KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Tarkovszkij: Napló; Wajda: A film és más hívságok

• Hirsch Tibor: Jószágtól Mozgó állatképek
• Győrffy Iván: Istenek sorozatgyilkosai Állatáldozatok
• Varró Attila: Néma királyok Majmok filmbolygója
• Hungler Tímea: Animal Planet Állatemberek, emberállatok
• N. N.: Állat a filmekben
• Forgách András: A férj és a filmrendező, az énekesnő és a halott Caven, Fassbinder
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszöni, jól van Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Gelencsér Gábor: Filmhaiku Mészáros Péter: Eső után
• Varga Balázs: A szamuráj pillantása Beszélgetés Mészáros Péterrel
VÁROSVÍZIÓK
• Ardai Zoltán: Nemo a körúton Pesti presszók
• Ágfalvi Attila: Városeklektika Beszélgetés Ferkai Andrással
• Molnár Gál Péter: Pesti Illatszertár Hollywoodban Ernst Lubitsch: Saroküzlet
LENGYEL FILM
• Spiró György: Színészek dicsérete Új lengyel filmek
• Éles Márta: A magány filmje Beszélgetés Robert Glińskivel
• Szalai Attila: Zsákban futás Lengyel köztelevízió
ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Pillangó, vonatsötét KAFF 2002
• Kemény György: Gondola-tok Az aranykor vége?
• Herpai Gergely: Plasztikázott szépségek, szimpatikus szörnyetegek Computer animáció
KRITIKA
• Zoltán Gábor: A 26. év François Ozon: Homok alatt
• Stőhr Lóránt: KultúrHősKultusz Szirtes János–fe Lugossy László: Tiszta lap
• Ágfalvi Attila: A dilettáns végzet Zsigmond Dezső: A ház emlékei
• Turcsányi Sándor: Pufajkások Zsigmond Dezső: Bizarr románc
DVD
• Pápai Zsolt: Anzix a másvilágra Billy Wilder: A 17-es fogolytábor
LÁTTUK MÉG
• Jakab Kriszta: Pedálkirály
• Bikácsy Gergely: 101 Reykjavik
• Vaskó Péter: Megváltó szex
• Harmat György: A hűtlen
• Varró Attila: Kísérleti gyilkosság
• Kis Anna: K-Pax
• Somogyi Marcell: Narancsvidék
• Köves Gábor: Katonák voltunk
• Herpai Gergely: Wasabi
• Mátyás Péter: A rettegés arénája

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Mindenki tudja

Válaszúton

Barkóczi Janka

Asghar Farhadi a többszereplős, mégis intim történetek mestere.

A kis spanyol faluban nagy a sürgés-forgás, mert lagzira készül az egyik régi család. Rokonok, barátok és üzletfelek találnak egymásra a nagy napon, és még a menyasszony rég nem látott nővére is megérkezik Argentínából. Az óceánon túli életéből pár napra hazalátogató Laurát nem kíséri el a férje, de vele tart zabolátlan kamaszlánya, Irene, akinek üde lénye az egész társaságot beragyogja. A szertartást követő mulatság remekül indul és emlékezetes is marad, bár nem éppen úgy, ahogy azt az ifjú pár tervezi. Amikor az este folyamán tetőfokára hág a hangulat, valaki elvágja a települést árammal ellátó villanyvezetéket, majd a kavarodás közepette Irene nyomtalanul eltűnik. A kétségbeesett anya először megpróbálja megérteni a helyzetet, majd miután kiderül, hogy emberrablókkal van dolga, mindet megtesz azért, hogy valamilyen módon kiegyezzenek. A családtagok a maguk módján próbálnak segíteni, de az idő múlásával a lehetőségek száma egyre csökken, az idegeik állapota pedig gyorsan romlik. Régi sérelmek szakadnak fel, olyan titkok bukkannak felszínre, melyekről mindenki tudott, de senki nem beszélt eddig, ki nem mondott gyanúk és nyíltan hangoztatott vádak kezdik mérgezni a kapcsolatokat. Az egymást követő újabb és újabb meglepetések miatt lassan világossá válik, hogy a helyzetet kizárólag úgy lehet megoldani, ha – akár csak egyetlen pillanatra is – mindenki őszinte lesz.

