KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/április
KRÓNIKA
• (X) : Francia Filmnapok 2003
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Shoot in Hungary
• N. N.: Hibaigazítás
• Molnár Gál Péter: Alberto Sordi (1919–2003)
FILMSZEMLE
• Bikácsy Gergely: Temetetlen hülyeségeink Játékfilmek
• N. N.: A 34. Magyar Filmszemle díjai
• Radnóti Sándor: Unalmon innen és túl Játékfilmek
• Bori Erzsébet: Ember a vízben Dokumentumfilmek

• Bakács Tibor Settenkedő: Kicsi, de erős Kisjátékfilmek
• Vaskó Péter: Szép halál G.I. Joe moziba megy
• N. N.: Amerika háborúi
• Takács Ferenc: Odüsszeusz háborúja Kultuszmozi: Nagy Vörös Egyes
• Varró Attila: Bond kontra Oszama Hollywoodi számháború
• Herpai Gergely: Pixel-ármádia Kalandjáték Irakban
• Beregi Tamás: Skizofrén angyalok Polanski női
• Pályi András: Polanski vagy anti-Polanski? A zongorista
• Muhi Klára: A jó állapotú gyerek kibírja Beszélgetés Vekerdy Tamással
• Muhi Klára: Iskola – példa? Beszélgetés filmről, médiáról és nevelésről
• Gelencsér Gábor: A látás logikája Filmes könyv
• Kozma György: Pindur pandúrok egész este A gyógyító animáció
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A meglelt haza Tesó
• Békés Pál: Könyvsors Az órák
• Hungler Tímea: Színház az egész alvilág Chicago
• Ardai Zoltán: Párizsi neolit Visszafordíthatatlan
• Ágfalvi Attila: Golyó a kézbe Isten városa
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fausto 5.0
• Nevelős Zoltán: Schmidt története
• Vincze Teréz: Baran
• Nedbál Miklós: félelem.com
• Kis Anna: Madame Satã
• Pápai Zsolt: Még egy kis pánik
• Hungler Tímea: Két hét múlva örökké
• Herpai Gergely: A szellemhajó
• Köves Gábor: Beavatás
• Turcsányi Sándor: Kiskakukk

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Clara

Vajda Judit

Geliebte Clara – német-magyar-francia, 2008. Rendezte: Helma Sanders-Brahms. Írta: Helma Sanders-Brahms, Nicole-Lise Bernheim és Colo Tavernier. Kép: Jürgen Jürges. Szereplők: Martina Gedeck (Clara Schumann), Pascal Greggory (Robert Schumann), Malik Zidi (Johannes Brahms), Fesztbaum Béla (Tausch), Takátsy Péter (Wazielewski). Gyártó: Integral Film / MACT Productions / Medienboard Berlin-Brandenburg / Objectiv Filmstudio. Forgalmazó: Grant Film Kft. Feliratos. 107 perc.

 

Habár a Clara rendezője, Helma Sanders-Brahms alakítja az egyik főhőst, Johannes Brahmst, az operatőr Jürgen Jürges pedig a címszereplő leszármazottja, a személyes érintettséget a filmesek nem tudták alkotásuk javára fordítani. A Robert Schumann, felesége és Brahms közötti bonyolult viszonyról – nem pedig, ahogy azt a cím sugallja, egyedül Clara Schumannról – mesélő mű érdektelen marad, annak ellenére, hogy a nyitány valami sokkal többet és szebbet ígér (a művészházaspár irodalmian emelkedett párbeszédét tartalmazza), ahogy az elemelt, szívhez szóló zárlat is csodaszép. Csak ami a kettő közt van, az nem akart összejönni.

A rendező persze eleve nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen nem lehet mindegyik zenészéletrajz olyan ihletett és látványos, mint az Amadeus, és valóban nagy kihívás túllendíteni a nyersanyagot a poros biográfiánál, hogy a letűnt korok zenéjével és az azt megszólaltató elfeledett figurákkal a ma emberét is megszólítsák. Olyan nagy a kihívás, aminek Helma Sanders-Brahms nem tudott megfelelni – hiába dolgozott együtt Pasolinivel, úgy tűnik, nem sikerült túl sok eredetiséget és újító szellemet kölcsönöznie mesterétől. Sematikus alkotásába a Schumannt játszó Pascal Greggory próbál életet lehelni, aki azonban sajnos sokszor túllő a célon, és hangoskodva ripacskodik.

A Schumann házaspár és Brahms története korábban mást is megihletett, és a Clara az 1947-es Clarence Brown-filmmel való összehasonlításban is alulmarad. Habár a Szerelmi dal sem remekmű (inkább csak a főszerepet játszó Katharine Hepburn életműve szempontjából érdekes), sokkal merészebb a későbbi alkotásnál: egy igazi nagyszabású, klasszikus hollywoodi mozi, amelyben nem félnek rengeteget zenélni és nem kevés humort csempészni az alapvetően tragikus cselekménybe, ráadásul az igazi dráma a koncert- és zenetermekben bontakozik ki – míg a Clara beérte Schumannék hálószobájával.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/06 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9858