KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Bán Róbert (1925–2003)
FILMSZEMLE
• Hirsch Tibor: Kísértet-história Kelj fel, komám, ne aludjál!
• Forgách András: A trilógia ötödik darabja Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Horeczky Krisztina: Szép kilátások Beszélgetés Hajdu Szabolccsal
• Stőhr Lóránt: Elveszve a sűrűben Beszélgetés Fliegauf Benedekkel

• Takács Ferenc: Nábobok, páriák, Rádzs Rejtelmes India
• Jakab Kriszta: Istenek mozija Bollywood
• Jakab Kriszta: A mozi Indiában
• Pápai Zsolt: Világverők Lagaan
HORROR
• Kovács Marcell: Szörnyek keringői Drakula és Frankenstein
• Ardai Zoltán: Remekbe vágva A texasi láncfűrészes gyilkosságok
• Varró Attila: Vérfrissítés 28 nappal később
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Dél, dél-kelet Thesszaloniki
KÖNYV
• Hirsch Tibor: Új idők új puskája Film- és médiafogalmak kisszótára
TELEVÍZÓ
• Trosin Alekszandr: A 6-os számú nyomógomb Televíziós zavarok
KRITIKA
• Báron György: Emberi hang Szerelemtől sújtva
• Bori Erzsébet: Akar-e ön orosz prostituált lenni? A szerencse lányai
• Vaskó Péter: Újra szól a karikás Sobri
• Pápai Zsolt: A hakni zsenije Szent Iván napja
• Ágfalvi Attila: Tehén, elefánt, axolotl 2 perces mozi
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A Gyűrűk Ura: A két torony
• Hungler Tímea: Bazi nagy görög lagzi
• Vaskó Péter: Úttorlaszok
• Elek Kálmán: Kapj el, ha tudsz
• Varró Attila: Mostohám a zsánerem
• Nedbál Miklós: A gödör
• Somogyi Marcell: Novocain
• Vajda Judit: Fullasztó ölelés
• Baross Gábor: Rocky és Bakacsin

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mégis, kinek az élete?

Barna Imre

 

Csupa elmét élesítőn, szíveket szakajtón megoldhatatlan dilemma, csupa finom ellentmondás ez a film. Kezdjük a legfőbbel: ezúttal nem azért izgulunk, hogy hősünk életben maradjon, hanem azért, hogy meghaljon. Pontosabban: hogy meghalhasson, minthogy egy baleset következtében örök tehetetlenségre, teljes bénaságra ítéltetett ő, Ken, aki ráadásul szobrász, s a munkája volt az élete. Ken higgadt elmével úgy dönt, hogy joga van meghalni, s meg is hal, ha törik, ha szakad.

Csakhogy az orvostudomány másként vélekedik az efféléről „22-es” csapda: lehet, hogy Kennek joga van meghalni. De ha meg akar halni, akkor depressziós. Ha depressziós, akkor beszámíthatatlan. Ha beszámíthatatlan, nincs joga dönteni az élete-halála felől...

És mit mond a jog? Ken ügyvédet fogad; az ügyvéd némi tusakodás után elvállalja az ügyet, s ettől fogva úgy viselkedik, ahogy egy ügyvédnek viselkednie kell: képviseli megbízójának érdekét. Megbízójának pedig mi áll érdekében? Az, hogy meghaljon. Roppantul paradox helyzet.

Hát az érzelmek? Régi szeretőjét elmarja Ken: ne emlékeztesse többé arra, amit már nem lehet. A nő „le is írja” Kent; Ken máris meghalt a számára. Nem úgy a rokonszenves doktornő: ő, dacolva az orvosi etikával, magáévá teszi Ken érveit, olyannyira, hogy együttérzéséből furcsa szerelemféle lesz. Paradox. Vonzódásának (s egy virgonc ápoló-pár törődésének) köszönhetően Ken már-már ismét teljes embernek érzi magát; ez viszont veszélybe sodorhatja eltökéltségét... Ez is paradox.

A néző pedig csak ül-ül, és minél inkább azonosul a Kent játszó Richard Dreyfusszal (aki – mondjuk -legalább olyan lehengerlő egyéniség, mint Brian Clark azonos című darabjának Madách-beli előadásában Huszti Péter), annál nehezebb szurkolnia Ken haláláért. Ez is ellentmondás, hát igen.

Még szerencse, hogy a rendező, John Badham diszkrét lilaságai megkímélnek bennünket az erkölcsi meghasonlástól. Végül is mindenkinek igaza lesz: a tudománynak is, a jognak is, és Kennek is, aki talán még meggondolja magát, tovább élvén a maga napi többezer dollárba kerülő életét. Ha nem? Akkor mást fektetnek a helyére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/06 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6099