KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/december
KRÓNIKA
• (X) : Európa Filmhét December 5–15
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: Régi idők tanúi Filmpalkátok

• Hirsch Tibor: A szószátyárság dicsérete Beszélj hozzá!
• N. N.: Pedro Almodóvar filmjei
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Trattato del cinema Peter Greenaway, a festő
• Karátson Gábor: Vérvörös folt az üde zöld fű között A rajzoló szerződése

• Schubert Gusztáv: A szépség szörnyetege Leni Riefenstahl 100
• N. N.: Leni Riefenstahl filmjei
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Az űr hajósai 10. Titanic Filmfesztivál
• Bikácsy Gergely: A hagyomány homokhegyén Új francia filmek
• Varró Attila: Álommunkák Aburayától Avalonig
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Fekete fuvar Edgar G. Ulmer: Terelőút
KRITIKA
• Báron György: Teremtéstörténetek Sejtjeink
• Korcsog Balázs: A vándor és a bujdosók Fény hull arcodra
• Varga Balázs: Világváltók Aranyváros
• Hungler Tímea: Ámokfotók Sötétkamra; A Vörös Sárkány
• Takács Ferenc: Keresztény szomorújáték Ámen
DVD
• Pápai Zsolt: Teremtő újrafelhasználás Karl Freund: A múmia
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Szörnyek keringője
• Kovács Marcell: Az arany markában
• Köves Gábor: Szeretni bolondulásig
• Vaskó Péter: Tanguy – nyakunkon a kisfiunk
• Bodolai László: Nagy ember, kis szerelem
• Kis Anna: A királyné nyakéke
• Turcsányi Sándor: Szexuális mélyfúrások
• Vidovszky György: Atomcsapda
• Pápai Zsolt: Ütközéspont
• Kárpáti Ildikó: Lilo és Stich – A csillagkutya

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

The King

Vajda Judit

The King – amerikai, 2005. Rendezte: James Marsh. Írta: James Marsh és Milo Addica. Kép: Eigil Bryld. Zene: Max Avery Lichtenstein. Szereplők: Gael García Bernal (Elvis Valderez), William Hurt (Sandow), Pell James (Malerie). Laura Harring (Twyla), Paul Danow (Paul). Gyártó: Content Film/Film Four. Forgalmazó: Odeon. 112 perc. Feliratos.

 

Az angol származású rendező, James Marsh filmjében az egyik legnagyobb amerikai tömegkulturális ikon, Elvis alakjával játszik el. Többek közt. Mert a tinédzserlányokat ringó csípőmozgásával szexre csábító idol szokatlan reinkarnációja mellett A királyban ugyanolyan erősek a bibliai utalások is, nyomokban pedig kegyetlen királydrámát is felfedezhetünk a vérrel és vérfertőzéssel tarkított cselekményben.

A szüzsé látszólagos egyszerűségét, a film képi letisztultságát összetett szimbólumrendszer ellenpontozza. Marsh filmjében minden név beszél, és bármi lehet szimbólum; a lassan csordogáló cselekmény puritánsága ellenére sokféle értelmezési lehetőséget kínál – a legizgalmasabbakat a két központi figurán keresztül. David Sandow tiszteletes és titkolt fia, Elvis (egy Valderez családnevű félmexikói, aki belerondít az amerikai álomba) egymás komplementerei, ők ütköznek össze (és meg). Alakjukon keresztül egyrészt az újszövetségi tékozló fiú története nyer új értelmet, másrészt az ószövetségi Dávid király – akinek egyik bűne a paráznaság volt, és akinek fiai egymást végezték ki, amiért egyikük megrontotta saját húgát – kap modernizált és kicsit kifordított köntöst. Az apa, egy baptista templom zsarnok lelkipásztora, ugyanolyan keménykezű vallási vezető akar lenni, mint névrokona, a Jeruzsálemet elfoglaló Dávid király. Élete során kétszer találkozik Dávid leszármazottjával: kicsapongásainak hátat fordítva először Krisztust találja meg, majd saját fia mossa át ugyanúgy az agyát, ahogy korábban az elvakult hit. A fiú karaktere apjáénál kicsit bonyolultabb: nekünk kell eldönteni, vajon egy nagy manipulátorról van szó, aki jól átgondolt bosszúját jött végrehajtani a Corpus Christi (!) nevű texasi kisvárosba, vagy egyszerű ösztönlény, tabula rasa, akinek romlottsága éppen romlatlanságából ered, és akinek adott esetben a vérontás ugyanolyan természetes és magától értetődő, mint az incesztus. Az őket megformáló két színész játéka is tökéletesen kiegészíti egymást. Gael García Bernal szinte kifejezéstelen arccal vagy csak egészen apró rezdülésekkel játszik, maga a megtestesült Kulesov-effektus, és ezzel remekül ellenpontozza William Hurt kicsit teátrális előadásmódját.

A film gazdag metaforikus világához a rendezőn kívül valószínűleg a társ-forgatókönyvíró, Milo Addica is hozzájárult, aki korábbi munkáihoz (Szörnyek keringője, Születés) hasonlóan bizarr művet alkotott, ami nemcsak a film ideje alatt ad gondolkozni- és vitatkoznivalót; kezdve ott, hogy a két főalak közül vajon melyikre is vonatkozik a címben szereplő meghatározás, és akkor a film freudi vonatkozásait még csak nem is említettük.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/08 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8705