KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Forgách András: Fehér György (1939–2002)
• Csőke József: Kolonits Ilona (1922–2002)
VÁROSVÍZIÓK
• Schubert Gusztáv: Pusztaország Osztálylétrán Magyarországon
• Vágvölgyi B. András: Amerika külsőben Adalékok Szuburbia szociológiájához
• N. N.: Amerikai külvárosfilmek
• Bakács Tibor Settenkedő: Az angolok maguknál vannak Londoni sár
• Varga Balázs: Miliők egy miatt Budapest, külvárosi legendák

• Korcsog Balázs: Szerelem Tel-Avivtól Afuláig Új izraeli filmek
CYBERVILÁG
• Pápai Zsolt: Alternatív tudatállapotok Steven Spielberg: Különvélemény

• Csejdy András: Graceland Presley-posztumusz
• N. N.: Elvis Presley filmjei
• Ádám Péter: Rendező maszkban és cilinderben Max Ophuls, a klasszikus
MAGYAR MŰHELY
• Papp Gábor Zsigmond: Díszletek közt élem az életem Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• Nemes Gyula: Veszendő varázs A BBS filmversei
• Joó Tamás: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
• Stőhr Lóránt: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Aki szelet vet Klöpfler Tibor: El Niño
• Bori Erzsébet: Elhívó szavak Dér András: Kanyaron túl
• N. N.: Magyar drogfilmek
• Kolozsi László: Kör és magyar Miklauzic Bence: Ébrenjárók
KÖNYV
• Pápai Zsolt: Kultúroptimizmus George Gerbner: A média rejtett üzenete
• Varró Attila: Ábécéskönyv Mozikalauz
LÁTTUK MÉG
• Kis Anna: Gosford Park
• Békés Pál: Végzetes végjáték
• Mátyás Péter: On-lány
• Korcsog Balázs: Most már elég!
• Kiss Lilla: Rossz társaság
• Herpai Gergely: A kaptár
• Jakab Kriszta: Csavard be, mint Beckham!
• Varró Attila: Az időgép
• Köves Gábor: Bizsergés
• Hungler Tímea: Felpörgetve
• Schubert Gusztáv: Vándormadarak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Perfect Blue

Teszár Dávid

Perfect Blue – japán, 1998. Rendezte: Satoshi Kon. Írta: Yoshikazu Takeuchi regényéből Sadayuki Murai. Kép: Hisao Shirai. Zene: Masahiro Ikumi. Gyártó: Rex Entertainment. Forgalmazó: Odeon. Feliratos. 81 perc.

 

Amennyiben Mamoru Oshii pályakezdő munkája (Dallos) az animeguru tudományos-fantasztikus környezethez való elköteleződését jelezte, úgy Satoshi Kon a Perfect blue című debütáló mozijával demonstrálta leendő szerzői kézjegyét, amely a valós és a képzelt világ közötti határvonal elmosásában rejlett. Már a Memories című szkeccsanime forgatókönyvíróként jegyzett első epizódja (Magnetic rose) is jelezte Kon ilyen irányú érdeklődését, amely motívum azóta – a Tokiói keresztapák kivételével – valamennyi animációs filmjében központi szerepet játszott.

Jelen esetben egy színésznőnek és (akt)modellnek átigazolt, kevéssé népszerű popsztár lassanként megbomló elméjéről mesél, rejtélyes gyilkosságokkal súlyosbítva, éspedig olyan virtuóz módon, amely bízvást nevezhető ritkának az anime médiumában. Míg a Millennium actressben személyes emlékképek, a Paprikában pedig álomjelenetek keveredtek átmenet nélkül a realitás dimenziójával, a Perfect blue bonyolult narratívája a filmbéli televíziós sorozat fikciós univerzumának, továbbá hallucinációknak és álmoknak a valósággal történő egybejátszatásából áll össze, amely nagyszerűen ábrázolja a főhősnő identitásválságát (termékesített én vs. személyes én), illetve az egyre fokozódó pszichológiai terrort.

A Yoshikazu Takeuchi azonos című regénye alapján készült történetben Kon nem csupán tükröződő felületekkel, film a filmben kikacsintásokkal (lásd a „Ki maga?” nyomatékosított egysorosát) és a Paprikát előlegező doppelgänger-karakterrel mutat rá az örökösen szerepet játszó celebritás önazonosság-problémáira, hanem olyan leheletfinom megoldásokkal is, amelyek a külföldi nézők számára a nyelvi akadályok miatt elvesznek (lásd anya és lánya telefonbeszélgetését és a film zárómondatát, ahol a standard tokiói japán helyett saját dialektusát használja a főhősnő). Klasszikus woman-in-peril thrillerkeretbe helyezett, vérbő felnőtt meséje emellett masszív médiakritikát tartalmaz, felhívja a figyelmet a szórakoztatóipar roppant gépezetének méltóság- és lélekölő természetére, mellékesen pedig még az otaku-szubkultúrának is bekönyököl egy jelentőset azzal, hogy a fanatikus rajongó figuráját teszi meg a paranoia elsődleges forrásának. A tudathasadás jeleit mutató, megbízhatatlan észlelésű egykori lánybandatag történetét Kon végül racionalizálja, hogy az imponáló magabiztossággal elkészített mesterremekét újranézve a publikum megbizonyosodhasson arról, hogy a trükkös nézőpontváltásoknak köszönhetően átgondolt, kikezdhetetlen logikájú alkotással volt dolga.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/07 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9418