KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Maurice Pialat halálára (1925-2003)
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Durva élet – kegyetlen színház Szenvedéstörténetek
• Bakács Tibor Settenkedő: Félrehagyott gyerekek Szép napok

• Szilágyi Ákos: Halálpanoptikum Szokurov, a nekrorealista
• Trosin Alekszandr: A kaukázusi fogoly Ifj. Szergej Bodrov
• Bikácsy Gergely: A köd másik oldalán Amnézia a moziban
• Hungler Tímea: Vírus az emlékezetben Cyber-memória
• N. N.: Cyber emlékezet
• Varró Attila: Kaidan a vásznon Japán kísértetfilmek
• Nevelős Zoltán: Vérfrissítés A kör
• Karátson Gábor: Mosolygó lány hun-lelke a sötétben Kínai kísértethistória
• N. N.: Pu Szung-ling adaptációk
• Schubert Gusztáv: Szellem a fürdőházban Chihiro
• Beregi Tamás: Be vagy a két toronyba zárva… Gyűrűk Ura 2: A Két Torony
• Ardai Zoltán: A király részideje Tolkien és Hollywood
• Zachar Balázs: Filmszínház – függöny nélkül Beszélgetés a pesti mozikról
• Zachar Balázs: Odeon-Lloyd
• Dániel Ferenc: Mozi minden mennyiségben A Regétől a Diadalig
KRITIKA
• Muhi Klára: Aszfaltpréri Rinaldó
• Korcsog Balázs: Titanisz az égben Solaris
DVD
• Pápai Zsolt: A kép csele A láthatatlan ember
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Dina vagyok
• Takács Ferenc: Szövevény
• Köves Gábor: Himalája – Az élet sója
• Jakab Kriszta: Miranda
• Hungler Tímea: Charlotte Gray
• Csillag Márton: Én, a kém
• Mátyás Péter: A muskétás

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az utolsó család

Vincze Teréz

Ostatnia rodzina – lengyel, 2016. Rendezte: Jan P. Matuszynski. Írta: Robert Bolesto. Kép:. Zene: Atanas Valkov. Szereplők: Andrzej Seweryn (Zdzislaw), Dawid Ogrodnik (Tomasz), Aleksandra Konieczna (Zofia),. Gyártó: Aurum Film. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 120 perc.

 

Jan P. Matuszynski lengyel rendező epikus igényű műve két órába és egy lakótelepi lakásba sűríti a 20. század végének (poszt)szocialista lidércnyomását. Habár az 1984-es születésű rendező az ábrázolt kornak egy részében még nem is élt, első filmjében lenyűgöző forgatókönyvírói és díszlettervezői közreműködéssel kísérteties hitelességgel idézi meg a kort, melyben a bordázott falambéria lassan mindent beborított. Az utolsó család Zdzislaw Beksinski (jelentős festő, fotográfus, grafikus) és családja valós történetén alapul, nem szabad feldolgozás, hanem nagyon is valósághű megidézése a múltnak. Beksinskiék az egyik legalaposabban dokumentált család a lengyel történelemben, a családfő ugyanis szinte megszállottan rögzítette a legkülönbözőbb formában (levelek, fotográfia, hang- és videofelvételek) a mindennapjaikat. A hatalmas anyag alapján a film az 1977 és 2005 közötti időszakból idéz fel epizódokat, megrajzolva a korszak kelet-európai életérzésének tablóját. A cselekmény szintjén az abszurd mozaikot a fura életbölcselettel megáldott festő és öngyilkos hajlamú, neurotikus fiának (híres rádiós személyiség, zenekritikus, filmfordító) nem éppen hétköznapi interakciói szolgáltatják.

A vállalkozás dinamikáját több szinten is a grandiozitás és a kisszerűség paradox feszültsége teremti. Mintha a (volt) szocialista blokk három évtizedének epikus igényű freskóját – a korszak Andrej Rubljovját és Stalkerét – egy varsói panel sokadik emeletén látnánk megelevenedni. A film szinte teljesen lakótelepi belsőkben játszódik – jellemző módon jóformán csak akkor látunk külsőket, amikor a kezdetben öt tagú család kihalása kezdetét veszi, és a filmet temetések egyre gyarapodó epizódjai kezdik tagolni. A képi megfogalmazás is a tágasság és szűkösség paradoxonjára épít: a szélesvásznú (2.35 : 1 képarányú) film a látványvilágot igen gyakran, sokszoros belső keretezéssel a kép középső harmadába szorítja be. A fix kamerával kalitkaszerűre komponált tér beszorítottság-érzését egészítik ki a kameramozgások, amelyek szűkös és nyomasztó labirintusként rajzolják fel a lakás terét. A szélesvászon alkalmanként mégis képes a festő dolgozószobáját sajátosan nagyszabású műteremként érzékeltetni. A film izgalmas eredetisége éppen ebben áll: vizuális stílusra fordítja le az ábrázolt korszak atmoszféráját, drámáját.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/05 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13195