Farhadi nyolcadik nagyjátékfilmje ugyanolyan magabiztos és színvonalas munka, mint a korábbiak. A Mindenki tudja egy rejtélyes eltűnés körül bonyolódó pszichológiai thriller, mint az Elly története (2009), egyben pedig feszült családi dráma, akárcsak a Nader és Simin (2011). A rendező-forgatókönyvíró hihetetlen rutinnal rakja fel ezeket a kifejezetten rá jellemző, sokszereplős, mégis intim történeteket, melyek mára kétségtelenül a védjegyévé váltak. Sikerei révén az unikális iráni filmkultúrából a nemzetközi porondra lépett, így első külföldön forgatott filmje, A múlt (2013) után most spanyol közegben dolgozott, olyan sztárokkal, mint Penélope Cruz és Javier Bardem. A Mindenki tudja az előző filmekhez képest kevésbé lett mély és cizellált lélektani tabló, a varázslatos helyszín és a kissé kommersz irányba mutató akciók mégis szépen kitöltik a keretet. Farhadi egyik legnagyobb kincse kétségtelenül a jóízlés. Amit és ahogyan előad, az egy pillanatra sem tolakodó vagy közönséges, de soha nem is kevés. Az iráni színészekkel, akikkel szó szerint és átvitt értelemben is egy nyelvet beszélt, talán könnyebben járta be a finom regisztereket, de a nem-irániaknak is sikerül – ha nem is minden küzdelem nélkül – követni őt ebben.

A Farhadi-filmek alaptétele, hogy minden emberi cselekedetnek oka van. Az okokkal lehet azonosulni, lehet őket kritizálni, lehet, hogy nem nyilvánvalók, de a létezésüket senki sem tagadhatja. Meséi a karakterek motivációiból fejlődnek, de az a különlegességük, hogy nem csak a személyes motivációkat, hanem a kultúrára jellemző törvényszerűségeket és sajátosságokat is figyelembe veszik. Ahogy a rendező egy interjúban mondta, a „helyi” soha nem lehet az „egyetemes” ellentéte, de nem is egyezik meg azzal, épp ezért fontosnak tartja mindkét szintet alaposan tanulmányozni ahhoz, hogy valóban hiteles elbeszélőként lépjen fel. Filmjeit nézve azt érezzük, hogy amit elmesél bárhol megtörténhetne, mégis csak ott és csak annak a világnak a szövetében történhet meg éppen úgy. A kultúra hat az egyének döntéseire, így hiába vándorolnak egyes motívumok a filmek és földrészek között (például az egyik szereplő eltűnése, fiatal fiú és lány motorozása, a háztartási alkalmazottak világa), mégis mindenhol frissnek érezzük őket.

A rendező rendszeresen hangoztatja, hogy Abbas Kiarostami munkáit fontos előképnek tekinti. Kiarostamiért szintén rajongott a világ, a Hiteles másolatot (2010) Juliette Binoche főszereplésével Olaszországban forgatta. Bár az ő történetei is mindig univerzális érvényűek voltak, végül nem vált európai rendezővé, mert nem tudott, és talán nem is akart gyökeret verni egy idegen kultúrában. Farhadi pályája ebben a tekintetben most válik igazán izgalmassá, mert óvatosnak kell lennie, milyen úton indul tovább.

 

MINDENKI TUDJA (Todos lo saben) – spanyol, 2018. Rendezte és írta: Asghar Farhadi. Kép: José Luis Alcaine. Zene: Javier Limón. Szereplők: Penélope Cruz (Laura), Javier Bardem (Paco), Ricardo Darín (Alejandro), Bárbara Lennie (Bea), Inma Cuesta (Ana), Eduard Fernández (Fernando). Gyártó: Memento Films / Morena Films / Lucky Red. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 132 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/01 50-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13939