KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
• Turcsányi Sándor: Vlastimil Brodský (1920–2002)
MAGYAR FILM
• Vaskó Péter: Keleten a helyzet Magyar közönségfilm
• Stőhr Lóránt: Álomgyár álmodói Beszélgetés Hirsch Tiborral, Schubert Gusztávval és Varga Balázzsal
• Zachar Balázs: Reklámtigrisek A spottól a játékfilmig
MÉDIA
• Székely Gabriella: A köz, a jó, meg a televízió Beszélgetés Gombár Csabával, Horvát Jánossal és Tímár Jánossal
• R. Hahn Veronika: Fentebb stíl BBC és közszolgálat
• Róka Zsuzsa: A Köztársaság televíziója Francia képszabadság

• Bikácsy Gergely: Húsosfenékkel a sajttortán Ferreri nitrátnői
• Csantavéri Júlia: Hatvannyolcasok Új olasz filmek
• Pintér Judit: A filmtörvény kapujában Azúr mozik
KULTUSZMOZI
• Hungler Tímea: Képáldozat Michael Powell: Peeping Tom

• Ádám Péter: A mélység virtuóza William Wyler
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Nők a kult mögött Claudia és Mónika

• Halász Tamás: Mozdulatok a szabadban Brit táncfilmek
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Le a Földről Mediawave
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Merülő forraló Ulrich Seidl: Kánikula
• Zoltán Gábor: Befejezetlen útitörténetek Michael Haneke: Ismeretlen kód
• Herpai Gergely: Választási hadjárat George Lucas: Star Wars II. – A klónok támadása
• Muhi Klára: Már nem pancsol Fonyó Gergely: Na végre, itt a nyár!
DVD
• Pápai Zsolt: Múltunk diszkrét bája Fred F. Sears: A repülő csészealjak támadása
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Iris – Egy csodálatos női elme
• Takács Ferenc: Rabold a nőt!
• Tosoki Gyula: Penge 2
• Kovács Marcell: Pókember
• Ádám Péter: Isten nagy, én kicsi vagyok
• Köves Gábor: Tiszta ügy
• Mátyás Péter: Szitakötő
• Baross Gábor: A pokoli torony balekjai
• Varró Attila: A fehér léggömb
• Pápai Zsolt: Gépállat SC

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Életbevágó

Stílgyak

Gelencsér Gábor

Magyar sors magyar ecsettel: a kiszolgáltatottság drámája az újszülött gyermekét eladó asszony történetében.

 

Divatos galériák fotósorozatát idéző fekete-fehér kompozícióival filmtörténeti utazásra hív Buvári Tamás kisjátékfilmje. Nem a némafilmek világába, mindössze a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának honi „fekete szériájához”, ahol a bűn és elveszettség mozdulatlan „kárhozata” gomolygott elő a celluloid „szürkületből”, avagy éppen vetett sötét „árnyékot a hóra”. A Tarr BélaFehér GyörgyJanisch Attila nevével fémjelzett stílus sajátos magyar film noirt eredményezett, amely – noha nem hiányzott belőle a kriminalisztikai értelemben vett bűn, illetve bűntény, valamint a nyomozás és a nyomozó motívuma illetve alakja – a történeten és a szereplőkön túl mégis valamiféle metafizikai „botrányra” utalt. Nincs ez másképp az Életbevágó esetében sem: a sztori váza „napihírre”, a béranyaság új-rabszolgaságának konkrét botrányára épül, a film azonban éppen az erőteljes stilizálás hatására magasról tekint tárgyára, s rögtön az egyetemes sorsdrámára figyel, ahelyett, hogy előbb az emberi konfliktussal törődne.

A dráma helyén viszont balladát látunk, ami még nem volna baj, csakhogy ez a ballada nem tragikus csomópontokra épül, hanem lírai epizódokra: a stílus, pontosabban a stilizáció már ezen a szinten kíméletlenül átveszi a hatalmat, s uralja – pontosabban helyettesíti – a dramaturgiát. Így aztán a történetet mozgató motívumok gyönge láncszemekként, szociológiai életképekként illeszkednek az elbeszélésbe; sem az eseményeket nem magyarázzák, sem az eseményeket kikényszerítő körülményekről nem árulkodnak. A harmadik gyermekét váró asszony sorsa olyan, mint ahogy az a Nagy Magyar Tényfeltáró Riportban meg van írva: faluvégi, düledező ház, munkanélküli, alkoholista férj, sár, nyomor, tehetetlenség, kiszolgáltatottság, s mindez a gyerekek, egy kisfiú és egy kislány szomorú-bölcs tekintete előtt. Az anyagi megváltást jelentő béranyaság lehetőségét újgazdag dzsipen érkező őrző-védő Gábriel közvetíti, aztán már a történet szintjén is egyre távolodunk a mégoly közhelyes környezetrajztól: az akció „szakmai” hátterét egy joviális orvos biztosítja, míg az adminisztrációt flegmán és magabiztosan intézi jól szabott kiskosztümében a platinaszőke ügyvédnő. Az asszony döntése ilyen körülmények között különösen nehéz – a valódi lelki drámát ezek a helyzetek és képek helyettesítik –, s nem lesz könnyebb Amerikában sem, ahol már nem ennyire vadkapitalista módon, hanem sokkal kulturáltabban űzik a gyerek-ipart: intézik a szülést, közvetítik a „szállítmányt”. New Yorkban a felhőkarcolók és a hidak vastraverzei egyszerre riasztók és hívogatók – mindenekelőtt persze fotogének –, a templomból kizavarják az embert, a gyerekvásárló frusztrált „apa” – ez a film legkínosabb jelenete – pedig még meg is akarja erőszakolni a szerencsétlen béranyát. Főhősünk lelkiállapota itt is „kivetül” a környezetére – és itt sem jár jobban. Hogy mi zajlik le benne, azt nem tudjuk meg, hiszen látni sem azt látjuk, amit ő, hanem kizárólag azt és úgy, amit az alkotók. Mintha nem az ő döntése, hanem kizárólag a szerzői nézőpont volna „életbevágó”.

A „szerzői nézőpont”, azaz a film képi megoldásai ennek ellenére kiválóak – azaz leesnek a történetről; nem erősítik sem a szociológiai látleletet, sem az egyéni drámát, csak egymást. A stílus kétségtelen érettségéről tanúskodik, hogy Buvári Tamás és operatőre, Tóth Zsolt egyforma biztonsággal találja meg saját képeit a szürke magyar dombokon és a New York-i zugokban. Néhány beállítás, és az orvosi vizsgálóból elvarázsolt kastély, a pesti bérházból kafkai hivatal lesz, erős atmoszférájú, izgalmas terek. S a színészválasztás is (különösen az ügyvédnőt és az orvost alakító Börcsök Enikő illetve Madaras József esetében) bátor és eredeti döntés. Mégis fél filmet látunk: a történet elvonatkoztatása, a helyszínek stilizáltsága, a valóság–álom–látomás határainak elbizonytalanítása, a jelképességüktől tudatosan megfosztott, ugyanakkor megemelt képek kompozíciós rendje határozott látásmódról, jó ízlésről, tehetségről vallanak. Hiányzik viszont az az alap, amelyre a stílus ráépülhetne, amitől a stílus valóban stílussá válhatna, s nem maradna póz, modor, „művészet”. Az élet valahogy kifelejtődött az Életbevágó című filmből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/07 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2997