KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Tarkovszkij: Napló; Wajda: A film és más hívságok

• Hirsch Tibor: Jószágtól Mozgó állatképek
• Győrffy Iván: Istenek sorozatgyilkosai Állatáldozatok
• Varró Attila: Néma királyok Majmok filmbolygója
• Hungler Tímea: Animal Planet Állatemberek, emberállatok
• N. N.: Állat a filmekben
• Forgách András: A férj és a filmrendező, az énekesnő és a halott Caven, Fassbinder
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszöni, jól van Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Gelencsér Gábor: Filmhaiku Mészáros Péter: Eső után
• Varga Balázs: A szamuráj pillantása Beszélgetés Mészáros Péterrel
VÁROSVÍZIÓK
• Ardai Zoltán: Nemo a körúton Pesti presszók
• Ágfalvi Attila: Városeklektika Beszélgetés Ferkai Andrással
• Molnár Gál Péter: Pesti Illatszertár Hollywoodban Ernst Lubitsch: Saroküzlet
LENGYEL FILM
• Spiró György: Színészek dicsérete Új lengyel filmek
• Éles Márta: A magány filmje Beszélgetés Robert Glińskivel
• Szalai Attila: Zsákban futás Lengyel köztelevízió
ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Pillangó, vonatsötét KAFF 2002
• Kemény György: Gondola-tok Az aranykor vége?
• Herpai Gergely: Plasztikázott szépségek, szimpatikus szörnyetegek Computer animáció
KRITIKA
• Zoltán Gábor: A 26. év François Ozon: Homok alatt
• Stőhr Lóránt: KultúrHősKultusz Szirtes János–fe Lugossy László: Tiszta lap
• Ágfalvi Attila: A dilettáns végzet Zsigmond Dezső: A ház emlékei
• Turcsányi Sándor: Pufajkások Zsigmond Dezső: Bizarr románc
DVD
• Pápai Zsolt: Anzix a másvilágra Billy Wilder: A 17-es fogolytábor
LÁTTUK MÉG
• Jakab Kriszta: Pedálkirály
• Bikácsy Gergely: 101 Reykjavik
• Vaskó Péter: Megváltó szex
• Harmat György: A hűtlen
• Varró Attila: Kísérleti gyilkosság
• Kis Anna: K-Pax
• Somogyi Marcell: Narancsvidék
• Köves Gábor: Katonák voltunk
• Herpai Gergely: Wasabi
• Mátyás Péter: A rettegés arénája

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Bosszúállók: Végjáték

Baski Sándor

Avengers: Endgame – amerikai, 2019. Rendezte: Anthony és Joe Russo. Írta: Christopher Markus és Stephen McFeely. Kép: Trent Opaloch. Zene: Alan Silvestri. Szereplők: Robert Downey Jr (Tony), Chris Evans (Rogers), Chris Hemsworth (Thor), Mark Ruffalo (Banner), Scarlett Johansson (Natasha). Gyártó: Marvel Studios / Walt Disney Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 181 perc.

 

Amikor alig két héttel a bemutatóját követően a Végjáték átlépte a kétmilliárd dolláros bevételt, az örökranglista második helyéről letaszított Titanic rendezője, James Cameron nyilvánosan gratulált. Aligha véletlen, hogy az elismerő szavakat nem a filmet rendező Russo testvéreknek, hanem a Marvel Studios elnökének, Kevin Feige-nek címezte. A tévészériák világához hasonlóan a 2008-ban indított és mára 22 filmet magába foglaló Marvel Moziuniverzumban (MCU) sem a rendező a szerző, hanem a showrunner, és ahogy a sorozatok egyes epizódjait sem érdemes önállóan értékelni, úgy a Végjáték döbbenetes sikere is elválaszthatatlan az előzményeitől.

Feige és az írói is pontosan tudták, hogy a szuperprodukciójuk nem csak az egy évvel korábban kozmikus cliffhangerbe torkolló Végtelen háborút hívatott lezárni, de az MCU tízéves történetének mérlegét is megvonják vele. Már nem kellett tekintettel lenniük a beavatatlan nézőkre, a rajongók száma átlépte a kritikus tömeget, így nyugodtan nosztalgiázhattak az időutazás dramaturgiai trükkjének beemelésével. A thanosi csettintést követően életben maradt szuperhősök saját múltjukba utaznak vissza, hogy a korábbi, „önálló” filmjeikből ismerős jeleneteket – a Vissza a jövőbe II-III. után szabadon – más szemszögből élhessék újra a hálás nézőkkel együtt. Feige-ék abban is biztosak lehettek, hogy a végletekig felcsigázott rajongók még a 180 perces játékidőt is tolerálni fogják, cserébe úgy szolgálják ki a látvány- és érzelempornó iránti igényeiket, hogy bőven tudnak meglepetéseket is okozni – például Thanos villámgyors kiiktatásával vagy a gyászmunka szerzői drámákba illő bemutatásával. Az időutazáshoz nyúló filmek 99%-ához hasonlóan a Végjáték sem képes megnyugtatóan feloldani az időparadoxonokat, de a rajongók érzelmi kötődése a karakterekhez olyan erős, hogy végeredményben logikus döntés volt feláldozni a logikát a vágybeteljesítő, katartikus pillanatok oltárán.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/06 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14142