KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Tarkovszkij: Napló; Wajda: A film és más hívságok

• Hirsch Tibor: Jószágtól Mozgó állatképek
• Győrffy Iván: Istenek sorozatgyilkosai Állatáldozatok
• Varró Attila: Néma királyok Majmok filmbolygója
• Hungler Tímea: Animal Planet Állatemberek, emberállatok
• N. N.: Állat a filmekben
• Forgách András: A férj és a filmrendező, az énekesnő és a halott Caven, Fassbinder
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszöni, jól van Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Gelencsér Gábor: Filmhaiku Mészáros Péter: Eső után
• Varga Balázs: A szamuráj pillantása Beszélgetés Mészáros Péterrel
VÁROSVÍZIÓK
• Ardai Zoltán: Nemo a körúton Pesti presszók
• Ágfalvi Attila: Városeklektika Beszélgetés Ferkai Andrással
• Molnár Gál Péter: Pesti Illatszertár Hollywoodban Ernst Lubitsch: Saroküzlet
LENGYEL FILM
• Spiró György: Színészek dicsérete Új lengyel filmek
• Éles Márta: A magány filmje Beszélgetés Robert Glińskivel
• Szalai Attila: Zsákban futás Lengyel köztelevízió
ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Pillangó, vonatsötét KAFF 2002
• Kemény György: Gondola-tok Az aranykor vége?
• Herpai Gergely: Plasztikázott szépségek, szimpatikus szörnyetegek Computer animáció
KRITIKA
• Zoltán Gábor: A 26. év François Ozon: Homok alatt
• Stőhr Lóránt: KultúrHősKultusz Szirtes János–fe Lugossy László: Tiszta lap
• Ágfalvi Attila: A dilettáns végzet Zsigmond Dezső: A ház emlékei
• Turcsányi Sándor: Pufajkások Zsigmond Dezső: Bizarr románc
DVD
• Pápai Zsolt: Anzix a másvilágra Billy Wilder: A 17-es fogolytábor
LÁTTUK MÉG
• Jakab Kriszta: Pedálkirály
• Bikácsy Gergely: 101 Reykjavik
• Vaskó Péter: Megváltó szex
• Harmat György: A hűtlen
• Varró Attila: Kísérleti gyilkosság
• Kis Anna: K-Pax
• Somogyi Marcell: Narancsvidék
• Köves Gábor: Katonák voltunk
• Herpai Gergely: Wasabi
• Mátyás Péter: A rettegés arénája

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kétségek között

Bori Erzsébet

Issermann filmje csúnyán átveri a nézőt, és ráadásul még bevisz egyet a filmművészet öve alá is. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy tehetséges és érzékeny rendezőről van szó, mely erények jelen is vannak a mű első felében – úgy 90 percig. A második „fele” ugyanis mindössze három percig tart, de ez elég ahhoz, hogy visszamenőleges hatállyal érvénytelenítse a korábbiakat is.

Kezdjük az elején, amikor még bízunk Issermannban, és mindent elhiszünk neki. Hiszünk a szemünknek, amivel rokonszenves polgárcsaládot látunk, szép, okos nagylány, helyes kisfiú, szerető, intelligens szülők. A nagylány súlyos serdülőkori problémákkal küzd, beteges érzékenység, szorongás, anorexia nervosa, túlhajtott fantázia. Nyilvánvalóan nem akar felnőni. Hirtelen elvadul az apjától – az Ödipusz-komplexus apa-lánya változatát sejtjük a háttérben –, de szerencsére az apa megértő szeretettel fogadja a dolgot. Az események egy éber tanárnő közbelépésére vesznek drámai fordulatot: rendőrségi feljelentés szexuális zaklatás címén. Elisabeth utóbb visszavonja a vallomását, a feldúlt szülők készek megbocsátani, de mozgásba lendül a gyermekvédelmi apparátus, egy „családsegítő” jelenik meg, az istennek se száll le róluk, kutakszik, barátkozik a gyerekekkel. A kislány problémái nem szűnnek, a szülők kétségbeesetten igyekeznek megmenteni a szétesni készülő családot, az egyre inkább ostromlott várhoz hasonlatos magánéletüket. Az intézményes nyomulás célt ér: Elisabeth újabb feljelentést tesz. Az apát vád alá helyezik, kényszerlakhelyre költöztetik, az őrület szélére hajszolják. A kislány állapota csak nem javul.

A néző is kezd gyanakodni. Eddig elfogadott és érteni vélt mindent – a család falusi háza csak azért olyan komor és nyomasztó, mert szegény Elisabeth szemével látjuk, ki éjjelente fekete árnyak látogatásától retteg, szamárfejű emberalakot (a bujaság képmását) vél látni a sötét sikátorban, amikor a városba szökteti a kisfiút, hogy megmentse az anya szexuális molesztálásától! Mikor viszik már orvoshoz, hiszen a vak is látja, mennyire beteg, s a gyermekvédő buzgalom csak jobban árt neki. Miért sugallják hát nekünk, hogy a gyámnő meg a bíró csuda jó fejek, de ellenben az apa ügyvédje korlátolt barom? Az apát aztán lecsukják tiltott családlátogatás címén, s a jóléti Franciaország börtöne leginkább If várának föld alatti celláira és a római kazamatákra emlékeztet, ahol örök sötétségben senyvednek a durva darócba kényszerített foglyok.

A szülők összeomlanak, s a néző lába alól is kicsúszik a talaj. Pár perccel a film vége előtt beáll a magyar címben megjelölt állapot. A rendező is érzi, hogy itt az idő a megoldásra. Belekap a levegőbe, és hajánál fogva előránt egyet. Szörnyen mélylélektani, és éppoly kevéssé következik a valóságból, mint az eddig látott film (vagy az apa személyiségének) logikájából. A stáblista előtt még közreadnak egy szomorú statisztikát a kiskorúak ellen – többnyire családon belül és körül – elkövetett erőszakról, aztán haza lehet menni.

A Kétségek közöttben véletlenül ugyanazt a társadalmi intézményrendszert látjuk hibátlan hatékonysággal működni, melynek tökéletes csődjéről nemrég adott meggyőző hírt Agnès Merlet a Cápafiókában. Ennyit a nagy igazságokról.

Issermann mindent megtett, hogy filmje ne legyen didaktikus, ellenben méltóképp és kellő hatással szolgálja a jó ügyet. Annyira igyekezett, hogy mind a narrációval, mind a filmnyelv kifejező eszközeivel – akarva? akaratlan? – sikerült a maga igazának ellenkezőjét elhitetni a nézővel, egészen az utolsó előtti pillanatig. Így a mesterien fölépített mű végén rövidzárlatként kisülő megoldás nem megvilágosodást hoz, hanem agyonüti az egészet. Ennyit a művészet hatalmáról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/01 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=87