KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Révész György (1927-2003)

• Bori Erzsébet: Képfegyverek Beszélgetés Amerika médiaháborúiról
• Tillmann József A.: A lidércfény sebessége Paul Virilio: Háború és televízió
• Vágvölgyi B. András: Vágókép: Irak Médiaháború
MÉDIA
• György Péter: A mélypont Televíziózás Magyarországon
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Kishatárátlépés Berlin
• N. N.: Az 53. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kovács Marcell: Dupla vagy senki Kultuszmozi: Brian De Palma Megszállottsága
• Varró Attila: A pillangó álma Femme fatale
FILMZENE
• Forrai Krisztián: Zenés látványkórház Fiatal film, fiatal zene
KÖNYV
• Kolozsi László: Utam Bergmannal Hűtlenek
KRITIKA
• Takács Ferenc: Hermész a Holocaustban A rózsa énekei
• Hirsch Tibor: Az 56-os szelvény Telitalálat
• Zoltán Gábor: Phil filmje Minden vagy semmi
• Gelencsér Gábor: Egy híján húsz Hétfő reggel
• Korcsog Balázs: A jelszónk: Melinda Bánk bán
• Vaskó Péter: Koldusoperett New York bandái
• Békés Pál: Rövidfilmek az időről Tíz perc
DVD
• Pápai Zsolt: Egyenes beszéd Napfényes Florida
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A számat figyeld
• Ádám Péter: Kínzó mindennapok
• Hirsch Tibor: Holly Woodi történet
• Mátyás Péter: Császárok klubja
• Vaskó Péter: A Nap könnyei
• Nevelős Zoltán: A mag
• Halász Tamás: Frida
• Köves Gábor: Donnie Darko
• Varró Attila: Egy veszedelmes elme vallomásai
• Vajda Judit: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt
• Csillag Márton: Szakítópróba
• Wostry Ferenc: A Zu legendája
• Csillag Márton: Johnny English
• Csillag Márton: Tökös csaj
• Kovács Marcell: Széftörők

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Ezo TV

Ezo TV

Szabad-e zsírszalonnát enni fényhez?

Kemenes Tamás

Az olcsó ezotéria a kereskedelmi tévézés egyik vezető üzletágává lépett elő. A babona kelendőbb, mint a középkorban.

A könyvplázák eladási listáinak tanúsága szerint celebek és arkangyalok véleményére ad leginkább a magyar, ha léte alapját érintő kérdésekről – életről, halálról, Anettka Space Projectről – van szó. Bár az épelméjűségnek az ilyesmi úgyszólván nem legitim következménye, valljuk be, azért túlságosan nagy baj sincsen: amit Majka elbaltázott lent, azt Mikhael elsikálja fent, sukár és szakrális békésen simulnak egymásba.

Az ezotéria biznisz, az „ezó” manapság valósággal száguld – a pár éve szupersztárnak számító telemágusoknak ma már nyoma sincsen, elsöpörte őket az új csodatévő-generáció. Nem csoda, hiszen az ezó-színpad új szereplői jóval energikusabbak, mint az elődök: míg a törpetévékben fellépő Gyurcsók doktor sikerei csúcsán mindössze a Kész átverés show ormaira kapaszkodott fel, addig a kortárs csodatévők már a legnagyobb kereskedelmi tévék kínálatában szerepelnek (Ezo.tv), meghódították a YouTube-ot, és egyáltalán: „misztikus tudományukat” a bulvármédia legapróbb rezdüléseitől kezdve egészen a Royal Bacon Sajtos McMenüig szinte mindennel kompatibilissé varázsolták. Gyurcsók a súlyosabb betegségben szenvedő betelefonálókat, miután nem voltak hajlandóak „meleget érezni”, transzcendens bútól letaglózva ugyan, de végül orvoshoz küldte – a korszerű ezoterikusnak ezzel szemben már a szemén látszik, hogy ezer forintos percdíj mellett még egy közeli rokona ebolájával is szerencsét próbálna. Persze ennek a modern, mindent mindennel – hegedűszót ufókkal, keresztény misztikát feng shui-jal – összekutyuló „ezónak” a nála egyébként jóval nagyobb szellemi kalandot jelentő „igazi” ezoterizmushoz – például Hamvas Béla, Ananda K. Coomaraswamy, Titus Burckhardt vagy René Guénon műveihez – az elképzelhető legfelszínesebb egyezéseket leszámítva az égvilágon semmiféle köze sincsen. (Természetesen nem is lehetne: alig képzelhető el nagyobb szakadék annál, mint ami az önmagát kizárólag a nézettségen keresztül értelmező kereskedelmi tévé és a természete szerint csupán egy roppant szűk elit számára hozzáférhető „autentikus” ezoterizmus között tátong.)

Mindezzel nem is volna semmi komolyabb gond, végső soron szórakoztatás ez is, gondolhatnánk – csakhogy az ezó-biznisz sikerét sajnálatos módon éppen a legsebezhetőbbek: az elesettek és a tudatlanok kőkemény átverésével biztosítják. Aki életrevaló, azt sokszor magával ragadja a józan ész, így végletesen el van zárva a „lét magasabb szférái” elől, és nem különösebben hozza lázba a Telejósda. Unalmas alak: gondolatait pár méterre heverésző tárgyak mondják tollba neki, és balul sikerült lépései után sem a csillagoknál követel magának helyreigazítást, inkább csak magát okolja. Rosszkedvét is egészen olcsón adja: nem égi viszályoktól és bolygóátkoktól hullik letargiába, hanem a fogfájástól. Ha pedig elvágyódik, akkor nem transzcendens tájakra, inkább csak Korfura. Az ezó híve ezzel szemben valósággal retteg az elvágyódást fizikai elvágyódásként megélni, hiszen már egy Ecserin vett amulett felemelésében képes megsejteni: eljutni bárhová el lehet. Márpedig a „lehet” éppenséggel a legádázabb ellensége – az ugyanis nem a Mennyországhoz, csupán a szomszéd lakó ajtajához vinné közelebb. Ami számára nem jó és nem elég, az mindig azonos azzal, amit közvetlenül érzékel – kiváló alapanyag az ezó számára. Az életrevaló ember ezzel szemben ilyen célokra teljesen használhatatlan.

A YouTube egyik videójában szereplő férfi – úgynevezett „ezoterikus pszichológus” – szerint „minden gyógyulás öngyógyulás”. Persze amíg a tudomány a közember figyelmétől – és megértésétől – beláthatatlan távolságban fejlődik, és amíg nem tudja magát az átlagember számára legalább alapszinten érthetővé és érdekessé tenni, addig nincs mit csodálkozni az efféle gondolatok kiugró népszerűségén. Hiába tudunk egyre többet a csillagokról, azok isteni arculatainak eszébe sem jut kapitulálni. A legfejlettebb technika vesz körül minket – a világból azonban, nagyon úgy tűnik, egy fikarcnyit sem értünk többet, mint a barlangban kuporgó ősember.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/04 42-42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10121