KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Titanic 2002
• N. N.: Hibaigazítás
• (X) : Szürrealizmus a Műcsarnokban
• (X) : Mozisok Nemzetközi Konferenciája 2002. október 2–4.
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Clockwork-Belladonna Pálfi György: Hukkle
• Stőhr Lóránt: Minimáltól maximumig Beszélgetés Pohárnok Gergellyel
• Horeczky Krisztina: Filmrendező zenekar Beszélgetés egy szkeccsfilmről

• Bodolai László: Szig. biz. Kémek a moziban
• Herpai Gergely: Az OSS 117 jelenti
• N. N.: Kémek a moziban
• Takács Ferenc: Az író, aki bejött a hidegről Le Carré kémei
• N. N.: Le Carré filmen
• Molnár Gál Péter: Boldogtalan vég Mata Hari és társnői
• Varró Attila: Jane Bond Modesty Blaise
• Hungler Tímea: Kémhatások Hitchcock ügynök
• N. N.: Hitchcock kémei
KULTUSZMOZI
• Ádám Péter: Ábrándképek csapdájában Alfred Hitchcock: Szédülés

• Horváth Antal Balázs: Egy igazi nő Patricia Rozema
VÁROSVÍZIÓK
• Vaskó Péter: Az éhség ünnepei Francia külvárosfilm

• Takács Ferenc: A kelta tigris Írek a moziban
• R. Hahn Veronika: Tax free Ír csoda
KRITIKA
• Báron György: El nem fordult tekintet Dettre Gábor: Felhő a Gangesz felett
• Varga Balázs: A férfi mindig fél Gárdos Péter: Az utolsó blues
• Zoltán Gábor: Polgárirtók Michael Haneke: Funny Games
• Nevelős Zoltán: A pohos, a málé és végzetük asszonya Alfonso Cuarón: Anyádat is
DVD
• Pápai Zsolt: Hol teremnek a szörnyek? Terence Fisher: Frankenstein bosszúja
LÁTTUK MÉG
• Kis Anna: Tenenbaum – a háziátok
• Hirsch Tibor: A jáde skorpió átka
• Vaskó Péter: A Bourne-rejtély
• Varró Attila: Álmatlanság
• Kovács Marcell: XXX
• Köves Gábor: A fegyverek szava
• Elek Kálmán: A kísérlet
• Hungler Tímea: Egy fiúról
• Herpai Gergely: A kismenő

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Az élet vendége – Csoma-legendárium

A székelyföldi Faust

Muhi Klára

Buddhista székely góbé a világ tetején. Szemző Tibor érzékeny utazása Kőrösi Csoma nyomában.

 

Észre kell vennünk, hogy csodálatos kinematográfiai teljesítmények tűnnek fel egyre-másra az új csillag-alakzatokat mutató magyar filmes galaxison. Jeles András árnyképes parasztbibliája, Forgács Péternek a spanyol polgárháborút felelevenítő bunueli ihletésű amatőrfilm-szőttese, Szaladják „Taikyo” István orosz zarándok-ikonja után most itt van Szemző Tibor filmje a magyarok eredetét kutató Kőrösi Csoma Sándorról.

Mozgó árnyképek a József és testvéreiben, szürreális „talált” szekvenciák az El perro negróban, spiritualitással telített tájképek a Madárszabadító, felhő, szél című filmben és színes, naiv hatású papírkivágásos animációval elmesélt legendatöredékek összevegyítve egy ázsiai utazás olykor archívnak tűnő, a privát film esetlegességeit imitáló super 8-as felvételeivel a Csoma-legendáriumban.

A kinematográfia senkiföldjén készülnek ezek a munkák, a legősibb, legegyszerűbb mozgóképi gesztusok vonzásában, jóval innen (vagy inkább már túl?) azon a – Bódy Gábor kifejezésével – ipari happeningen, amit a filmkészítés gyakorlata szerte a világban jelent. Low-budget világfilmek egy megváltozott s a magyar filmes hagyományból egyáltalán nem fakadó univerzális beszédpozícióból, melyekbe úgy szövődnek csak a magyar motívumok, ahogyan Bartók sodorta össze műveiben a szerb, román, bolgár, sőt arab népzenei motívumokat a mieinkkel.

Szemző naiv-rituális világfilmjében a nyelvtudós, kalandor székelyföldi Csoma Sándor elindul Ázsiába – visszafelé, a magyarok nyomában –, hogy 8 év elteltével a Balkánon, Perzsián és Indián át megérkezzen Kanam falu buddhista kolostorába, a világ tetejére, Tibetországba. Ahol aztán mintha megfeledkezne eredeti küldetéséről…

Vajon mi történt ezen az úton ezzel a tucatnyi nyelven beszélő okos, kíváncsi lélekkel?

Nem tudjuk.

S a zenész-filmes Szemző Tibornak – aki szintén nagy kalandor, földrajzi és művészi értelemben egyaránt – kedvére van e nemtudásunk.

Szemző nagyszerű csapatot verbuvált különleges vállalkozásához. A tibetológus Sári Lászlót, a képzőművész Roskó Gábort, az animátor Pap Károly Kását és Kolozsvári Bálintot, a buddhizmussal eljegyzett operatőr-rendező Szaladják Istvánt, valamint Törőcsik Marit mint mesemondót, hogy toldoznák ki együtt töredékes ismereteinket Kőrösi Csoma Sándorról.

