KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Forgách András: Fehér György (1939–2002)
• Csőke József: Kolonits Ilona (1922–2002)
VÁROSVÍZIÓK
• Schubert Gusztáv: Pusztaország Osztálylétrán Magyarországon
• Vágvölgyi B. András: Amerika külsőben Adalékok Szuburbia szociológiájához
• N. N.: Amerikai külvárosfilmek
• Bakács Tibor Settenkedő: Az angolok maguknál vannak Londoni sár
• Varga Balázs: Miliők egy miatt Budapest, külvárosi legendák

• Korcsog Balázs: Szerelem Tel-Avivtól Afuláig Új izraeli filmek
CYBERVILÁG
• Pápai Zsolt: Alternatív tudatállapotok Steven Spielberg: Különvélemény

• Csejdy András: Graceland Presley-posztumusz
• N. N.: Elvis Presley filmjei
• Ádám Péter: Rendező maszkban és cilinderben Max Ophuls, a klasszikus
MAGYAR MŰHELY
• Papp Gábor Zsigmond: Díszletek közt élem az életem Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• Nemes Gyula: Veszendő varázs A BBS filmversei
• Joó Tamás: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
• Stőhr Lóránt: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Aki szelet vet Klöpfler Tibor: El Niño
• Bori Erzsébet: Elhívó szavak Dér András: Kanyaron túl
• N. N.: Magyar drogfilmek
• Kolozsi László: Kör és magyar Miklauzic Bence: Ébrenjárók
KÖNYV
• Pápai Zsolt: Kultúroptimizmus George Gerbner: A média rejtett üzenete
• Varró Attila: Ábécéskönyv Mozikalauz
LÁTTUK MÉG
• Kis Anna: Gosford Park
• Békés Pál: Végzetes végjáték
• Mátyás Péter: On-lány
• Korcsog Balázs: Most már elég!
• Kiss Lilla: Rossz társaság
• Herpai Gergely: A kaptár
• Jakab Kriszta: Csavard be, mint Beckham!
• Varró Attila: Az időgép
• Köves Gábor: Bizsergés
• Hungler Tímea: Felpörgetve
• Schubert Gusztáv: Vándormadarak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Con Air – A fegyencjárat

Hirsch Tibor

 

Vajon miért kell újabban egy filmbe tíz filmnyi akciót – tíz filmre való füstöt, lángot, és főképpen tíz filmnyi vért és halált –népszórakoztató jószándékkal összezsúfolni? Mire ez az újmódi kompakt-mesesűrítmény, amikor el lehetne osztani azt szépen szellősen, huszonnégy órára, úgy, hogy kínálna valamennyit belőle tucatnyi szatellitcsatorna rögtön reggel, folytatná a matiné-mozi még délelőtt, a távolabbi multiplex délután, és lehetne ráadást választani estére a helyi videotékából?

Miért hát a gyanús tombolás egyetlen filmben? Haláltáncnak kell gondolnunk mindenképpen: egyrészt, mert az öldöklést szaporázzák benne, meg más magasabb értelemben is: a mozi haláltáncának. Mert gyilkos és öngyilkos ez a képözön verseny a világban, és ha a producer tudja is ezt, reszket a lemorzsolódástól.

A Fegyencjáratban szinte fáj a pazarlás. Majdnem úgy fáj, mint egy jobb videoklipben. Robban az épület, repül az autó, szakad-törik szárnya-farka a repülőgépnek, és az erre figyelmes néző igenis tudja, milyen drága mindez, tudja, hogy régen az ilyen jelenetet még több kameraszögből, lassítva is megmutatták, hadd térüljenek meg méltányosan hosszú élvezetben a költségek. Mostanra lám, odáig jutottunk, hogy már egy komplett detonációt sem élvezhet végig a néző, megélve a pusztítás alantas kéjét, mert még szét se röppentek a repeszdarabok, már új mini-katasztrófa jön, és abban is benne van a fölös pénz, ami által vér és halál vízióját megint ragozni lehetne, de megint nincs idő, annak a javát is kidobják hát a szemétbe, és így tovább. Meglehet, ennek a képpocsékolásnak is megvan a titkos, tudatküszöb alatti hatása: ahol a kulisszák mögött vad elszántsággal nyilvánvalóan pénzt pazarolnak, ott a pénzpazarlás mint majdnem hiteles haláltánc-hangulat „átjön” – ha nagyon akarjuk.

Végítélet, gyorsírással, különleges alkalmakra. A Fegyencjáratban az ártatlan börtöntöltelék polgárként szabadulna, ha nem jönne közbe a road-show és repülőcirkusz formát öltő fegyenclázadás. Haláltánc és pokol – egyenesen dantei értelemben –, mely a hős számára tisztítótűz is: Cage annyiban játszik jól, amennyi kiváló egykedvűséggel és alázattal tud lelkileg tisztulni és közben testileg mocskolódni, hogy megérdemelje az ő két szép Beatricéinek – egy Barbie-kislánynak és egy Barbie-feleségnek jószagú puszijait. Fogjuk rá: megérdemli.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1570