KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
• Turcsányi Sándor: Vlastimil Brodský (1920–2002)
MAGYAR FILM
• Vaskó Péter: Keleten a helyzet Magyar közönségfilm
• Stőhr Lóránt: Álomgyár álmodói Beszélgetés Hirsch Tiborral, Schubert Gusztávval és Varga Balázzsal
• Zachar Balázs: Reklámtigrisek A spottól a játékfilmig
MÉDIA
• Székely Gabriella: A köz, a jó, meg a televízió Beszélgetés Gombár Csabával, Horvát Jánossal és Tímár Jánossal
• R. Hahn Veronika: Fentebb stíl BBC és közszolgálat
• Róka Zsuzsa: A Köztársaság televíziója Francia képszabadság

• Bikácsy Gergely: Húsosfenékkel a sajttortán Ferreri nitrátnői
• Csantavéri Júlia: Hatvannyolcasok Új olasz filmek
• Pintér Judit: A filmtörvény kapujában Azúr mozik
KULTUSZMOZI
• Hungler Tímea: Képáldozat Michael Powell: Peeping Tom

• Ádám Péter: A mélység virtuóza William Wyler
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nők a kult mögött Claudia és Mónika

• Halász Tamás: Mozdulatok a szabadban Brit táncfilmek
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Le a Földről Mediawave
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Merülő forraló Ulrich Seidl: Kánikula
• Zoltán Gábor: Befejezetlen útitörténetek Michael Haneke: Ismeretlen kód
• Herpai Gergely: Választási hadjárat George Lucas: Star Wars II. – A klónok támadása
• Muhi Klára: Már nem pancsol Fonyó Gergely: Na végre, itt a nyár!
DVD
• Pápai Zsolt: Múltunk diszkrét bája Fred F. Sears: A repülő csészealjak támadása
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Iris – Egy csodálatos női elme
• Takács Ferenc: Rabold a nőt!
• Tosoki Gyula: Penge 2
• Kovács Marcell: Pókember
• Ádám Péter: Isten nagy, én kicsi vagyok
• Köves Gábor: Tiszta ügy
• Mátyás Péter: Szitakötő
• Baross Gábor: A pokoli torony balekjai
• Varró Attila: A fehér léggömb
• Pápai Zsolt: Gépállat SC

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A tintahal és a bálna

Pápai Zsolt

The Squid and the Whale – amerikai, 2005. Írta és rendezte: Noah Baumbach. Szereplők: Jeff Daniels, Laura Linney, Lesse Eisenberg, Owen Kline. Forgalmazó: Warner Home Video. 80 perc.

 

A cím cukros Disney-mesét, esetleg új CGI-csodát ígér, a film azonban fényévekre van minden virtuálvalóságtól, szakasztott realista mozi. A tintahal és a bálna a kortárs amerikai függetlenek és félfüggetlenek egyik kedvenc témáját veszi elő, a mintacsaládok széthullása szülte lelki traumák vizsgálatát, egérlyukba szorult életek bemutatását célozza meg, elegáns és érdekfeszítő kivitelben.

Noah Baumbach rendező az amerikai independentek körében úgy tíz éve Petárda című debütáló munkájával nevet szerzett Wes Anderson lelkes csipet csapatának újdonsült tagja, Anderson legutóbbi filmjének (Édes vízi élet) társ-forgatókönyvírója. Baumbach tíz éve vezényelte le visszhangtalanul maradt első filmjét, majd még kettőt forgatott, de csak mostani mozijával sikerült magához vonzania a kritikusokat. Talán, mert ezúttal leplezetlenül szerzői darabot készített. A történet időpontja a nyolcvanas évek dereka, helyszíne Brooklyn, hősei egy család négy tagja: az egykor ismert, ám művészi erejét vesztett regényíró apuka, az írásban épp sikerei kezdetén álló anyuka, valamint két – középiskolás és elemista – fiuk. A 1969-es, brooklyni születésű rendező-forgatókönyvíró a maga alteregóját rajzolta meg kamaszodó hősében, a többi figurát pedig családjának tagjairól mintázta.

A tintahal és a bálna első blikkre a forgatókönyvével lepi meg a nézőt, a Sundance vezérkara nem véletlenül rajongta körül a projektet még azelőtt, hogy egyetlen kockája leforgott volna, és az is sokatmondó, hogy a már elkészült filmet számos rangos fesztiválon és más grémiumokon (az Oscar-döntnököktől a New York-i Filmkritikusok Szövetségén át a Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetségéig) tökéletesnek mondott dramaturgiája miatt csodálták. A legrafináltabb hollywoodi forgatókönyv-guruknál és szkript-doktoroknál is precízebb Baumbach patikamérlegen mérte a plot pointokat, emellett a legbevadultabb európai művészfilmeseket megszégyenítő módon igyekezett motivációkkal feltölteni a figurákat, és erőfeszítéseit siker koronázta, mutatós munka került ki a kezei közül.

Ezzel együtt ez a forgatókönyv sem hibátlan, mégpedig számos okból. Részben azért, mert túlságosan támaszkodik Todd Solondz Helyzetek és gyakorlatok című fabulájára, így eredetiség frontján mégsem nyújt annyit, részben, mert némely fordulata kiszámítottnak hat és a szimbolikája is keresett-kimódolt kissé, továbbá azért, mert egyes pontokon mintha nem lett volna eléggé elszánt, eléggé bátor a szerző. Baumbach fekélyeket nyit fel, de a kiömlő gennyet csak röpke pillanatokra mutatja meg.

A cím a Manhattanban található Amerikai Természetrajzi Múzeum egyik büszkeségére, a két vízióriást egymást elleni harc közben mutató preparátumokra utal, nem túlságosan nagy logikai feladványt kínálva a nézőnek a szimbólumok felfejtésére. A film bonyodalma ugyanis azzal indul, amikor a szülők bejelentik gyermekeiknek különválásukat, és pszichológiai hadviselésbe kezdenek egymással, minek következményeképpen az őket és a környezetükben lévő valamennyi további szereplőt egymáshoz kötő érzelmi szálak egyre inkább összegubancolódnak. A szakítást követő néhány jelenetben a Kramer kontra Kramer világa rémlik fel, Baumbach azonban hamarosan más irányba fordul, és a különválást követő kusza érzelmi szituáció hiteles bemutatása érdekében radikális eszközökhöz nyúl. A kaotikus érzések illusztrálására a szexuálpatológia terepén nyújt maradandót: gondosan porciózott jelenetek sorából tudjuk meg, hogy valamennyi figura vulkánerejű szexuális késztetetéseinek a rabja, a film így az amerikai mintacsaládokról szóló vulgárfreudista tanulmányként is értelmezhetővé lesz. Ám Todd Solondz-i magasságokba (mélységekbe) nem jut el, A boldogságtól ordítani, illetve a Helyzetek és gyakorlatok üdítően inkorrekt fertelmességével szemben Baumbach közelítésmódja kifejezetten finomkodónak hat. Hollywoodból nézve persze ez a szemlélet is radikális, a hasonló témában utazó Amerikai szépség diszkrét ellenromantikájánál például mindenképpen erőteljesebb.

 

Extrák: audiokommentár-részletek a rendezővel; beszélgetés Baumbachhal; werkfilm; előzetes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/08 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8709