Mi mindenből?

Egy rituális utazás esetleges képeiből, ahol a távol-keleti emberek létezésének apró, ismerősen-idegen gesztusait – a Gangesz vizében békésen együtt fürdő bivalyt, gyereket, csontsovány tehenet, a Himalája szerzeteseit, roppant szirtjeit, utait tartózkodó kíváncsisággal, szemérmes kitárulkozással rögzíti a Vándor tekintete. Mely Szemzőé és Csomáé.

Aztán az ázsiai kultúrák tudásának mélységes mély kútjából – a Puránák, Sziddhártha Buddha, a csecsemőként bepólyált, őrzött tudós tibeti könyvek tanításaiból –, melyekkel a Vándor lelke feltöltekezett ezen az úton, s mely tanítások megismerésről és valóságról, igyekvésről és vágyról, önismeretről és sorsról az európai fül számára nyugtalanító dolgokat állítanak.

És – mindezek ellenpontjaként – színes, papírkivágásokból animált, Sári László által kitalált megtalált, továbbírt, vidám, hencegős székely góbélegendákból, melyek az erős, az okos, a furfangos Csomáról tudnak csudás történeteket. Az erdélyországiak által sokáig visszavárt legnagyszerűbb székelyről, aki letáncolta a balkáni kalmárokat, okosságával megmentette a bagdadi kalifa életét, bátorságával a tengeri viharból a szerecsenek maradékát, ám tudós aszkézissel mondott le valamennyi napkeleti királykisasszony kegyéről.

Amit e különböző minőségek kollázsából kapunk, több és kevesebb, mint fiktív napló, tanúságtétel egy útról vagy megmerítkezés Csoma Sándor életrajzának ürügyén a buddhista bölcseletben. Finom mívű zenei-kinematográfiai szövedék, szabad és ihletett, töredékes és talányos, mint maguk a buddhista szövegek, melyek olykor ravaszul visszakérdeznek: „érted-e, amit üzenek?” Miközben mindig arról szólnak: előbb meg kell élned, ha érteni akarod!

Szemző érzékeiben – szemében, fülében – ott van, amit Csoma átélt, mert az utat ő is végigjárta. S milyen igazak a szövegek – filmje hitelét, kovászát végül ez adja!

 Mert egyszerre mintha idővel telítődne mindaz, amit észrevesz – a Teremtés roppant idejében feloldódó Utazó idejével, a mesék, a legendák formálódásának idejével. S Ázsia extatikus tájait, Tibetország asszonyait, szerzeteseit, a kamerán szenvtelenül keresztülnéző, valami magasabb realitást fürkésző gyerekarcait a Privát Magyarország sorozatból oly ismerős szemzői minimál-zene is szinte bebalzsamozza.

Aztán mire a Vándor eléri a Himaláját, a néző szívverése is jótékonyan lelassul. Elcsitult lélekkel hallgatja a különös kórust – a magyaron kívül szanszkritul, angolul, perzsául, hindiül, latinul, arabul is felhangzó szövegeket, és Csoma Sándorral együtt mintha ő is megérkezne „a zöld szirtfok alá”, a megvilágosult otthontalanok otthonába.

A keletiesen gazdagon ornamentált filmszövet ugyanakkor nyugatiasan rezignált, sőt lázadó. Számomra ez a legvonzóbb ebben a filmben. Mert miközben a folklorisztikus epizódokban Csoma újra és újra diadalmaskodik, az Úton szinte mindent elveszít, amit otthonról hozott. A hitet a nyelvben (hiszen: „bolond ki a dolgok nevei közt kapirgál…”) a bizalmat a kimondott és leírt szövegben, a tudomány igazában (mert: „tudásból nem tudás fakad…”). Útravalóul kapott tudós bizonyosságait Csomából kimossa a tibeti kolostorban – egy ültő helyben – elolvasott tízezer könyv rettentő tanítása a legnagyobb úrról, az Időről, aki nyughatatlan ősünket végül mintha megadásra kényszerítené. Csoma Sándor ugyan még megírja főművét, a tibeti-angol szótárt, de csak hogy kedvére tegyen barátjának, az angol királynak. Onnantól azután már csak a fűszál növekedését nézi a Himalája lejtőin…

Kudarc ez vagy diadal? A Semmi vagy a Minden? És a másik szinten hogy értsük, egy kinematografikus gesamtkunst, mely végül kép és hang megtagadását üzeni?

Szemző nem mondja meg.

És nem igazít el a furcsa kis kóda sem. Csoma ugyanis egyszerre belefárad az Idő fürkészésébe – Roskóék tán legkifejezőbb képe, amint az üres buddhaszerű Csoma-sziluettből egyszerre állatok, növények ismerős rajzolatai válnak le párosával –, s az oktondi erdélyországi Faust ismét leszáll az emberek közé.

Talán hogy kifosztottan, végképp elveszejtse magát a zsivajgó, botorul törekvő emberárban.

Talán mert eszébe jutott küldetése, a magyarok maradékairól.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/09 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8727