KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/április
KRÓNIKA
• (X) : Francia Filmnapok 2003
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Shoot in Hungary
• N. N.: Hibaigazítás
• Molnár Gál Péter: Alberto Sordi (1919–2003)
FILMSZEMLE
• Bikácsy Gergely: Temetetlen hülyeségeink Játékfilmek
• N. N.: A 34. Magyar Filmszemle díjai
• Radnóti Sándor: Unalmon innen és túl Játékfilmek
• Bori Erzsébet: Ember a vízben Dokumentumfilmek

• Bakács Tibor Settenkedő: Kicsi, de erős Kisjátékfilmek
• Vaskó Péter: Szép halál G.I. Joe moziba megy
• N. N.: Amerika háborúi
• Takács Ferenc: Odüsszeusz háborúja Kultuszmozi: Nagy Vörös Egyes
• Varró Attila: Bond kontra Oszama Hollywoodi számháború
• Herpai Gergely: Pixel-ármádia Kalandjáték Irakban
• Beregi Tamás: Skizofrén angyalok Polanski női
• Pályi András: Polanski vagy anti-Polanski? A zongorista
• Muhi Klára: A jó állapotú gyerek kibírja Beszélgetés Vekerdy Tamással
• Muhi Klára: Iskola – példa? Beszélgetés filmről, médiáról és nevelésről
• Gelencsér Gábor: A látás logikája Filmes könyv
• Kozma György: Pindur pandúrok egész este A gyógyító animáció
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A meglelt haza Tesó
• Békés Pál: Könyvsors Az órák
• Hungler Tímea: Színház az egész alvilág Chicago
• Ardai Zoltán: Párizsi neolit Visszafordíthatatlan
• Ágfalvi Attila: Golyó a kézbe Isten városa
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fausto 5.0
• Nevelős Zoltán: Schmidt története
• Vincze Teréz: Baran
• Nedbál Miklós: félelem.com
• Kis Anna: Madame Satã
• Pápai Zsolt: Még egy kis pánik
• Hungler Tímea: Két hét múlva örökké
• Herpai Gergely: A szellemhajó
• Köves Gábor: Beavatás
• Turcsányi Sándor: Kiskakukk

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Amityville: Az ébredés

Varró Attila

Amityville: The Awakening – amerikai, 2017. Rendezte és írta: Franck Khalfoun. Kép: Steven Poster. Zene: Robin Coudert. Szereplők: Bella Thorne (Belle), Cameron Monaghan (James), Jennifer Jason Leigh (Joan), Thomas Mann (Terrence), Jennifer Morrison (Candice). Gyártó: Blumhouse Productions / Dimension Films. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 85 perc.

 

Az Alexandre Aja-műhelyéből kikerült párizsi író-rendező, Franck Khalfoun tízévnyi rémfilmes életművében szubzsánertől függetlenül megszállottan ragaszkodik a zavart lelkű, befelé fordult férfiak és az általuk fenyegetett (többnyire szuperszexi) álomnők kegyetlen párkapcsolataihoz, akár egy karácsonyi mélygarázs börtönében (P2 – A rettegés új szintje), akár egy sorozatgyilkos hétköznapjaiban (Maniac), akár egy fausti karriertörténet keretében (I-Lived): meséinek központi tanulsága valahol az „akiket szeretünk, megöljük” és inverze között oszcillál. Miután öt éve sikerrel lehelt új életet a Lustig-féle Maniac kultuszfilmjébe, ezúttal a nagyjából 20. darabjánál tartó Amityville-franchise kiszikkadt testébe próbált lelket önteni, az Evil Dead-remake dicséretes példáját követve egy testvér-dráma segítségével, amelyben megszokott szerzői párosát egy dögös-darkos kamaszlány és démonszállta, kómában fekvő ikerbátyja alakítják – Khalfoun kettőjük (némi bűntudattal és beteges anyai szeretettel fűszerezett) eutanázia-drámájával mélyíti el a primér kísértetház-terrort.

Az Amityville: Ébredés ugyan távol áll az eredeti koncepciókat kreatívan kamatoztató kortárs horror-élvonaltól (Valami követ, Vaksötét, It Comes at Night), de a franchise-on belül szokatlanul eredményes darabnak számít. Miközben igyekszik minimumra szorítani a dupla- és tripla sokkokkal operáló sápatag rémisztgetést (lásd Annabelle 2.), távol tartja magát a splatter-trend vériszamos Aja-élményeitől is, és a félelmet inkább a bizarr családi édeshármas érzelmi iszonyatával színezgeti, egészen az inkább szív- mint gyomorszorító fináléig. Khalfoun szerény szerzői horrorja bevallottan az eredeti Rettegés háza köveiből építkezik (a DeFeo-prológustól a légyrajzástól a pincebontásig), szerencsére kósza mémeken túl a családi széthullás-történet dinamikáját is átemelve – csak épp a talajvesztett apa és fojtogató lakáskölcsön szürke, hétköznapi farkasembereinek helyét átveszik az anya-lány gyűlölet és a szexuális kiszolgáltatottság fekete angyalai.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/09 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13359