KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/december
KRÓNIKA
• (X) : Európa Filmhét December 5–15
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: Régi idők tanúi Filmpalkátok

• Hirsch Tibor: A szószátyárság dicsérete Beszélj hozzá!
• N. N.: Pedro Almodóvar filmjei
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Trattato del cinema Peter Greenaway, a festő
• Karátson Gábor: Vérvörös folt az üde zöld fű között A rajzoló szerződése

• Schubert Gusztáv: A szépség szörnyetege Leni Riefenstahl 100
• N. N.: Leni Riefenstahl filmjei
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Az űr hajósai 10. Titanic Filmfesztivál
• Bikácsy Gergely: A hagyomány homokhegyén Új francia filmek
• Varró Attila: Álommunkák Aburayától Avalonig
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Fekete fuvar Edgar G. Ulmer: Terelőút
KRITIKA
• Báron György: Teremtéstörténetek Sejtjeink
• Korcsog Balázs: A vándor és a bujdosók Fény hull arcodra
• Varga Balázs: Világváltók Aranyváros
• Hungler Tímea: Ámokfotók Sötétkamra; A Vörös Sárkány
• Takács Ferenc: Keresztény szomorújáték Ámen
DVD
• Pápai Zsolt: Teremtő újrafelhasználás Karl Freund: A múmia
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Szörnyek keringője
• Kovács Marcell: Az arany markában
• Köves Gábor: Szeretni bolondulásig
• Vaskó Péter: Tanguy – nyakunkon a kisfiunk
• Bodolai László: Nagy ember, kis szerelem
• Kis Anna: A királyné nyakéke
• Turcsányi Sándor: Szexuális mélyfúrások
• Vidovszky György: Atomcsapda
• Pápai Zsolt: Ütközéspont
• Kárpáti Ildikó: Lilo és Stich – A csillagkutya

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A sakál

Békés Pál

 

Akkoriban, amikor A Sakál napja a mozikba került, még volt valami mellbevágó a nyers profizmus, a szakszerű bérgyilkolás eladdig nem vagy alig látott mechanizmusában. Húsz év múltán, a klasszikus thriller modernizált változatának elkészültekor ez közhely. A profik világát éljük; a profizmus apoteózisára profilírozott profi filmesek profi módon snittelik elénk a profizmust. A filmes csúcstechnika élvetegen követi a gyilok-csúcstechnológiát, s ahogy a titánborítású robbanógolyókat mobiltelefonos-műholdas-laptopszámítógépes irányítással sorozatvető szupergéppuska optikáján keresztül látjuk a világot, már-már Bruce Willisszel együtt szabadulunk meg erkölcsi gátlásainktól; szemünk sem rebben, amikor az arcát-alakját jelenetenként váltogató Sakál két falat között, futólag szétloccsant egy agyvelőt, majd szalvétáért nyúl.

Az FBI csak egy másik terroristába kapaszkodhat, hogy elfogja az invenciózus bérmészárost, így kerül a képbe Declan, az életfogytigos IRA mesterlövész, aki ismeri a Sakál logikáját, lévén, hogy egy alomból valók. A film a két profi versenyfutásának feszültségmentes története. A tét nem az amerikai elnök feleségének élete – kit érdekel a céltáblaként szolgáló nő? –, nem is a megbízó orosz maffia előretörése Amerikában – erről lehetett volna filmet készíteni, de túl bonyolult, sőt talán veszélyes; ki tudja, markukban-e már a filmipar? –, a tét csakis az, hogy ki a profibb. A szabadlábon dolgozó szabadúszó gyilkos, vagy a másik, akit szabadlábra helyeztek, hogy végezzen régi kollégájával? A film készítői érezték, hogy a technikai tökély unalomba fúl, s ezért Richard Gere férfibáját kiaknázandó érzelmi szálakat szőttek a szüzsébe; az ír mesterlövész beleszeret az orosz titkosszolgálat FBI-összekötőnőjébe, ám a Sakál sajnos gyorsabb, és a kritikus pillanatban Valentina szép keblét nem födi golyóálló mellény. Ettől az ír érzelmi töltést kap, és léptei felgyorsulnak. A profizmus megállíthatatlanul terjedő mítosza szívósan sulykolja; rabló és pandúr között nincs különbség, csak néhány külsődleges apróság; van-e egyenruha és hivatalos jogosítvány az ölesre, avagy sem? A rablók pandúrnak állnak, a pandúrok rablóvá fajzanak, mi meg drukkolunk a moziban; ki a jobb? S hallgatjuk az untig ismételt szlogent, melyet korrektebb hentesek el-elmondanak, mielőtt meghúznák a ravaszt: „sorry, én csak a munkámat végzem”, s a találat után az elismerésre a kollégáktól rituálisan így hangzik: „O.K., szép munka volt”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/02 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3615