KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Forgách András: Fehér György (1939–2002)
• Csőke József: Kolonits Ilona (1922–2002)
VÁROSVÍZIÓK
• Schubert Gusztáv: Pusztaország Osztálylétrán Magyarországon
• Vágvölgyi B. András: Amerika külsőben Adalékok Szuburbia szociológiájához
• N. N.: Amerikai külvárosfilmek
• Bakács Tibor Settenkedő: Az angolok maguknál vannak Londoni sár
• Varga Balázs: Miliők egy miatt Budapest, külvárosi legendák

• Korcsog Balázs: Szerelem Tel-Avivtól Afuláig Új izraeli filmek
CYBERVILÁG
• Pápai Zsolt: Alternatív tudatállapotok Steven Spielberg: Különvélemény

• Csejdy András: Graceland Presley-posztumusz
• N. N.: Elvis Presley filmjei
• Ádám Péter: Rendező maszkban és cilinderben Max Ophuls, a klasszikus
MAGYAR MŰHELY
• Papp Gábor Zsigmond: Díszletek közt élem az életem Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• Nemes Gyula: Veszendő varázs A BBS filmversei
• Joó Tamás: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
• Stőhr Lóránt: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Aki szelet vet Klöpfler Tibor: El Niño
• Bori Erzsébet: Elhívó szavak Dér András: Kanyaron túl
• N. N.: Magyar drogfilmek
• Kolozsi László: Kör és magyar Miklauzic Bence: Ébrenjárók
KÖNYV
• Pápai Zsolt: Kultúroptimizmus George Gerbner: A média rejtett üzenete
• Varró Attila: Ábécéskönyv Mozikalauz
LÁTTUK MÉG
• Kis Anna: Gosford Park
• Békés Pál: Végzetes végjáték
• Mátyás Péter: On-lány
• Korcsog Balázs: Most már elég!
• Kiss Lilla: Rossz társaság
• Herpai Gergely: A kaptár
• Jakab Kriszta: Csavard be, mint Beckham!
• Varró Attila: Az időgép
• Köves Gábor: Bizsergés
• Hungler Tímea: Felpörgetve
• Schubert Gusztáv: Vándormadarak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Animáció

Mirai – Lány a jövőből

Két világ

Lovas Anna

Mamoru Hosoda szerint minden ember két világban él.

Kevés szerzőibb animációs rendező dolgozik jelenleg Japánban Mamoru Hosodánál. Satoshi Kon 2010-ben bekövetkezett tragikus halála után két fiatalabb rendező életművét követi figyelemmel egyre nagyobb érdeklődéssel a nemzetközi közönség: az egészestés A neved-del tavaly hatalmas kasszasikert arató Makoto Shinkai-ét, és Hosodáét. Míg Shinkai a giccsesen nagyszerű látványvilágban, és az egymástól elszakított szerelmesek örökké érvényes témájában találta meg magát és a közönségét, Hosoda jóval közelebbről gyűjti az ihletet filmjeihez. A figyelmes néző könnyen végig tudja követni a döntéseiért felelősséget vállalni kénytelen fiatalból (Az idő fölött járó lány) felnövő, a szerelmének családjától leblokkoló (Nyári háborúk), majd a szülői szerepen elmélkedő (Farkasgyermekek) és az apa-fiú viszonyokat fejtegető (A fiú és a szörnyeteg) Hosoda magánéletét.

