KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Forgách András: Fehér György (1939–2002)
• Csőke József: Kolonits Ilona (1922–2002)
VÁROSVÍZIÓK
• Schubert Gusztáv: Pusztaország Osztálylétrán Magyarországon
• Vágvölgyi B. András: Amerika külsőben Adalékok Szuburbia szociológiájához
• N. N.: Amerikai külvárosfilmek
• Bakács Tibor Settenkedő: Az angolok maguknál vannak Londoni sár
• Varga Balázs: Miliők egy miatt Budapest, külvárosi legendák

• Korcsog Balázs: Szerelem Tel-Avivtól Afuláig Új izraeli filmek
CYBERVILÁG
• Pápai Zsolt: Alternatív tudatállapotok Steven Spielberg: Különvélemény

• Csejdy András: Graceland Presley-posztumusz
• N. N.: Elvis Presley filmjei
• Ádám Péter: Rendező maszkban és cilinderben Max Ophuls, a klasszikus
MAGYAR MŰHELY
• Papp Gábor Zsigmond: Díszletek közt élem az életem Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• Nemes Gyula: Veszendő varázs A BBS filmversei
• Joó Tamás: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
• Stőhr Lóránt: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Aki szelet vet Klöpfler Tibor: El Niño
• Bori Erzsébet: Elhívó szavak Dér András: Kanyaron túl
• N. N.: Magyar drogfilmek
• Kolozsi László: Kör és magyar Miklauzic Bence: Ébrenjárók
KÖNYV
• Pápai Zsolt: Kultúroptimizmus George Gerbner: A média rejtett üzenete
• Varró Attila: Ábécéskönyv Mozikalauz
LÁTTUK MÉG
• Kis Anna: Gosford Park
• Békés Pál: Végzetes végjáték
• Mátyás Péter: On-lány
• Korcsog Balázs: Most már elég!
• Kiss Lilla: Rossz társaság
• Herpai Gergely: A kaptár
• Jakab Kriszta: Csavard be, mint Beckham!
• Varró Attila: Az időgép
• Köves Gábor: Bizsergés
• Hungler Tímea: Felpörgetve
• Schubert Gusztáv: Vándormadarak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Forró zápor

Vajda Judit

El camino de los ingleses – spanyol, 2007. Rendezte: Antonio Banderas. Írta: Antonio Soler. Kép: Xavi Giménez. Zene: Antonio Meliveo. Szereplők: Alberto Amarilla (Miguelito), María Ruiz (Luli), Felix Gómez (Paco), Raul Alevaro (Babirusa). Gyártó: Sogecine / Future Films. Forgamazó: Budapest Film. Feliratos. 118 perc.

 

Első rendezéséhez, az 1999-es Tűzforró Alabamához képest Antonio Banderas hét évvel később drasztikusan változtatott alkotói attitűdjén. Míg a megható fekete komédia a viszonylag frissen szerzett, szeretett hitves, Melanie Griffith alakítására épült, tehát cselekményközpontú volt és egy erőteljes figurára koncentrált, addig a latin macsó második nagyjátékfilmjében, a spanyol-brit gyártású Forró záporban legalább három hős közt oszlik meg figyelmünk, és a sztori helyett inkább a hangulat és az atmoszféra az érdekes.

A filmben az akciókat és párbeszédes részeket rendre megszakítják a zenével, szépen csengő, költői sorokkal aláfestett jelenetek. A kettő folyamatos váltakozása miatt viszont – akármelyik vonalon is próbálkoznánk – nem sikerül beleélni magunkat a hősök helyzetébe. A hetvenes évek Málagájában öntudatra ébredő, gyermekkorát végleg elvesztő három fiatalról tehát nem tudunk meg sokat – annál többet arról, hogy a rendezőnek minden bizonnyal hiányzik a fiatalkora. A Forró záporban a fejlődés-, férfivá válási történetek minden sablonja megjelenik a közös szexuális kalandozásoktól az első szerelem fájdalmas emlékén és a kortársakkal való vetélkedésen át az idősebb nővel folytatott viszonyig – mindez viszont inkább árulkodik az egyébként szintén Málagában felnövő Banderas saját ifjúsága iránt érzett nosztalgiájáról, mint magukról a karakterekről.

A táncban (az egyik hősnő balett-táncos akar lenni, így többször látunk lassított táncjelenetet) és költészetben (sokat idézik Dante Isteni színjátékát) megragadott hangulatok, a képzelgések, látomások és az állandóan szóló szomorkás zene az álmok szférájába emelik a művet, a szépen hangzó költői sorok azonban gyakran üresen csengenek, ahogy a főszerepet alakító Alberto Amarilla érzékeny arcán sem mindig látunk valódi érzelmeket. A Forró zápor különös film – nem feltétlenül olyan, mint amilyet (főleg rendezői bemutatkozása után) egy főként fősodorbeli filmekben szerepet vállaló színésztől várnánk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9117