KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Forgách András: Fehér György (1939–2002)
• Csőke József: Kolonits Ilona (1922–2002)
VÁROSVÍZIÓK
• Schubert Gusztáv: Pusztaország Osztálylétrán Magyarországon
• Vágvölgyi B. András: Amerika külsőben Adalékok Szuburbia szociológiájához
• N. N.: Amerikai külvárosfilmek
• Bakács Tibor Settenkedő: Az angolok maguknál vannak Londoni sár
• Varga Balázs: Miliők egy miatt Budapest, külvárosi legendák

• Korcsog Balázs: Szerelem Tel-Avivtól Afuláig Új izraeli filmek
CYBERVILÁG
• Pápai Zsolt: Alternatív tudatállapotok Steven Spielberg: Különvélemény

• Csejdy András: Graceland Presley-posztumusz
• N. N.: Elvis Presley filmjei
• Ádám Péter: Rendező maszkban és cilinderben Max Ophuls, a klasszikus
MAGYAR MŰHELY
• Papp Gábor Zsigmond: Díszletek közt élem az életem Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• Nemes Gyula: Veszendő varázs A BBS filmversei
• Joó Tamás: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
• Stőhr Lóránt: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Aki szelet vet Klöpfler Tibor: El Niño
• Bori Erzsébet: Elhívó szavak Dér András: Kanyaron túl
• N. N.: Magyar drogfilmek
• Kolozsi László: Kör és magyar Miklauzic Bence: Ébrenjárók
KÖNYV
• Pápai Zsolt: Kultúroptimizmus George Gerbner: A média rejtett üzenete
• Varró Attila: Ábécéskönyv Mozikalauz
LÁTTUK MÉG
• Kis Anna: Gosford Park
• Békés Pál: Végzetes végjáték
• Mátyás Péter: On-lány
• Korcsog Balázs: Most már elég!
• Kiss Lilla: Rossz társaság
• Herpai Gergely: A kaptár
• Jakab Kriszta: Csavard be, mint Beckham!
• Varró Attila: Az időgép
• Köves Gábor: Bizsergés
• Hungler Tímea: Felpörgetve
• Schubert Gusztáv: Vándormadarak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lemming

Kolozsi László

Lemming – francia, 2005. Írta és rendezte: Dominik Moll. Kép: Jean-Marc Fabre. Zene: David Whitaker. Szereplők: Laurent Lucas (Alain), Charlotte Gainsbourg (Benedicte), Charlotte Rampling (Alice), Andre Dussollier (Richard). Gyártó: France 3 / Soficinema / Diaphana Films. Forgalmazó: Mokép. Feliratos. 129 perc.

Van, akinek egy szerelem, van, akinek egy osztálytalálkozó, és van – a Lemming hőse, Alain Getty ilyen –, akinek egy a lefolyóba került lemming változtatja meg az életet. A lemmingnek (Dicrostonyx torquatus), vagyis ennek az északeurópai, különös viselkedésű kisemlősnek, tehát már nem csak Walt Disney-nél és a magyar irodalomban jutott fontos szerep – Garaczi László hőse –, hanem a francia filmben is. A lemmingek a szaporodási időszakban csapatostul indulnak útnak, de útjuk inkább tekinthető kollektív öngyilkosságnak, mint a természet megkövetelte, értelmes tettnek. Dominik Moll filmjében – a futurisztikus masinákat tervező Alain kivételével – mindenki lemmingként viselkedik. Alain főnöke, Pollock úr, és Pollock úr asszonya, Alice is – Charlotte Rampling újabb nagyszerű alakítása – és (miután Alice egy balul sikerült vacsora után, eleinte a következményeket enyhítendő, majd a helyzetet súlyosbítva Alainéknél ragad) Alain felesége, Bénédicte is (a legendás énekes, Serge Gainsbourg lánya játssza).

A film története, mintegy a harmadánál, gellert kap; ettől kezdve eldönthetetlen, mit látunk: szürreális thrillert, rémdrámát vagy egzisztencialista példázatot arról, hogy senki sincs biztonságban, és még a legszürkébb, legkispolgáribb életet is kifordíthatja akár egy váratlanul felbukkanó lemming, vagy egy lemming tudattal megvert nő is. Igaz, az után a jelenet után, amelyikben az ártatlan és teljesen megzavarodott Alaint megtámadják a konyhában hemzsegő lemmingek, az is végképp eldönthetetlen, a Lemming kinek köszönhet többet: Kafkának, Philip K. Dicknek, vagy Moliere-nek. Mindenesetre nem árt az éberség: bármikor felbukkanhat egy pórul járt kisemlős (vagy, mint Moll korábbi filmjében, egy jót akaró Harry) a mi életünkben is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/05 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8612