KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/április
KRÓNIKA
• (X) : Francia Filmnapok 2003
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Shoot in Hungary
• N. N.: Hibaigazítás
• Molnár Gál Péter: Alberto Sordi (1919–2003)
FILMSZEMLE
• Bikácsy Gergely: Temetetlen hülyeségeink Játékfilmek
• N. N.: A 34. Magyar Filmszemle díjai
• Radnóti Sándor: Unalmon innen és túl Játékfilmek
• Bori Erzsébet: Ember a vízben Dokumentumfilmek

• Bakács Tibor Settenkedő: Kicsi, de erős Kisjátékfilmek
• Vaskó Péter: Szép halál G.I. Joe moziba megy
• N. N.: Amerika háborúi
• Takács Ferenc: Odüsszeusz háborúja Kultuszmozi: Nagy Vörös Egyes
• Varró Attila: Bond kontra Oszama Hollywoodi számháború
• Herpai Gergely: Pixel-ármádia Kalandjáték Irakban
• Beregi Tamás: Skizofrén angyalok Polanski női
• Pályi András: Polanski vagy anti-Polanski? A zongorista
• Muhi Klára: A jó állapotú gyerek kibírja Beszélgetés Vekerdy Tamással
• Muhi Klára: Iskola – példa? Beszélgetés filmről, médiáról és nevelésről
• Gelencsér Gábor: A látás logikája Filmes könyv
• Kozma György: Pindur pandúrok egész este A gyógyító animáció
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A meglelt haza Tesó
• Békés Pál: Könyvsors Az órák
• Hungler Tímea: Színház az egész alvilág Chicago
• Ardai Zoltán: Párizsi neolit Visszafordíthatatlan
• Ágfalvi Attila: Golyó a kézbe Isten városa
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fausto 5.0
• Nevelős Zoltán: Schmidt története
• Vincze Teréz: Baran
• Nedbál Miklós: félelem.com
• Kis Anna: Madame Satã
• Pápai Zsolt: Még egy kis pánik
• Hungler Tímea: Két hét múlva örökké
• Herpai Gergely: A szellemhajó
• Köves Gábor: Beavatás
• Turcsányi Sándor: Kiskakukk

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Mara

Varga Zoltán

Mara – amerikai, 2018. Rendezte: Clive Tonge. Írta: Jonathan Frank. Kép: Emil Topuzov. Zene: James Edward Barker. Szereplők: Olga Kurylenko (Kate), Craig Conway (Dougie), Rosie Fellner (Helena), Mackenzie Imsand (Sophie), Lance E. Nichols (McCarthy). Gyártó: Moon River Studios / Synchronicity Entertainment. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 98 perc.

 

Semmi meglepő nincs abban, hogy a horrorfilmet régóta meghitt viszony fűzi a rémálom jelenségéhez, hiszen a műfajt akár a rémálmok föltérképezésének kísérleteként is elgondolhatjuk, amely közelebb vihet a kimondhatatlan szorongások artikulálásához s a félelmekkel történő szembenézéshez. Goya rézkarcának híres figyelmeztetése a horror poklainak kapujára kívánkozik: „Az értelem álma szörnyetegeket szül.” Álmokban kísértő fantomoktól rettegő karakterek, sikoltva ébredő áldozatjelöltek s lidércnyomás és ébrenlét labirintusaiban bolyongó elveszettek népesítik be például a Lelkek karneválja, az Iszonyat vagy Az őrület torkában képsorait, sőt minden idők legnagyobb karriert befutott horrorfiguráinak egyike, Freddy Krueger is rémálmokból érkezett.

Az ő babérjaira tör most az Amikor lehunyod a szemed szörnyalakja, Mara (rá utal a film eredeti címe). Az Elm utca fiataljait tizedelő borotvakesztyűs monstrumnak azonban nem kell tartania a trónkövetelőtől, ahogyan a film nézőinek sem az álmatlan éjszakáktól a mozivetítés után. A kudarc sokban magyarázható a markáns atmoszféra hiánya és a vánszorgó tempó mellett azzal, hogy a rém az áldozatjelölteket az alvási bénulás állapotában cserkészi be, a hősök önvédelmi aktivizálódásának érdemi lehetősége nélkül pedig csődöt mond a feszültségépítés. Mindennek tetejébe a szörny kevéssé kiaknázott, homályos árnyalak marad csupán, aki küllemében bár emlékeztet a kortárs horror olyan nyúlánk figuráira, mint amilyen a Slender Man szörnye, mégis leginkább a 30 éves Pumpkinhead bosszúdémonára hajaz – annak mitologikus-misztikus háttere és mélysége nélkül. Szándékolatlan önreflektív iróniát eredményezhet továbbá, hogy míg a szereplők az elalvástól rettegnek, a film nézőinek is komoly kihívást jelenthet ébren maradni, amit az előre sejthető sokkeffektusok sem kifejezetten segítenek elő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/12 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13926