KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Tarkovszkij: Napló; Wajda: A film és más hívságok

• Hirsch Tibor: Jószágtól Mozgó állatképek
• Győrffy Iván: Istenek sorozatgyilkosai Állatáldozatok
• Varró Attila: Néma királyok Majmok filmbolygója
• Hungler Tímea: Animal Planet Állatemberek, emberállatok
• N. N.: Állat a filmekben
• Forgách András: A férj és a filmrendező, az énekesnő és a halott Caven, Fassbinder
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszöni, jól van Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Gelencsér Gábor: Filmhaiku Mészáros Péter: Eső után
• Varga Balázs: A szamuráj pillantása Beszélgetés Mészáros Péterrel
VÁROSVÍZIÓK
• Ardai Zoltán: Nemo a körúton Pesti presszók
• Ágfalvi Attila: Városeklektika Beszélgetés Ferkai Andrással
• Molnár Gál Péter: Pesti Illatszertár Hollywoodban Ernst Lubitsch: Saroküzlet
LENGYEL FILM
• Spiró György: Színészek dicsérete Új lengyel filmek
• Éles Márta: A magány filmje Beszélgetés Robert Glińskivel
• Szalai Attila: Zsákban futás Lengyel köztelevízió
ANIMÁCIÓ
• Muhi Klára: Pillangó, vonatsötét KAFF 2002
• Kemény György: Gondola-tok Az aranykor vége?
• Herpai Gergely: Plasztikázott szépségek, szimpatikus szörnyetegek Computer animáció
KRITIKA
• Zoltán Gábor: A 26. év François Ozon: Homok alatt
• Stőhr Lóránt: KultúrHősKultusz Szirtes János–fe Lugossy László: Tiszta lap
• Ágfalvi Attila: A dilettáns végzet Zsigmond Dezső: A ház emlékei
• Turcsányi Sándor: Pufajkások Zsigmond Dezső: Bizarr románc
DVD
• Pápai Zsolt: Anzix a másvilágra Billy Wilder: A 17-es fogolytábor
LÁTTUK MÉG
• Jakab Kriszta: Pedálkirály
• Bikácsy Gergely: 101 Reykjavik
• Vaskó Péter: Megváltó szex
• Harmat György: A hűtlen
• Varró Attila: Kísérleti gyilkosság
• Kis Anna: K-Pax
• Somogyi Marcell: Narancsvidék
• Köves Gábor: Katonák voltunk
• Herpai Gergely: Wasabi
• Mátyás Péter: A rettegés arénája

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A fa

Forgács Nóra Kinga

The Tree – francia-ausztrál, 2010. Rendezte: Julie Bertucelli. Írta: Judy Pascoe regényéből Julie Bertucelli, Elizabeth J. Mars. Kép: Nigel Bluck. Zene: Grégoire Hetzel. Szereplők: Charlotte Gainsbourg (Dawn O'Neil), Morgana Davies (Simone O'Neil), Csókás Márton (George), Christian Byers (Tim). Gyártó: Screen Australia / Canal+. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 100 perc.

Julie Bertucelli olyan rendezők mellett dolgozott asszisztensként, mint Kie¶lowski (Három Szín: Kék) és Otar Iosseliani (Brigantik), miközben folyamatosan készítette saját televíziós dokumentumfilmjeit. Első nagyjátékfilmje, a Mióta Otár elment 2003-ban a Kritikusok Kéthete szekció nagydíját nyerte el Cannes-ban. Második mozifilmje, A fa egy család gyászának egyetlen emblematikus, központi motívum köré szervezett történetét meséli el. Dawn négy gyermekével marad magára, miután férje hirtelen meghal. A nyolcéves Simone azt hiszi, hogy apja a kertjükben álló hatalmas fában él tovább. A fa valóban mintha önálló életre kelne, burjánzó növésnek indul, és bár ágai között nyugalmat és rejtekhelyet nyújt a gyászolóknak, elkezdi lerombolni a házat...

A Judy Pascoe kortárs regénye alapján készült film semmi újat vagy különöset nem tesz hozzá a gyászmesék dramaturgiájához, sőt egyenesen átveszi azok kliséit. Bertucellinek azonban különös érzéke van ember és környezete ábrázolásához, a szituációk megteremtéséhez és a színészvezetéshez: kevés beszéddel, sok életszerű mozzanattal, egyszerű, mégis dinamikus filmnyelvi megfogalmazásban, impresszív képeken mutatja meg az európai szem számára olykor fenyegetően tágas és vad, vidéki Ausztrália képét, és nyújtja a gyászoló család pontos portréját. A kissé közhelyesnek tetsző központi motívum, a fa a maga eleven valóságában lesz a destruktívvá váló érzelmi és értelmi folyamatok, a traumához, a múlthoz való kóros kötődés érzékletes szimbóluma.

A fa elvontabb, spirituálisabb meséje talán kevesebbekhez szól, mint a Mióta Otár elment visszafogott, finom szövésű realista története, de erős rendezői kvalitásokat mutat, és végkifejletével misztifikáció vagy bántóan túlzó szimbolizmus nélkül képes kifejezni a természet radikális álláspontját a gyász, egyáltalán, a traumákhoz fűződő viszony kérdésében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10561