KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Forgách András: Fehér György (1939–2002)
• Csőke József: Kolonits Ilona (1922–2002)
VÁROSVÍZIÓK
• Schubert Gusztáv: Pusztaország Osztálylétrán Magyarországon
• Vágvölgyi B. András: Amerika külsőben Adalékok Szuburbia szociológiájához
• N. N.: Amerikai külvárosfilmek
• Bakács Tibor Settenkedő: Az angolok maguknál vannak Londoni sár
• Varga Balázs: Miliők egy miatt Budapest, külvárosi legendák

• Korcsog Balázs: Szerelem Tel-Avivtól Afuláig Új izraeli filmek
CYBERVILÁG
• Pápai Zsolt: Alternatív tudatállapotok Steven Spielberg: Különvélemény

• Csejdy András: Graceland Presley-posztumusz
• N. N.: Elvis Presley filmjei
• Ádám Péter: Rendező maszkban és cilinderben Max Ophuls, a klasszikus
MAGYAR MŰHELY
• Papp Gábor Zsigmond: Díszletek közt élem az életem Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• Nemes Gyula: Veszendő varázs A BBS filmversei
• Joó Tamás: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
• Stőhr Lóránt: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Aki szelet vet Klöpfler Tibor: El Niño
• Bori Erzsébet: Elhívó szavak Dér András: Kanyaron túl
• N. N.: Magyar drogfilmek
• Kolozsi László: Kör és magyar Miklauzic Bence: Ébrenjárók
KÖNYV
• Pápai Zsolt: Kultúroptimizmus George Gerbner: A média rejtett üzenete
• Varró Attila: Ábécéskönyv Mozikalauz
LÁTTUK MÉG
• Kis Anna: Gosford Park
• Békés Pál: Végzetes végjáték
• Mátyás Péter: On-lány
• Korcsog Balázs: Most már elég!
• Kiss Lilla: Rossz társaság
• Herpai Gergely: A kaptár
• Jakab Kriszta: Csavard be, mint Beckham!
• Varró Attila: Az időgép
• Köves Gábor: Bizsergés
• Hungler Tímea: Felpörgetve
• Schubert Gusztáv: Vándormadarak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Káosz

Barna Imre

 

Az időből és az időtlenségből egyszerre vizsgálódó, kettős tekintet mindent lát. Mindentudás a huszadik század végén? Aki csak e törekvés felől ítélné meg az újabb Taviani-filmeket, azt mondhatná: micsoda anakronizmus! Epikával kacérkodni (Tolsztojjal a Szent Mihálynak volt egy kakasában, Gavino Leddával az Apámuramban, Goethével és Foscolóval A rétben), történelmet „filmre vinni” (a Szent Lőrinc éjszakájában), és közben mindent tudni, úgy, mint Goethe és Tolsztoj?

Nem, nem úgy. Bár sokáig mintha effajta célra buzdította volna egymást a két Taviani, Paolo és Vittorio. Például az Apámuram is életreceptet adott, igaz, csak kivételes emberek számára: hogyan váltsa meg önmagát az, aki nem bír a világgal. Vagy A rét is mindent magyarázó eszméket illusztrált, igaz, csődjük ürügyén. Csakhogy A rét pillanatában úgy látszott, hogy ezt a csődöt ábrázolni maga is csőd: a filmkészítés csődje, adalék a mozit éltető fikciók groteszk kimúlásához. Hogy a máshonnan, de ugyanabba a zsákutcába jutottakhoz hasonlóan, legközelebb Tavianiék is a filmezés lehetetlenségéről fognak filmet csinálni.

Nem ez történt. A rendezőpáros a szuperreflektáltság helyett a szuperreflektálatlanság, az alkotói lelkiismeretvizsgálat helyett a mítosz, a mese felé fordult.

Nem lustaságból vagy menekülésképpen, mint mostanában annyian, hanem új, nehéz, értelmes munka és érzelmes újrakezdés reményében. Így lett a Szent Lőrinc éjszakájában a háborúból Jó és Rossz mitikus küzdelme, abból pedig, amivel a film végződik, a béke első reggeléből: Olaszország, nulla év.

Az érzelmességnek új divatja van világszerte, így igaz. De szerencsére nemcsak divatja, hanem hagyománya is van. Például maguk az eddigi Taviani-filmek. Vagy Rossellini, akit nem hiába idéztek fel Tavianiék már A rétben. Vagy Pirandello.

Mármint a Novelle per un anno (Novellák egy esztendőre) Pirandellója, aki a nagy drámák előtt, több évtizeden át ontotta magából a századvég verizmusának stílusába, illetve Szicília feudális valóságába ágyazott, de már nagyon is „pirandellós” történeteit.

Vajon miféle káosz az, ami történeteket terem? Bizonyosan nem a századvég zűrzavara, nem a dolgok elromlása utáni állapot, hanem az, ami előbb volt. A kezdet. Mese és valóság ködben derengő, közös emlékképe, tájban, bokrokban, kövekben, tárgyakban máig sejthető, tapintható ősállapot. Amiből minden lehet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5880