KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/december
KRÓNIKA
• (X) : Európa Filmhét December 5–15
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: Régi idők tanúi Filmpalkátok

• Hirsch Tibor: A szószátyárság dicsérete Beszélj hozzá!
• N. N.: Pedro Almodóvar filmjei
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Trattato del cinema Peter Greenaway, a festő
• Karátson Gábor: Vérvörös folt az üde zöld fű között A rajzoló szerződése

• Schubert Gusztáv: A szépség szörnyetege Leni Riefenstahl 100
• N. N.: Leni Riefenstahl filmjei
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Az űr hajósai 10. Titanic Filmfesztivál
• Bikácsy Gergely: A hagyomány homokhegyén Új francia filmek
• Varró Attila: Álommunkák Aburayától Avalonig
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Fekete fuvar Edgar G. Ulmer: Terelőút
KRITIKA
• Báron György: Teremtéstörténetek Sejtjeink
• Korcsog Balázs: A vándor és a bujdosók Fény hull arcodra
• Varga Balázs: Világváltók Aranyváros
• Hungler Tímea: Ámokfotók Sötétkamra; A Vörös Sárkány
• Takács Ferenc: Keresztény szomorújáték Ámen
DVD
• Pápai Zsolt: Teremtő újrafelhasználás Karl Freund: A múmia
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Szörnyek keringője
• Kovács Marcell: Az arany markában
• Köves Gábor: Szeretni bolondulásig
• Vaskó Péter: Tanguy – nyakunkon a kisfiunk
• Bodolai László: Nagy ember, kis szerelem
• Kis Anna: A királyné nyakéke
• Turcsányi Sándor: Szexuális mélyfúrások
• Vidovszky György: Atomcsapda
• Pápai Zsolt: Ütközéspont
• Kárpáti Ildikó: Lilo és Stich – A csillagkutya

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tigris a hóban

Kolozsi László

La tigre e la neve – olasz, 2005. Írta és rendezte: Roberto Benigni. Kép: Fabio Cianchetti. Zene: Nicola Piovani. Szereplők: Roberto Benigni (Attilio), Jean Reno (Fuad), Nicoletta Braschi (Vittoria), Emilia Fox (Nancy). Tom Waits. Gyártó: Melampo Cinematografica. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 114 perc.

 

A korántsem apolitikus Roberto Benigni, akinek Berlusconi már majdnem kitette a szűrét Itáliából, látszólag politikus filmet készített Irakról. De a látszat, ahogy az Benigninél lenni szokott: csal. A Tigris a hóban inkább szerelmi történet, mint harcos állásfoglalás. Benigni emlékezetes alakításai, mint például az Éjszaka a földön taxisa, vagy Johnny Stecchino, alig különböznek elviselhetetlen szerepformálásaitól (erre több példát lehetne mondani, a legjellemzőbb talán a Pinocchio), mindig ugyanazt az idióta, zaklatott, hihetetlenül sokat beszélő olasz típust hozza. Az olasz ember paródiája. Ilyennek képzelik Európa halkabb fertályain az olaszokat, különösen a dél-olaszokat (Benigni egyébként arezzoi, vagyis toszkán). A Tigris a hóban-ban, ebben a néha üdítő, néha kifejezetten vegzáló, idegfeszítő (no nem jó értelemben) filmben Benigni egyszerűen túl sok. A kevesebb több lett volna e film esetén olyasfajta eufemizmus, mintha azt állítanánk, a Fásy-mulató sem lenne rossz, ha nem tartana annyi ideig. Mindenesetre a film kezdő képsorai, a döbbenetes fantáziáról tanúskodó álomesküvő - amiben megjelenik Tom Waits, egy pópa, a gatyára vetkőzött Benigni, egy rendőr, aki a kocsiját mindig elhagyó Benignit meg akarja büntetni - sokat ígér; a film egészen addig, amíg egy egészségügyi transzporttal Benigni - olthatatlan szerelemből kifolyólag, természetesen - el nem vergődik a háború sújtotta Irakba, élvezhető és inkább bájos, mint fárasztó, de az utána következő részek már csak annyira hitelesek, mint arab költőnek a fáradt szemű Jean Reno. Akinek mintha legalább annyira elege lenne Benigniből, mint a hervadó nézőnek.

A szerelmi vallomás ismét Benigni feleségéhez, a kedves, de az ellágyuláson kívül szinte semmit nem tudó színésznőhöz, Nicoletta Braschihoz szól.

Benigni a film elején produkál néhány olyan jelenetet, ami elmenne egy jobb, egy Jim Jarmusch-filmbe is: a hálószobába berobbanó denevért költészettel űzi el a házból. Lévén költő (igaz inkább csak fűzfapoéta) és költészetet oktató tanár: a diákoknak mondott néhány gondolata a versírásról legalább annyira vicces, amint amennyire megszívlelendő. Ezért a néhány epizódért talán érdemes: filmet nézni. Olasznak lenni. Vagy azt képzelni, hogy olaszok, esetleg azt, hogy költők vagyunk.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/09 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8730