KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Rózsa János: Kardos István (1942–2002)

• Tillmann József A.: Áriák alkonya Üvöltéstől operáig
• Korcsog Balázs: Opera + film = operafilm? Képzene
• N. N.: Híres operafilmek
• Térey János: A 78-as Szent Johannája [librettó]
• Harcos Bálint: A 78-as Szent Johannája [librettó]
• Kazovszkij El: Csábopera Kultuszmozi: Fassbinder Querelle-je
TELEVÍZÓ
• Vajda Judit: Ketrecbe zárt valóságok A Nagy Testvér és a többiek
• Vágvölgyi B. András: Big Bra Magyar valóságshow
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Hanyatt a jövőnek Velence
• N. N.: Az 59. velencei filmfesztivál díjai
• Muhi Klára: Filmet kell csinálnod! Velencei rövidfilmek

• Bakács Tibor Settenkedő: Tizenegyféleképp 11'09''01 – Szeptember 11.
• Gelencsér Gábor: Ars multiplex Mike Figgis–portré
• Kriston László: Digitális szabadság Beszélgetés Mike Figgis-szel
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Az ördög éve Karlovy Vary

• Szíjártó Imre: Visszafogott himnusz a hazához Szlovén filmek
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: A bot másik vége Marx József: Szabó István
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Pirandello-arzenál Jacques Rivette: Ki tudja…
• Muhi Klára: Múlt, félhomályban Erdély Dániel: Előre!
DVD
• Pápai Zsolt: Szélesvászon és egydimenzió Cecil B. DeMille: Tízparancsolat
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Véres vasárnap
• Bori Erzsébet: Szex és Lucia
• Pápai Zsolt: Jelek
• Ardai Zoltán: Gengszterek
• Vaskó Péter: Tudatlan tündérek
• Köves Gábor: A kárhozat útja
• Mátyás Péter: Milliókért a pokolba
• Herpai Gergely: 2020: A tűz birodalma
• Varró Attila: Aki bújt, aki nem
• Kovács Marcell: Mérges pókok

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Végső állomás 5 – 3D

Varga Zoltán

Final Destination 5 – amerikai, 2011. Rendezte: Steven Quale. Írta: Eric Heisserer. kép: Brian Pearson. Zene: Brian Tyler. Szereplők: Nicholas D’Agosto (Sam), Emma Bell (Molly), Miles Fisher (Peter), Jacqueline McInnes Wood (Olivia). Gyártó: New Line Cinema. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 92 perc. 

A 2000-es Végső állomás óta idén ötödik alkalommal találkozunk olyan fiatalokkal, akik egyikük megérzésének/látomásának köszönhetően iszonyatos tömegszerencsétlenségtől menekülnek meg, hogy aztán rövidesen valamennyien bizarr balesetek kárvallottjaiként szenderüljenek jobblétre. A Végső állomás-széria a tinihorror műfajában ritkának számító misztikus vonulatot képviseli: noha elbeszélésmódja idézheti a slasherekét – közös az egyenként elhulló tinédzserek végzetére felfűzött, laza cselekménystruktúra –, a sorozat kuriózuma az, hogy áldozatjelöltjei egy megfoghatatlan ellenséggel dacolnak: magával a Halállal vívnak – végtére is – reménytelen szélmalomharcot. A széria ekként a slashernél közelebb áll az ördöghorrorhoz (Ómen-filmek) – ezt erősíti a harmadik részben a fotókon feltűnő jelek értelmezésének mozzanata –, illetve a katasztrófafilm zsánerének is adósa: a folytatások egymásra licitálnak a történetet beindító szerencsétlenségek (legyen szó repülőgép-robbanásról, tömegkarambolról, meghibásodó hullámvasútról, a nézőtérre zuhanó versenyautókról, vagy éppen széthulló hídról), illetve az ideiglenes túlélőket meggyilkoló „balesetek”. Ez utóbbiak egyre abszurdabb módon következnek be, miközben a felvezetésük során kirajzolódó várakozások keresztülhúzása is egyre nagyobb teret nyer (ez nem csekély fekete humorral fűszerezi a rémségeket), ahogyan a véres effektusokban való tobzódás is eszkalálódik: a villanásnyi idő alatt történő lefejezéstől mára a kitartott (ön)csonkításokig jutottunk. Az utóbbi két részben ezek a hatáselemek immár 3D-ben szolgálják a nagyérdeműt; a szituációk és veszélyek duplázására épített negyedik résszel szemben ugyanakkor a friss darab kicsit több figyelmet fordít főhőseire, ekként – a haláltánc egy új lépése értelmében – a karakterek immár egymásban is megtalálhatják potenciális gyilkosukat. Az igazi meglepetést mégis a csattanó hozza, amely ha nem is írja át a sorozat eddigi logikáját, egy megmosolyogtató csavarral összekapcsolja a múltat s a jelent.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10822