KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/április
KRÓNIKA
• (X) : Francia Filmnapok 2003
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Shoot in Hungary
• N. N.: Hibaigazítás
• Molnár Gál Péter: Alberto Sordi (1919–2003)
FILMSZEMLE
• Bikácsy Gergely: Temetetlen hülyeségeink Játékfilmek
• N. N.: A 34. Magyar Filmszemle díjai
• Radnóti Sándor: Unalmon innen és túl Játékfilmek
• Bori Erzsébet: Ember a vízben Dokumentumfilmek

• Bakács Tibor Settenkedő: Kicsi, de erős Kisjátékfilmek
• Vaskó Péter: Szép halál G.I. Joe moziba megy
• N. N.: Amerika háborúi
• Takács Ferenc: Odüsszeusz háborúja Kultuszmozi: Nagy Vörös Egyes
• Varró Attila: Bond kontra Oszama Hollywoodi számháború
• Herpai Gergely: Pixel-ármádia Kalandjáték Irakban
• Beregi Tamás: Skizofrén angyalok Polanski női
• Pályi András: Polanski vagy anti-Polanski? A zongorista
• Muhi Klára: A jó állapotú gyerek kibírja Beszélgetés Vekerdy Tamással
• Muhi Klára: Iskola – példa? Beszélgetés filmről, médiáról és nevelésről
• Gelencsér Gábor: A látás logikája Filmes könyv
• Kozma György: Pindur pandúrok egész este A gyógyító animáció
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A meglelt haza Tesó
• Békés Pál: Könyvsors Az órák
• Hungler Tímea: Színház az egész alvilág Chicago
• Ardai Zoltán: Párizsi neolit Visszafordíthatatlan
• Ágfalvi Attila: Golyó a kézbe Isten városa
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fausto 5.0
• Nevelős Zoltán: Schmidt története
• Vincze Teréz: Baran
• Nedbál Miklós: félelem.com
• Kis Anna: Madame Satã
• Pápai Zsolt: Még egy kis pánik
• Hungler Tímea: Két hét múlva örökké
• Herpai Gergely: A szellemhajó
• Köves Gábor: Beavatás
• Turcsányi Sándor: Kiskakukk

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Született feleség

Vajda Judit

Potiche – francia, 2011. Rendezte és írta: François Ozon. Kép: Yorick Le Saux. Zene: Phillipe Rombi. Szereplők: Catherine Deneuve (Suzanne), Gerard Depardieu (Maurice), Fabrice Luchini (Robert), Karin Viard (Nadége), Judith Godrèche (Joelle). Gyártó: Mandarin Cinema. Forgalmazó: Ristretto Film. Feliratos. 102 perc.

A még mindig csak középkorú, de máris rendkívül gazdag életmûvel (12 nagyjáték-, 18 rövid- és egy dokumentumfilmmel) bíró François Ozon munkássága igen sokszínû képet mutat – sõt azt is megszokhattuk tõle, hogy több éves kihagyásokkal, több filmet közbeiktatva nyúl vissza egy-egy korábbi témájához. Gyásztrilógiájának egyes darabjait 2000-ben (Homok alatt), 2005-ben (Utolsó napjaim) és 2009-ben (Menedék) mutatták be, az 5x2 címû 2004-es szerelmi történetet pedig öt, illetve négy évvel a legutóbbi szerelmi tematikájú opusok (Bûnös szerelmesek, Vízcseppek a forró kövön) után készítette el. A legújabb Ozon-mû, a Született feleség 2007-es kosztümös életrajzi filmje, az Angel párdarabjának tekinthetõ, amennyiben mindkettõ egy-egy múltidézõ nõi karriertörténet, egy-egy saját korát megelõzõ asszonnyal a középpontban.

Az 1977-ben játszódó Született feleség fõhõsnõje egy „potiche”, azaz trófeafeleség, aki rengeteg tétlenséggel, unalommal, kocogással és versírogatással töltött év után több, egymással összefüggõ véletlen esemény hatására (amelyek következtében férje kidõl a sorból) váratlanul egy 300 munkást alkalmazó esernyõgyár vezére lesz. A kor viszonyai közt szokatlannak számító szituációt az alkotók olyan remek vígjátéki, sõt már-már kabarészerû helyzetek és frappáns riposztok közepette tálalják, mintha nem is egy Ozon-, hanem egy Francis Veber-komédiát látnánk (a film egyébként egy 1980-as Pierre Barillet Jean-Pierre Grédy-színdarab adaptációja). A könnyed, bohókás, a hetvenes éveket hûségesen és színpompásan megidézõ tárgyi világával a szemnek is tetszõ mû a végére azonban talán túlontúl direkt feminista kiáltvánnyá emelkedik (avagy süllyed), és egy egészen zavarba ejtõ befejezéssel zárul. A bizarr lezárás mondjuk korábbi mûveiben sem volt idegen a rendezõtõl, ilyen értelemben tehát az új alkotás is abszolút „Ozon-dús”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/09 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10779