A Mirai a korábbiaknál is személyesebb mű, melynek ötlete Hosoda második gyermekének születésekor fogant. A film főszereplője a négyéves Kun, akinek újszülött kishúga érkezésével és az anyja munkába állásával meg kell tapasztalnia, ahogy szülei korábban osztatlan szeretete megcsappan, és mivel képtelen kezelni a féltékenységi rohamait, a fantáziavilágához fordul. Így találkozik a húga jövőből érkező, tinédzser énjével, aki a jelenlegi hidegháború helyett egy testvéri szövetség képét festi fel; a család kutyájával embertestben; a jelenleg mindenhatónak tűnő anyukájával hisztis kislányként; és a saját apjánál is apaszerűbb dédnagyapjával. A korábban nem tapasztalt érzelmek: a féltékenység, irigység, harag, magány érzése a felnőtt megoldási módszerek nélkül dühkitörésekbe torkollnak, ám az álmok, fantáziaképek mesét varázsolnak a drámákból, hogy a kis Kun fel tudja dolgozni ezeket.

Hosoda szerint minden ember egyszerre két világban él, és ezt akarja filmjeivel megmutatni. Egyik világ sem igaz vagy hamis, mindkettő egy-egy fél világ, és a kettő együtt ad ki egy teljes igazságot. Ez a másik világ Az idő fölött járó lányban egy természetfeletti képesség, melynek segítségével vissza-visszaugorhatunk az időben, hogy megváltoztassuk a döntéseinket; a Nyári háborúkban egy digitális közösség, az OZ, melyhez hasonlót legutóbb a Ready Player One-ban vagy a Rontó Ralph 2-ben láthattunk; a Farkasgyermekekben a farkasok természetközelibb, spirituálisabb életfelfogása; A fiú és a szörnyetegben egy szörnyekkel benépesített párhuzamos világ. Ám Hosoda egyik filmjében sincs ennyire közel ez a másik világ a valósághoz – és talán ez a legnagyobb gyengéje is a filmnek.

Miközben Apa és Anya erőltetett magabiztossággal bukdácsolva igyekszik megfelelni a fordított szülői szerepeknek, Kun tőlük függetlenül talál megoldást a kisgyermeki lét hatalmasnak tűnő problémáira: a fantáziavilága szereplői mesélik el neki a történeteket, melyeket hallania kell a szüleiről, a dédszüleiről, a húgáról, magáról – a családjáról. Ezek az álomképek szinte rendszeresen helyhez és szituációhoz kötve jelennek meg, ami meg is köti a rendező kezét, mivel kénytelen éles határvonallal szétválasztani a valóságot és a képzeletet, és nagy animációs bravúrjait szinte csak utóbbira korlátozni. A film nagy ívű kaland helyett epizódok szoros egymásutánban vetített sorozata lesz, amelyek nem mutatnak fejlődést és hamar monotonná válnak.

Mamoru Hosoda, mint sok más fiatal japán animációs rendező, összművészeti alkotásként értelmezi filmjeit, és egyszerre vegyíti benne a varázslatosan részletes kézi rajzokat a mindig megújulni képes számítógépes animációval, és hozzáteszi a tradicionális és modern japán művészek alkotásait. Így válhat a film egyik központi elemévé Kunék háza is, melyet a történet szerint Apa, valójában pedig a zseniális építész, Makoto Tanijiri tervezett. Élőszereplős filmekben is ritka, hogy ennyire központi elemmé váljon egy épület, de a makettként a való életben is felépített családi ház a különböző emeleteivel, tereivel, és a közepén álló „családfával” többet mond a benne lakókról, mint elsőre gondolnánk.

A bájos, sokszor mulattató film valószínűleg jobban eltalálja azokat, akik maguk is napi szinten állnak értetlenül egy gyerek dühkitörései előtt, nekik talán segít megérteni, mi zajlik a kisemberben, illetve segíthet megtalálni azt a nyelvet, amivel ő kifejezheti az érzéseit. A többieknek pedig azt üzeni Hosoda, hogy találják meg négyéves kori önmagukat, és csak élvezzék a filmet.

 

Mirai – Lány a jövőből (Mirai no Mirai) – japán, 2018. Rendezte és írta: Mamoru Hosoda. Zene: Masakatsu Takagi. Gyártó: Studio Chizu. Forgalmazó: Mozinet. Szinkronizált. 98 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/01 21-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13944