsér Gábor: Egy híján húsz Hétfő reggel
• Korcsog Balázs: A jelszónk: Melinda Bánk bán
• Vaskó Péter: Koldusoperett New York bandái
• Békés Pál: Rövidfilmek az időről Tíz perc
DVD
• Pápai Zsolt: Egyenes beszéd Napfényes Florida
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A számat figyeld
• Ádám Péter: Kínzó mindennapok
• Hirsch Tibor: Holly Woodi történet
• Mátyás Péter: Császárok klubja
• Vaskó Péter: A Nap könnyei
• Nevelős Zoltán: A mag
• Halász Tamás: Frida
• Köves Gábor: Donnie Darko
• Varró Attila: Egy veszedelmes elme vallomásai
• Vajda Judit: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt
• Csillag Márton: Szakítópróba
• Wostry Ferenc: A Zu legendája
• Csillag Márton: Johnny English
• Csillag Márton: Tökös csaj
• Kovács Marcell: Széftörők

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Pardon

Roboz Gábor

Undskyld jeg forstyrrer – dán, 2012. Rendezte: Henrik Ruben Genz. Írta: Erling Jepsen regényéből Henrik Ruben Genz és Maja Jul Larsen. Kép: Sebastian Blenkov. Szereplők: Sara Hjort Ditlevsen (Helen), Nicolas Bro (Allan), Stine Stengade (Beate). Gyártó: Det Danske Filminstitut / Fine & Mellow Productions. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 90 perc.

A dán Erling Jepsen igen termékeny és sokfelé nyitott kortárs író, akinek életművéről a hazai közönség tagjai kizárólag közvetve, három filmadaptáción keresztül alkothatnak valamiféle fogalmat. A sírás művészete díjakkal megszórt moziváltozata utáni két feldolgozást (Borzasztó boldog, Pardon) egyaránt Henrik Ruben Genz forgatta. A rendezővel már szerencsésebb helyzetben vagyunk, mert bár a munkássága nagy részét lefedő tévés produkciókhoz aligha férhetünk hozzá, négy nagyjátékfilmje mind eljutott hazánkba, és ezek alapján eklektikus ízlésű alkotó portréja körvonalazódhat előttünk. A széttartó játékfilmes életmű részeit inkább csak az köti össze, hogy Genz egyértelműen kedveli a magukra maradt főhősöket, a szűk fókuszú történeteket és a hangnemkeverést, friss munkája pedig leginkább ez utóbbi vonása okán méltó igazán a figyelemre.

A film cselekményének középpontjában a huszonéves Helene áll, aki édesanyja brutális jellemzése szerint „technikai probléma” eredményeképpen született, és úgy cseperedik fel, hogy az apját nem is ismeri, az anyjánál pedig a velük élő kutya áll az első helyen. Amikor azonban Helene egy véletlennek hála összeismerkedik egy színtársulattal, felcsillan számára a lehetőség, hogy tagja legyen egy közösségnek. Az elrajzolt alaphelyzetből Genz rendhagyó fejlődéstörténetet bont ki vázlatosan kidolgozott figurákkal és váratlan fordulatokkal. Láthatóan ezúttal sem a formanyelvvel akar meglepni, hanem a még dán viszonylatban is furcsának ható hangnemkeveréssel, amiben feltehetően nagy szerepe van a családi traumák és a morbid humor (főleg a halállal való viccelődés) iránt fogékony Jepsen írói világlátásának is. A Pardon nem szól akkorát, mint a Borzasztó boldog parádés zsánerjátéka, viszont van annyira zavarba ejtő, hogy ne sorolhassuk be vállrándítással a túl jól ismert dán vígdrámák közé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/10 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11280