KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Tarkovszkij: Napló; Wajda: A film és más hívságok

• Hirsch Tibor: Jószágtól Mozgó állatképek
• Győrffy Iván: Istenek sorozatgyilkosai Állatáldozatok
• Varró Attila: Néma királyok Majmok filmbolygója
• Hungler Tímea: Animal Planet Állatemberek, emberállatok
• N. N.: Állat a filmekben
• Forgách András: A férj és a filmrendező, az énekesnő és a halott Caven, Fassbinder
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszöni, jól van Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Gelencsér Gábor: Filmhaiku Mészáros Péter: Eső után
• Varga Balázs: A szamuráj pillantása Beszélgetés Mészáros Péterrel
VÁROSVÍZIÓK
• Ardai Zoltán: Nemo a körúton Pesti presszók
• Ágfalvi Attila: Városeklektika Beszélgetés Ferkai Andrással
• Molnár Gál Péter: Pesti Illatszertár Hollywoodban Ernst Lubitsch: Saroküzlet
LENGYEL FILM
• Spiró György: Színészek dicsérete Új lengyel filmek
• Éles Márta: A magány filmje Beszélgetés Robert Glińskivel
• Szalai Attila: Zsákban futás Lengyel köztelevízió
ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Pillangó, vonatsötét KAFF 2002
• Kemény György: Gondola-tok Az aranykor vége?
• Herpai Gergely: Plasztikázott szépségek, szimpatikus szörnyetegek Computer animáció
KRITIKA
• Zoltán Gábor: A 26. év François Ozon: Homok alatt
• Stőhr Lóránt: KultúrHősKultusz Szirtes János–fe Lugossy László: Tiszta lap
• Ágfalvi Attila: A dilettáns végzet Zsigmond Dezső: A ház emlékei
• Turcsányi Sándor: Pufajkások Zsigmond Dezső: Bizarr románc
DVD
• Pápai Zsolt: Anzix a másvilágra Billy Wilder: A 17-es fogolytábor
LÁTTUK MÉG
• Jakab Kriszta: Pedálkirály
• Bikácsy Gergely: 101 Reykjavik
• Vaskó Péter: Megváltó szex
• Harmat György: A hűtlen
• Varró Attila: Kísérleti gyilkosság
• Kis Anna: K-Pax
• Somogyi Marcell: Narancsvidék
• Köves Gábor: Katonák voltunk
• Herpai Gergely: Wasabi
• Mátyás Péter: A rettegés arénája

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Vadon

Varró Attila

Wild – amerikai, 2014. Rendezte: Jean-Marc Vallée. Írta: Cheryl Strayed önéletrajzából Nick Hornby. Kép: Yves Belanger. Szereplők: Reese Witherspoon (Cheryl), Laura Dern (Bobbi), Thomas Sadoski (Paul). Gyártó: Fox Searchlight / Pacific Standard. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 115 perc.

Állítólag a Grand Canyonban évente legalább annyian veszítik életüket selfie-készítés közben, mint a kellő felkészültség hiányában bevállalt teljesítménytúrákon – a természeti szépségek elé tolakodó emberi ego mára mindkét tekintetben önpusztító veszélyforrássá vált az egyetlen földi faj számára, amely szülőbolygójára csupán saját fejlődése díszleteként/kellékeként tekint. A Vadon egyszerre szól fajtánk Darwin-díjas énkép- és testépítőinek: valós élményen alapuló történetének hősnője, a beszédes nevű Cheryl Strayed viszontagságos vándorlásáról zeng dicshimnuszt, aki azért vágott neki hirtelen felindulásból a Sierra Nevada vadregényes tájait átszelő, 1600 mérföldes Pacific Crest Trail túraútnak, hogy rákbeteg édesanyja halála és viharos válása után sínre tegye kisiklott életét.

Mégsem ezért a kaland-párosításért (lásd még 127 óra) szokatlan hibrid Jean-Marc Vallée testfilm-trilógiájának záródarabja. Egyfelől látványos feminista propagandamű, ami nem csak Strayed férfiakat megszégyenítő fizikai- és lelkierejét demonstrálja, de sztár/producere szerzői önállósodásának is példás szemléltető ábrája (amit a válása óta elszaporodó férj-drámák sora jelez Nyughatatlantól Kiadatáson át a Vizet az elefántnak-ig). Ugyanakkor precízen illeszkedik Vallée igen személyes életművébe is (lásd C.R.A.Z.Y.), és nem csupán a jellegzetes formai megoldások terén a grafikusan illesztett flashback-snittektől a természetes fények kizárólagos használatán át a metaforikus slágerekig (ezúttal az El Condor Pasa válik a történet leitmotivumává): az Ifjú Viktória és a Café de Flore után ismét az anyától való elszakadás traumatikus élményéről mesél, a szerető zsarnokság és kóros ragaszkodás stádiuma után immár csodás szellemképpé idealizálva a gyermeke életét meghatározó nőalakot (Vallée édesanyja rákban halt meg öt évvel ezelőtt). Így aztán mialatt hősnőnk a kopár sivatagokon, rideg sziklákon és hómezőkön át eljut az „Istenek Hídja” északi végpontjára, a fenséges szekvóják közt rátalálva saját lélekállatára és belső gyermekére, a lenyűgöző táj nem revelatív élmények forrását nyújtja, mindössze kanosszát kínál és jelképes kivetüléseket a non-lineáris belső utazásnak – néző és szerző számára a végső megbékélés nem az Anyatermészettel történik, inkább az Anya természetével.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12189