KritikaMustangOkkal lázadókÁrva Márton
Az Oscar-esélyes,
sokszoros fesztiválnyertes török-francia Mustang a női értékekre süket,
patriarchális társadalom rajza.
„Meg akartam mutatni,
milyen ma Törökországban nőnek lenni” – foglalja össze Deniz Gamze Ergüven
ankarai születésű, de régóta Franciaországhoz kötődő rendezőnő első egészestésének
küldetését. A Mustang a fiúk nyakában
ülve megvívott vízicsata önéletrajzi élményéből indul ki, és testközelből vázolja
fel azt a sorsokat megpecsételő, szívszorító küzdelmet, melyben a női hősök
szabadságvágyánál csak a hagyományoktól vezérelt közeg agresszív férfiközpontúsága
erőteljesebb. Mindebből talán már sejthető: Ergüven olyan játszmában borít
asztalt, melyben előre leosztotta, és később sem próbálta megkeverni a lapokat.
Mikor a tanév vége
szélnek ereszti az öt eleven kamasz-lánytestvért, ők még nem is sejtik, hogy otthonuk
– egy eldugott török település, illetve a nagymama és a nagybácsi uralta
háztartás – kérlelhetetlenül szabályozott világa mekkora árat szab az említett
gyermeki szórakozásnak. A kisközösségben velejéig erkölcstelennek minősülő
játék miatt ugyanis híre megy Sonay és húgai könnyűvérűségének, így a pótszülők
a további megaláztatásokat elkerülendő bekerített „feleség-gyárrá” alakítják a
házat. A lányok pedig ezentúl az élettel teli serdülőkor élvezete helyett
konyhai leckékbe, „formátlan, szarszínű ruhákba” és elrendezett házasságokba kényszerítve
találják magukat.
A Mustang alaphelyzetében és olykor részleteiben is felidézi az Öngyilkos szüzek amerikai
(ellen)párdarabját (lásd az egymás hegyén-hátán fekvő nővérek ikonikus életképét),
a francia-török fesztiválkedvenc sajátos hangsúlyait pedig már egy rövid
összevetés is érzékletessé teszi. Mert míg Sofia Coppola filmjének művi-glamúros,
a legártatlanabb mozzanatokat is érzékiséggel telítő megközelítése játékosan forgatja
ki a bigott kertvárosi miliő erkölcscsősz túlzásait, Ergüven a natúr fény és a kézikamera
mellett teszi le voksát, ezzel a nála is előforduló mesei vonásokra (lásd a
karakterek típusszerűségét) a reprezentációs igény baljós terhét aggatja. Ez
utóbbi – a fent idézetthez hasonló nyilatkozatokban visszhangozott – célt Ergüven
filmje sajnos egy pillanatra sem téveszti szem elől, és gondoskodik róla, hogy ezt
nézője se tudja megtenni. A Mustang
realista formanyelvű dolgozata így a Coppola-mű női megfejthetetlenség-mítosza
helyébe nagyon is konkrét társadalmi korlátokat és közéleti utalásokat ültet
(lásd a valós tapasztalatot mozgató soviniszta politikusi beszédeket vagy a
csak nők és gyerekek által látogatható focimeccs esetét); az angyal-szép
nővérek után epekedő – és őket elvesztő – férfikörnyezet megrendülését
kommentáló narráció helyett pedig az áldozatok segélykiáltását hangosítja ki.
Ezek az alkotói választások
a mai európai művészfilm vaskos társadalomkritikai vonulatához mérve is
szokatlanul egyértelműen állítják az – egyébként kétségtelenül fontos és támogatandó
– ügy illetve üzenet szolgálatába a Mustang
kreatív erejének javát. Így, bár Ergüven rátermettsége vitathatatlan, filmjében
az ítéletmondás több oldalról bebiztosított gesztusa maga is éles határt szab
egy sor frappáns megoldás kibontakozásának. A börtönt jelentő tradíciók és a rebellis
tesók egymásnak feszülése komikus jelenetekben (Selma és a szűzhártya meglétét
ellenőrző nőgyógyász beszélgetése) és a suspense-t kiaknázva (a sötétített
ablak mögé bújt szeretők esete) is az alapproblémát árnyaló, sokatmondó
helyzeteket teremt. Ezek ritmusa ráadásul néhol mesteri hangnemkeveréssé érik (lásd
a lányok asztali viccelődésének tragédiába torkolló jelenetét). A mindehhez
hozzáadott félreérthetetlen szimbolika ismétlődései viszont alaposan leszűkítik
az alkotói játékteret. A főcímtől az ostromjelenet csúcspontjáig meghatározó rács-motívumok,
a rend oktrojáltságát tudatosító pisztolyok (az esküvőtől a kórházi
látogatásig) vagy a patriarchális ideológiát sugárzó, de a meccs és az
ajtó-torlasz alkalmával az ellenállás zálogává váló tévé mind találó
kifejezőeszközök, összesűrűsödésük viszont tolakodó pátoszt von az egyetemes
szabadság-tematika köré.
Így mire a menekülő
főhős előtt a felkelő nap fényében, Warren Ellis édesbús vonósaitól
átlényegítve végre feltűnik a Boszporusz-híd, a néző már nem annyira egy komplex
társadalmi probléma érdemi megbolygatójaként, mint inkább a francia színekben
induló Oscar-várományosként tekint majd a Mustangra.
MUSTANG (Mustang) – török,
2015. Rendezte: Deniz Gamze Ergüven. Írta: Alice Wincour és Deniz Gamze
Ergüven. Kép: David Chizallet és Ersin Gok. Zene: Warren Ellis. Szereplők:
Günes Sensoy (Lale), Doga Zeynep Doguslu (Nur), Elit Iscan (Ece), Tugba
Sungurolu (Selma), Ilayda Akdogan (Sonay). Gyártó: CG Cineam. Forgalmazó:
Mozinet Kft. Feliratos. 97 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 21 átlag: 4.9 |
 |
|
