KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/április
KRÓNIKA
• (X) : Francia Filmnapok 2003
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Shoot in Hungary
• N. N.: Hibaigazítás
• Molnár Gál Péter: Alberto Sordi (1919–2003)
FILMSZEMLE
• Bikácsy Gergely: Temetetlen hülyeségeink Játékfilmek
• N. N.: A 34. Magyar Filmszemle díjai
• Radnóti Sándor: Unalmon innen és túl Játékfilmek
• Bori Erzsébet: Ember a vízben Dokumentumfilmek

• Bakács Tibor Settenkedő: Kicsi, de erős Kisjátékfilmek
• Vaskó Péter: Szép halál G.I. Joe moziba megy
• N. N.: Amerika háborúi
• Takács Ferenc: Odüsszeusz háborúja Kultuszmozi: Nagy Vörös Egyes
• Varró Attila: Bond kontra Oszama Hollywoodi számháború
• Herpai Gergely: Pixel-ármádia Kalandjáték Irakban
• Beregi Tamás: Skizofrén angyalok Polanski női
• Pályi András: Polanski vagy anti-Polanski? A zongorista
• Muhi Klára: A jó állapotú gyerek kibírja Beszélgetés Vekerdy Tamással
• Muhi Klára: Iskola – példa? Beszélgetés filmről, médiáról és nevelésről
• Gelencsér Gábor: A látás logikája Filmes könyv
• Kozma György: Pindur pandúrok egész este A gyógyító animáció
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A meglelt haza Tesó
• Békés Pál: Könyvsors Az órák
• Hungler Tímea: Színház az egész alvilág Chicago
• Ardai Zoltán: Párizsi neolit Visszafordíthatatlan
• Ágfalvi Attila: Golyó a kézbe Isten városa
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fausto 5.0
• Nevelős Zoltán: Schmidt története
• Vincze Teréz: Baran
• Nedbál Miklós: félelem.com
• Kis Anna: Madame Satã
• Pápai Zsolt: Még egy kis pánik
• Hungler Tímea: Két hét múlva örökké
• Herpai Gergely: A szellemhajó
• Köves Gábor: Beavatás
• Turcsányi Sándor: Kiskakukk

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Godzilla II: A szörnyek királya

Varró Attila

Godzilla: King of the Monsters – amerikai, 2019. Rendezte: Michael Dougherty. Írta: Zach Shields és Michael Dougherty. Kép: Lawrence Sher. Zene: Bear McCreary. Szereplők: Kyle Chandler (Mark), Millie Bobby Brown (Madison), Vera Farmiga (Emma), Ken Watanabe (Serizawa), Charles Dance (Jonah), Ziyi Zhang (Chen). Gyártó: Warner Bros. / Legendary Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 132 perc.

 

Midőn a távoli jövőben a neobarbár emberiség megénekli barlangjai mélyén ezredfordulós apokalipszisünk meséit, apokrif filmposzterekre és tízcentis Marvel-bálványokra épülő legendáikban nem a globális felmelegedés és az emberi ostobaság játssza majd a főszerepet, hanem tűzokádó gyíktitánok és arctalan vasemberek – így aztán gigászi felelősség minden egyes Godzilla-film elkészítése, pláne hogy lassan bármelyik az utolsó lehet, amelynek óriásplakátjait polietilén-ágyékkötős utódainkra hagyjuk. A 2010-es évek tanúbizonysága szerint, mind a Toho, mind Hollywood tisztában van vátesz-szerepével: a sokszínű Godzilla-opuszok egységesen sötét képet mutatnak a lejárt szavatosságú emberiség tehetetlenségről. Legyen szó a 2016-es Shin Godzilla szikár rebootjáról, a háromrészes anime-verzióról (amely nagyjából a japán óriásszörny-filmek Dűnéje) vagy Gareth Edwards pazar Monsterverse-indítójáról, a címszereplő mára a végérvényesen felborított természeti egyensúly jelképe lett, aki épp annyira nem támad, mint védelmez vagy purgál – egyszerűen jön, tombol és rombol, akár a valódi kaijuk Krakatoától Katarináig.

Ennek fényében az idei hollywoodi folytatás legfőbb vétke nem az erős kezdet után gyorsan szertefoszló drámai szál (egy fanatikus anya és frusztrált apa közé szorult fruska-hősnővel), az ötlettelen akció-forgatókönyv (egy újabb ökoterrorista gonosztevővel), a bántóan redundáns szüzsé (sok sablonos párbeszéddel), sőt nem is az egymás sarkát taposó monstrum-sereg, amelynek összes funkciója kimerül a CGI-farokmutogatásban. Michael Dougherty középsúlyú horror-rendezőnek sajnos egyszerűen gőze sincs, mit üzenne Godzillájával (túl azon, hogy egy termonukleáris robbanás árt a baseballnak), úgy dobálózik a különféle párhuzamokkal és jelképekkel, mint Mechagodzilla a metrókocsikkal: van itt űrbéli invazív faj és washingtoni sárkányfészek, gyógyító atombomba és kínai migráns Mothra – a történet végére pedig nem marad más a mítosz romjain, csak egy hosszútávra tervezett fantasy-franchise nyitóképe sok szépreményű Sequellával és Spinoffrával.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/07 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14182