KritikaSzent Iván napjaA hakni zsenijePápai Zsolt
Meskó Zsolt első nagyjátékfilmjének hőse régi ismerősünk: illúzióit vesztett, tehetetlen művészértelmiségi.
Hasonlóan a hatvanas évek végének időszakához, amikor a honi vígjáték presztízsének (újbóli) megteremtésén fáradozó rendezők közül többen a szatíránál kötöttek ki, az ezredforduló környékén a feljövőben lévő komédiákkal párhuzamosan bontakozni kezdett a mindennapjainkat groteszk fénytörésben mutató filmtípus. A szatíra kortárs elkötelezettjei gyakran a média működésének kívántak görbe tükröt tartani, de a foncsorozással gondjaik támadtak, és a felvázolt kép egydimenziósra sikeredett (Schilling Árpád: Nexxt; Bodó Viktor: Citromfej). A kudarc egyik oka, hogy az alkotók messzire eltartották maguktól az általuk megcélzott tárgyat, hűvös vagy hetyke hozzáállásukkal kívülállásukat vagy fölényüket igyekeztek demonstrálni vele szemben, azaz nem alakítottak ki intimebb viszonyt a témával.
Az eddig producerként egy (A Morel fiú), rendezőként kettő (A fehér alsó; Somlói galuska) kisfilmet jegyző Meskó Zsolt debütáló nagyjátékfilmje közelítésmódja okán napjaink hazai szatíráinak említett vonulatába illeszkedik, bár nem csupán médiakritikát kínál. A Szent Iván napja fókuszában a magyar filmtörténetben neves felmenőkkel bíró hőstípus, az illúzióit vesztett, és az őt ért kihívásokkal szemben tehetetlen értelmiségi áll – aki az ezredelő farkastörvények uralta miliőjében hasonlóképp nem találja a helyét, mint társai két-három-négy évtizeddel korábban. A film a konzumkultúra útvesztőiben bolyongó, egykoron elhivatott, ám ambícióit feladó művész portréját iparkodik megrajzolni, főhőse az imidzse erősítésének hitvány médiaszereplésekkel és egyéb haknikkal adózó, a nagybetűs művészet oltárán viszont színházi fellépéseivel áldozó Sz. Iván aktor, akinek kettős élete generálta lelki tusakodása szolgál sorvezetőül az elbeszéléshez. Az egyetlen nap alatt – Iván születésnapján – játszódó mese egy végtelenített ámokfutás krónikája, a lazán összefüggő epizódok között az ironikus szemlélet teremt néminemű kapcsolatot. Sorjában tűnnek fel a kortárs hazai vígjátékokból jól ismert, mára klisészerűvé merevedett figurák – a kretén biztonsági őr, a karvalykapitalizmus szülte menedzser, az imbecillis tévériporter –, hogy asszisztenciájuk mellett a direktor körbepanorámázza a mai magyar rögvalóságot, valamint a velük konfliktusba helyezett főhős mélyülő frusztrációját is érzékeltesse.
Ezzel azonban túl sokat vállal a rendező, és a művészsors labirintusának feltérképezése közben maga is zsákutcába fut. Már a film létrejöttének körülményei is ellentmondásosak – kétes vállalkozásnak tetszik médiaszponzorok pénzéből médiaszatírát készíteni –, az igazi gond azonban a történet realizációjával: a nehezen kiszálazható előadásmóddal, az öncélú artisztikummal kimunkált vizualitással, a jelenetek tempóbeteg felsnittelésével és a szereplők kevéssé meggyőző jelenlétével van. A Meskóval közös munka korlátlan lehetőségeket kínál a színészek számára az improvizáláshoz – hiszen szemmel láthatóan csupán a karaktereknek a realitásoktól való elemelését célzó rendezői instrukció köti őket –, Darvas Iván és Jordán Tamás jelenéseit leszámítva mégsem eléggé izgalmas a heppening. A figurák csak egy csöppet karikírozottabbak, mint kellene, csak egy picinyt esetlenebbek, mint szükséges – a film szinte valamennyi pillanatát az ábrázolt dilemmával és a felvonultatott alakokkal szembeni fölény festi.
A Szent Iván napjáról sok minden elmondható, csak az nem, hogy a rendező ne biztosította volna be magát jó előre az esetleges okvetetlenkedésekkel szemben. A film értelmezhető a főhős lelkében lejátszódó folyamatok illusztrációjaként, illetve szürreálba hajló, az álomvilág ingoványos territóriumán lezajló kvázi-történéssorként is, és így nézve már-már támadhatatlan. Ezen új kontextusban a szeszélyes cselekményvezetés fedőneve: mozaikos történetépítkezés; a száznyolcvan fokos szabály módszeres megsértésével rögzített szekvenciáké és a ritmus nélküli montázstechnikáé: elidegenítő effektusok; a darabos dialógusoké: stilizált párbeszédek; a dramaturgiai bakugrásoké pedig: rendezői koncepció.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1064 átlag: 5.5 |
 |
|
