KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/december
KRÓNIKA
• (X) : Európa Filmhét December 5–15
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: Régi idők tanúi Filmpalkátok

• Hirsch Tibor: A szószátyárság dicsérete Beszélj hozzá!
• N. N.: Pedro Almodóvar filmjei
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Trattato del cinema Peter Greenaway, a festő
• Karátson Gábor: Vérvörös folt az üde zöld fű között A rajzoló szerződése

• Schubert Gusztáv: A szépség szörnyetege Leni Riefenstahl 100
• N. N.: Leni Riefenstahl filmjei
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Az űr hajósai 10. Titanic Filmfesztivál
• Bikácsy Gergely: A hagyomány homokhegyén Új francia filmek
• Varró Attila: Álommunkák Aburayától Avalonig
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Fekete fuvar Edgar G. Ulmer: Terelőút
KRITIKA
• Báron György: Teremtéstörténetek Sejtjeink
• Korcsog Balázs: A vándor és a bujdosók Fény hull arcodra
• Varga Balázs: Világváltók Aranyváros
• Hungler Tímea: Ámokfotók Sötétkamra; A Vörös Sárkány
• Takács Ferenc: Keresztény szomorújáték Ámen
DVD
• Pápai Zsolt: Teremtő újrafelhasználás Karl Freund: A múmia
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Szörnyek keringője
• Kovács Marcell: Az arany markában
• Köves Gábor: Szeretni bolondulásig
• Vaskó Péter: Tanguy – nyakunkon a kisfiunk
• Bodolai László: Nagy ember, kis szerelem
• Kis Anna: A királyné nyakéke
• Turcsányi Sándor: Szexuális mélyfúrások
• Vidovszky György: Atomcsapda
• Pápai Zsolt: Ütközéspont
• Kárpáti Ildikó: Lilo és Stich – A csillagkutya

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Szabó Árpád

Ragályi Elemér

Kifakulnak a negatívok az archívumokban, s az operatőrök színes álmai harminc év után egyenfakóvá válnak. Kifakulnak emlékeink és csak jelentéktelennek tűnő pillanatok morzsáit őrzik. Most, amikor a „nagy operatőrök” korát éljük, szálljunk magunkba egy percre és emlékezzünk a „Kis nagy emberre”. Az első pillanat, ami eszembe jut az, hogy: „Szervusz, Árpi bácsi!”, 1958-ban lehetett. Kezdő világosító voltam és először mentem Vele híradóriportra. Udvarias „jóreggelttel” köszöntettem – mire ő azt mondta: „ne szamárkodj! mondd azt, hogy szervusz!” És én meghatódva elrebegtem, hogy: szervusz Árpi bácsi! Este rohantam haza és kirobbanó lelkesedéssel meséltem anyámnak: képzeljétek, van egy operatőr, aki rettentő fürge, kicsi és tegezhetem. Attól fogva sokszor dolgoztam Vele, mint világosító, később mint segédoperatőr. A gép mellett mindig figyeltem az operatőrt is. Mindenki másként néz a kamerába, állapítottam meg. Van, aki vicsorog, mintha kínszenvedés lenne számára a munka, a másiknak idegesen vibrál a szeme. Az ő arcát mindig valami nagy-nagy elégedettség öntötte el, mintha kamerája előtt nem is az ötvenes-hatvanas évek eseményei, hanem az éden szivárványos boldogsága úszott volna el. Isteni dolog filmet forgatni – ez volt az arcára írva, s őt nézve kerített hatalmába először a vágy, hogy előttem is feltáruljon a paradicsom kapuja, és részese lehessek én is ennek a mámornak. A mozimámornak. Ha Szabó Árpád: akkor jókedv, kollegialitás, demokrácia, segítőkészség, hozzáértés.

Egyszer Százhalombattára mentünk forgatni, ott van a legmagasabb gyárkémény Magyarországon. Természetesen a legtetejéről akartunk egy totált készíteni. A felszerelést egyenlően elosztva magunkra akasztottuk, és a külső vaslépcsőn araszoltunk fölfelé. Ő elől, én utána. Legalább egy óráig tartott az út a csúcsra. Közben szép lassan belepett bennünket a korom, és olyanok voltunk, mint Belzebub és a kisöccse. Ahogy teltek a percek, úgy nőtt közöttünk a távolság. Mikor már jó magasan jártunk, fújtatva kértem, hogy ne siessen olyan nagyon, mert sosem fogom utolérni. Visszakiáltott, hogy odafönn úgyis találkozunk. Hát én próbálok nem sietni, meg-megállok, néha kifújom magam; dehát nem kétséges: előbb-utóbb odafent találkozunk.

Addig is sok szeretettel emlékezik Rá egykori munkatársa,

Ragályi Elemér

segédoperatőr


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/04 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=448