KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/április
KRÓNIKA
• (X) : Francia Filmnapok 2003
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Shoot in Hungary
• N. N.: Hibaigazítás
• Molnár Gál Péter: Alberto Sordi (1919–2003)
FILMSZEMLE
• Bikácsy Gergely: Temetetlen hülyeségeink Játékfilmek
• N. N.: A 34. Magyar Filmszemle díjai
• Radnóti Sándor: Unalmon innen és túl Játékfilmek
• Bori Erzsébet: Ember a vízben Dokumentumfilmek

• Bakács Tibor Settenkedő: Kicsi, de erős Kisjátékfilmek
• Vaskó Péter: Szép halál G.I. Joe moziba megy
• N. N.: Amerika háborúi
• Takács Ferenc: Odüsszeusz háborúja Kultuszmozi: Nagy Vörös Egyes
• Varró Attila: Bond kontra Oszama Hollywoodi számháború
• Herpai Gergely: Pixel-ármádia Kalandjáték Irakban
• Beregi Tamás: Skizofrén angyalok Polanski női
• Pályi András: Polanski vagy anti-Polanski? A zongorista
• Muhi Klára: A jó állapotú gyerek kibírja Beszélgetés Vekerdy Tamással
• Muhi Klára: Iskola – példa? Beszélgetés filmről, médiáról és nevelésről
• Gelencsér Gábor: A látás logikája Filmes könyv
• Kozma György: Pindur pandúrok egész este A gyógyító animáció
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A meglelt haza Tesó
• Békés Pál: Könyvsors Az órák
• Hungler Tímea: Színház az egész alvilág Chicago
• Ardai Zoltán: Párizsi neolit Visszafordíthatatlan
• Ágfalvi Attila: Golyó a kézbe Isten városa
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fausto 5.0
• Nevelős Zoltán: Schmidt története
• Vincze Teréz: Baran
• Nedbál Miklós: félelem.com
• Kis Anna: Madame Satã
• Pápai Zsolt: Még egy kis pánik
• Hungler Tímea: Két hét múlva örökké
• Herpai Gergely: A szellemhajó
• Köves Gábor: Beavatás
• Turcsányi Sándor: Kiskakukk

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Dumapárbaj

Igény szerint

Huber Zoltán

A Dumapárbaj az első magyar stand-up film.

Az angolszász országokban a stand-up és a mozi között igen szoros a kapcsolat. A mikrofon mögül szinte egyenes út vezet a vászonra, a filmtörténet számos jelentős alakja füstös bárokban, néhány perces magánszámokkal indította a pályafutását. Az egyszemélyes produkcióban megszülető karakterek, a jellemző előadásmód és világnézet szerencsés esetben a kamera előtt számos irányba továbbfejleszthető, elég csak Peter Sellers, Woody Allen, Bill Murray vagy Robin Williams művészetére gondolni, de a névsor a végtelenségig folytatható. Itthon azonban teljesen más a helyzet, a hazai stand-up egyenetlen fejlődése miatt a két médium között eddig szinte egyáltalán nem volt átjárás. Fábry Sándor és Badár Sándor időről-időre feltűntek ugyan a vásznon és Litkai Gergely is írt már forgatókönyveket, kimondottan stand-up film még nem készült – egészen mostanáig.

Kis országunkban a műfaj mind a mai napig mesterséges keretek között működik, melyet a Dumaszínház-Showder Klub-Rádiókabaré szentháromsága fémjelez. Hiába az imponáló népszerűség, a torz struktúra miatt az előadók kimondottan kényes helyzetben találják magukat, hiszen a megélhetést jelentő fellépésekért kénytelenek biztosra menni. Alternatív szereplési lehetőségek, tematikus bárok vagy klubok híján a kísérletezőbb műsorok, bevállalósabb poénok és markánsabb karakterek helyett megbízható témákat választanak és azokat a már bejáratott módszerekkel dolgozzák fel. Mindig a közönség vélt vagy valós elvárásainak megfelelni ugyanakkor kockázatos, hisz előbb-utóbb a kreatív energiák elapadásához és a sematizmus unalmához vezethet. A Dumapárbaj alkotói sajnos hasonló hibába esnek. A két komikus köré írt film akkurátusan kerüli a kockázatokat és mindent az ő színpadi személyiségüknek rendel alá, ami a szándékolttal épp ellentétes hatást vált ki.

Kiss Ádám és Hadházi László poénjait azért szereti a közönség, mert hiteles karakterként adják elő őket. A joviális rokonként sztorizgató Hadházi és a pimasz haverként kommentáló Kiss a színpadon önazonosnak tűnnek, így hiába viselkednek imponáló természetességgel a vásznon, Kalmár Tamás és Nagy Tóbiás nevű komikusként valószerűtlennek hatnak. A két filmbeli figura túlságosan hasonlít a pódiumokról és képernyőről ismert előadókra, így a hozzájuk kapcsolt bonyodalmak és mellékszereplők törvényszerűen mesterkéltnek, nem egyszer feleslegesnek tűnnek. A hősök között feszülő ellentétek és a menedzserük tragédiája súlytalan, a feleség, a barátnő és a műsorigazgató szerepei odakent ecsetvonások csupán. Az eredeti kontextusokból kiragadott Kiss- és Hadházi-poénok a levegőben lógnak, a kísérő gusztustalanságok és olcsó ügyetlenkedések zavaróak.

A hazai stand-up evolúciós folyamatában a Dumapárbaj abszolút logikus és várható lépés volt, de a végeredmény sajnos hűen példázza azt a fordított fejlődési pályát, ami számos veszélyt rejt magában. Hadházi és Kiss rajongótábora óriási és valószínűsíthető, hogy a színpad, a képernyő és a könyvek után a moziban is vevők lesznek a poénokra. A Dumaszínház márkanévként új fronton támadhat és tovább szélesedhet és megnyílhat az út más előadók számára is, de nagy kérdés, tisztán üzleti alapon kifejlődhet-e valaha olyan szerves kapcsolat a két terület között, mint nyugaton. Ha a működő példákat vizsgáljuk, a stand-up a maga konkrét formájában csak nagyon ritkán jelenik meg filmekben és akkor sem fő attrakcióként, hanem kísérő motívumként. A moziban is sikeres komikusok eltérő figurák bőrébe bújva adják elő a magánszámaikat vagy a film nyelvén fogalmazzák újra a monológjaikat. Különleges adottságaiknak hála elmélyítik a rájuk osztott szerepeket, tehetségük a velük elmesélt történeteket gazdagítja. Ha viszont egy film kizárólag azért készül, hogy az előadó végre feltűnhessen a vásznon, ott elmélyítendő szerep és gazdagítandó történet sem akad. Hiába a kiváló stand-up komikusok, színészek és filmesek, a kívánatos együttműködést nem lehet kívülről kikényszeríteni. A két szféra között szoros, de rendkívül érzékeny a kapcsolat.

 

DUMAPÁRBAJ – magyar, 2015. Rendezte: Paczolay Béla. Írta: Lovas Balázs, Lengyel Balázs. Kép: Szatmári Péter. Zene: Barabás Béla. Producer: Hutlassa Tamás. Szereplők: Hadházi László (Kalmár), Kiss Ádám (Tóbiás), Eszenyi Enikő (Vigéc), Gubík Ági (Ildikó), Jordán Adél (Barbi), Vajdai Vilmos (Kolostori). Gyártó: Café Film. Forgalmazó: Freeman Film. 88 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12166