KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/április
KRÓNIKA
• (X) : Francia Filmnapok 2003
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Shoot in Hungary
• N. N.: Hibaigazítás
• Molnár Gál Péter: Alberto Sordi (1919–2003)
FILMSZEMLE
• Bikácsy Gergely: Temetetlen hülyeségeink Játékfilmek
• N. N.: A 34. Magyar Filmszemle díjai
• Radnóti Sándor: Unalmon innen és túl Játékfilmek
• Bori Erzsébet: Ember a vízben Dokumentumfilmek

• Bakács Tibor Settenkedő: Kicsi, de erős Kisjátékfilmek
• Vaskó Péter: Szép halál G.I. Joe moziba megy
• N. N.: Amerika háborúi
• Takács Ferenc: Odüsszeusz háborúja Kultuszmozi: Nagy Vörös Egyes
• Varró Attila: Bond kontra Oszama Hollywoodi számháború
• Herpai Gergely: Pixel-ármádia Kalandjáték Irakban
• Beregi Tamás: Skizofrén angyalok Polanski női
• Pályi András: Polanski vagy anti-Polanski? A zongorista
• Muhi Klára: A jó állapotú gyerek kibírja Beszélgetés Vekerdy Tamással
• Muhi Klára: Iskola – példa? Beszélgetés filmről, médiáról és nevelésről
• Gelencsér Gábor: A látás logikája Filmes könyv
• Kozma György: Pindur pandúrok egész este A gyógyító animáció
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A meglelt haza Tesó
• Békés Pál: Könyvsors Az órák
• Hungler Tímea: Színház az egész alvilág Chicago
• Ardai Zoltán: Párizsi neolit Visszafordíthatatlan
• Ágfalvi Attila: Golyó a kézbe Isten városa
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fausto 5.0
• Nevelős Zoltán: Schmidt története
• Vincze Teréz: Baran
• Nedbál Miklós: félelem.com
• Kis Anna: Madame Satã
• Pápai Zsolt: Még egy kis pánik
• Hungler Tímea: Két hét múlva örökké
• Herpai Gergely: A szellemhajó
• Köves Gábor: Beavatás
• Turcsányi Sándor: Kiskakukk

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Túltolva

Karibi dadaizmus

Lichter Péter

Túltolva Harmony Korine ars poeticájaként is nézhető.

 

Harmony Korine nem az a típusú művész, aki túl sokat szorong a róla kialakult képen: a filmrendezés mellett írt már töredékes narratívájú avantgárd regényt (A Crack Up at the Race Riots), de festőként is aktív, mostanában a kedvenc motívumai közé tartoznak a pornófilmcímekkel telefestett vitorlás hajók. Korine első filmje, a déli gótikát karcos VHS-poétikával és dadaista kollázsesztétikával keverő Gummo után nem az amerikai függetlenfilmesek klasszikus karrierívét követte (kritikai siker után a fősodor felé evezés), hanem az öntörvényű filmnyelvfeszegetés magányos bozótharcát folytatta. Kritikai hullámhegyek és toxikus hullámvölgyek után Korine negyvenévesen megérkezett: a Spring Breakers című floridai bikiniballadája úgy tudott viszonylagos sikert elérni a multiplexekben, hogy csak látszólag vasalta élére a korábbi experimentális burjánzást, valójában Korine egy tinisztárokkal telepakolt neonfényes dadaista montázsfilmet rendezett. A rendező a Túltolvával ezt a csapásirányt folytatta, de a Floridában vaduló tinédzserek makavejevi tobzódása helyett most már inkább a teljes lelazulást választotta, ami persze a filmzenén is erősen érződik: az agresszíven pszichedelikus techno után most szinte folyamatosan kellemes karibi gitározás vagy a kilencvenes évek romkomjait idéző zongorazene duruzsol. Korine húsz év után tehát lehiggadt egy kicsit, de azért hű maradt önmagához: a Túltolva sok szempontból a rendező ars poeticájaként is nézhető.

