KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/december
KRÓNIKA
• (X) : Európa Filmhét December 5–15
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: Régi idők tanúi Filmpalkátok

• Hirsch Tibor: A szószátyárság dicsérete Beszélj hozzá!
• N. N.: Pedro Almodóvar filmjei
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Trattato del cinema Peter Greenaway, a festő
• Karátson Gábor: Vérvörös folt az üde zöld fű között A rajzoló szerződése

• Schubert Gusztáv: A szépség szörnyetege Leni Riefenstahl 100
• N. N.: Leni Riefenstahl filmjei
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Az űr hajósai 10. Titanic Filmfesztivál
• Bikácsy Gergely: A hagyomány homokhegyén Új francia filmek
• Varró Attila: Álommunkák Aburayától Avalonig
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Fekete fuvar Edgar G. Ulmer: Terelőút
KRITIKA
• Báron György: Teremtéstörténetek Sejtjeink
• Korcsog Balázs: A vándor és a bujdosók Fény hull arcodra
• Varga Balázs: Világváltók Aranyváros
• Hungler Tímea: Ámokfotók Sötétkamra; A Vörös Sárkány
• Takács Ferenc: Keresztény szomorújáték Ámen
DVD
• Pápai Zsolt: Teremtő újrafelhasználás Karl Freund: A múmia
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Szörnyek keringője
• Kovács Marcell: Az arany markában
• Köves Gábor: Szeretni bolondulásig
• Vaskó Péter: Tanguy – nyakunkon a kisfiunk
• Bodolai László: Nagy ember, kis szerelem
• Kis Anna: A királyné nyakéke
• Turcsányi Sándor: Szexuális mélyfúrások
• Vidovszky György: Atomcsapda
• Pápai Zsolt: Ütközéspont
• Kárpáti Ildikó: Lilo és Stich – A csillagkutya

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tolkien és Hollywood

A király részideje

Ardai Zoltán

A mitikus nem az ostoba szinonímája: a Gyűrűk Urában a jóság is vet árnyékot.

 

Flaubert-nek csak írói programja volt aszketikus, ő maga fiatalságától fogva pompaimádattal küszködött. Stendhal a maga számára írói tilalom alá helyezte, egyszerűen nem tematizálta a melankóliát, holott ez az egyik legmélyebb alapélménye volt. Dosztojevszkij prófétikus parasztmániájáról regényei mit sem árulnak el; Nietzschét súlyos nyavalyák gyötörték, de nem szűnt meg azt hirdetni, hogy a kacagó egészségesek csak rúgjanak minél nagyobbakat a betegeken. Ami már J. R. R. Tolkient illeti, ő elszántan úgy írta meg főművét, hogy a cselekményt még félig-meddig se lehessen analogikusnak tekinteni a második világháború esemény-együttesével, pedig szerzői lendületét, inspirációját az író részben ennek átéléséből merítette. Csak az elvonatkoztatás nem akármilyen kedvével követhette fő ambícióját: beérni és több tekintetben felülmúlni a boszorkánymester kezű Richard Wagner mítosz-gyuradékát, a XIX. századi Ring-operaciklus káprázatos szüzséjét. Mégis, a trilógikus regény lírai csúcspontjain ott rezonálnak Tolkien valahai közvetlen átélései is. Például amikor az odaveszettnek hitt Gandalf mágus a második kötetben visszatérvén elmondja, hogy bénult kábultságában egyszerre meghallotta a Föld összes hangjait „a rügyfakadástól a zokogásig”. Vagy, amint a végső csata közben a haldokló Théoden király felkiált: „Elejtettem a fekete kígyót. Komor a reggel, boldog a nap, arany a napnyugta!” Mitikus évtizedek sorának átérzése hevíti ezt a hattyúdalt, de éppen mert ez hevíti, a kiáltás nem kiáltóan illuzórikus. A király tud egyet-mást Középfölde történelméről, így nem hiheti, hogy a mégoly mitikusan felfogott Gonosz csak kívülről jövő és nyílt formákban érvényesülhet, illetve, hogy a Rossz léte kizárólagosan kötődik a most felszámolt mordori hatalomhoz. Hiszen korábban is – csak nem a harmadkorban, hanem még az elsőben – esett már ilyen győzelem: a Morgoth fővárosú Thangorodrim letörése. (Weöres Sándor az 1950-es években a Mahruh veszéséhez ötlött ki ilyen neveket; „Szügyedben három kő-lándzsa, fekete Kartiabh-todarh!… eres bányáid mélyében salakká rémül az arany”.) Théoden mindössze az öröklét ízét ünnepli, csupán azt, hogy az ő élete a maga idejében felnőtt annak bizonyságáig, hogy „munkálkodnak más erők is a világon nemcsak a Gonosz”.

Az adaptáló Peter Jacksonnak kétszeresen volt fölöttébb feladva a lecke: az egyes, roppant képzetes regény-jelenetek filmi látványhatása dolgában, és az egész cselekményt átjáró költői huzatot illetően. Mármost aki olvasta, és viszonylag lelkesen olvasta az eredetit, az a Jackson-féle Ring-ciklus első darabját nézve megörülhetett igen sok részlet ihletett mozi-kidolgozásának, amúgy pedig olvasmány-élményéből merítkezve hozzáérző módon kipótolhatta a látottakat. Úgy is hihette – a mese hátralévő sűrűjére gondolva –, hogy A Gyűrű Szövetsége-film kezdetnek pazar, és a továbbiakban a műfajnál szokatlanul jelentős irodalmi és látványszervezési muníció át fogja törni vagy olvasztani az előadásmód típusosan holywoodiánus/szovjetes formakereteit. A második rész felől nézve az első rész fogyatkozásai is inkább szembetűnnek már, de ezekről olyasvalaki fogalmazhatna a legjobban, aki nem olvasta Tolkient. Itt legyen elég annyi, nem volt mindenképp jó előjel az elején, ahogyan a hobbitvidék bemutatásakor a kameramozgás hajlamai, együtt a snittezés dialektusával, ódon mozi-musicaleknek meg az Óz smaragdvárosi részének szemléletmódját reprodukálták. Azóta aztán bőven elég lett már egyebek közt abból, hogy a fenséges soundtrack sohasem várja meg, amíg netán kiérdemlődnék, hanem beveti magát minden távlati képnél, és amúgy is szíre-szóra. Vajon tilos másként bánni a zenével ennél a filmfajtánál? Hogy a hősök vándorlása kevésbé tűnik múlt-terhesnek és kétes jövőjűnek, mint a szövegben, és a jók közt kevésbé érezni a bujkáló sajátlagos rosszat (már a hobbit-vidéki részből is kimaradt a kedélyes-rettentő természetű Fűzfa-apó epizódja), ezt nem ellensúlyozza akár még a 2000-es olimpiai gála teljes zeneanyagának leadása sem. De Mória sötét tárnái, Vasudvard világító bányaüzeme, a Helm-szurdok ostroma, meg az entek fellépése (mármint Jacksonnál) arra int, várjunk még az adaptáció minősítésével, várjuk meg a gyűrűhordozók befordulását a finisbe, majd Théoden elestét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/03 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2114