A film főszereplője Moondog, az életművészet napbarnított Rembrandtja: a milliárdos felesége által finanszírozott élete a pálmafák alatti ivászat, a függőágyon betépés és a narancsvörös naplementében való semmitevés paradicsomi állapotában csordogál. Moondog foglalkozását tekintve költő – a floridai letompulás Bukowskija, aki élete minden percével eggyé válik a vörös írógépen lepötyögött verseivel. Moondog naptejben áztatott nihilizmusa olyan kikezdhetetlenül sziklaszilárd, mint Korine semmit sem változó szerzőisége: jöhet bármiféle dramaturgiai fordulat (a feleség hirtelen halála, az elvonó rémképe, a feldolgozhatatlan vagyonosodás vagy a Pulitzer-díj), hősünk egy pillanatra sem változik. Moondog már megjelenésében kész művészeti manifesztum: boás sálja, flitteres felsője, hosszú, szőke haja és tűpontosan belőtt tangája egy improvizált kollázsra emlékeztet, mintha Matthew McConaughey a Korine-filmek montázsesztétikájába lenne öltöztetve. Moondog színes figurája körül pedig változatos égitestekként keringenek a különböző popkulturális asszociációkat beindító szereplők: ezen a freskón jól megfér egymás mellett a rapper Snoop Dogg és az ex-tinibálvány Zac Efron, vagy a mára majdnem teljesen elfelejtett Martin Lawrence. Korine kíváncsi tudós módjára figyeli az összekutyult vegyület viselkedését: korábban is előszeretettel keverte az amatőr szereplőket profikkal, modorosan színészkedő rendezőket (Werner Herzog, Léos Carax) tett remek színészek (Ewen Bremner, Diego Luna) mellé, de a széttartó játékstílusok valahogy mindig egységbe forrtak, ahogy a különböző színek, textúrák önálló kompozíciót képeznek egy absztrakt festményen (amiket a rendező amúgy előszeretettel fest).

A rá jellemző montázsesztétika a Túltolvában is érvényesül, vagyis a Gummo epizodikus tablója és a Spring Breakers szeriális montázsszekvenciái itt is visszaköszönnek, talán a zene mennyisége hoz igazi újdonságot: soha korábban nem használt a rendező ennyi zenei betétet, mintha Altman Nashville-jének szellemét akarná megidézni az átható marijuanafüstben. A Trash Humpers és a Gummo önfelszámoló pusztításai itt már költőien belassított zongorazúzásba szelídülnek, a bemutatkozó filmjében vízbefojtott fehér macska kiemelt mellékszereplővé, egy buddy movie-s haverrá válik. Korine a klasszikus hollywoodi elbeszélést támogató céldramaturgiát vagy a bírósági tárgyalás fordulatát pont annyira veszi komolyan, mint Moondog a kirendelt rendőröket – a látszólagos narratív csúcspontok (mint a lóvéégetés tetőpontja) lényegében a költői montázskompozícióba olvadnak, a szeriális szerkezet bármi mással egyenrangú részeiként.

Végső soron Korine filmjében az a legszimpatikusabb, hogy a költészetet nem zárja be a közhelyes giccs és a nagyotmondás aranykalitkájába, hanem bebizonyítja, hogy a színes zabpelyhet kanalazó Snoop Dogg enervált totálképe is lehet lírai.

 

TÚLTOLVA (The Beach Bum) – amerikai, 2019. Rendezte és írta: Harmony Korine. Kép: Benoît Debie. Zene: John Debney. Szereplők: Matthew McConaughey (Moondog), Isla Fisher (Minnie), Snoop Dogg (Rie), Jonah Hill (Lewis), Stefania LaVie Owen (Heather). Gyártó: Iconoclast / Anonymous Content / VICE Films. Forgalmazó: Big Bang Media. Szinkronizált. 95 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/05 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14088