Tűnjön bármilyen abszurdnak is az ötlet, de tény: ma már az előzetesekhez is előzetesek készülnek. A hollywoodi stúdiók marketingkampányainak olyannyira kiemelt részét jelentik az audiovizuális kedvcsinálók, hogy a legjobban várt premierfilmek trailereit külön teaserek vezetik fel. Nem csoda, ha látva a filmelőzetesek sikerét, a könyvkiadók illetékeseiben is felmerült a gondolat: miért ne készülhetnének az irodalmi alkotásokhoz is trailerek?
Az ötletet a konzervatívabb könyvfogyasztók talán ugyanolyan abszurdnak minősítik, mint az előzeteseket felvezető előzeteseket, noha nem nehéz érveket találni a „műfaj” létjogosultsága mellett. A legelső kérdés, amely a könyvtrailerekkel kapcsolatban felmerülhet, hogy miként kerül a csizma az asztalra, avagy miért kellene az írott szöveget mozgóképpel propagálni? Az olvasók jó része valójában eddig is részben a vizuális kedvcsináló – azaz a borító – alapján figyelt fel egy-egy könyvre. Másfelől az írók és a kiadók, amennyiben céljuk, hogy minél több példányt értékesítsenek, nem hagyhatják figyelmen kívül azt a tényt, hogy képkorszakban élünk – a különféle médiacsatornáknak és a képrögzítő eszközöknek köszönhetően egyre nagyobb teret nyer a vizuális kommunikáció.
A könyvtrailerek elgondolása tehát nem az ördögtől való, az adaptációs munkát azonban nem lehet megspórolni. A mai, standardizált filmelőzetesek formai és tartalmi sajátosságai hosszú évtizedek alatt alakultak ki, a (műfaji) könyvek trailereinek alkotói többnyire ezeket a szabályokat próbálják szolgai módon lemásolni, anélkül, hogy feltennék a kérdést, mi is a pontos cél. A másodvonalbeli színeszekkel vagy műkedvelő amatőrökkel forgatott, bombasztikus zenei aláfestéssel megtámogatott, a történetet klipszerű stílusban zanzásító előzetesek akár meg is győzhetik arról a nézőt, hogy a könyv története épp oly izgalmas, mint egy hollywoodi filmmé. Éppen csak azt nem tudják illusztrálni, hogy a sztorit miért pont szövegformában lenne érdemes fogyasztani. A néző joggal gondolhatja úgy: ha a reklámozott regény ennyire filmre kívánkozik, akkor talán érdemesebb megvárni a moziadaptációt.
Hasonló technikával készülnek, de egy fokkal elegánsabbak azok a könyvtrailerek, amelyek a történet szinopszisának ismertetése helyett csak a cselekmény egyik részletét – többnyire az alaphelyzetet – emelik ki, erős hangulatfestéssel, illetve azok, amelyek – valódi teaser gyanánt – szándékosan homályban tartják a nézőket. Krimik esetében akár működhet is ez a megoldás – a néző, ha válaszokat akar kapni a rejtélyekre, kénytelen megvenni a könyvet. A dilemma azonban ugyanaz, mint a klasszikus hollywoodi mintákat másoló könyvelőzeteseknél: mennyiben képesek ezek a vizuális kedvcsinálók reprezentálni az írott szöveget?
Az olvasás élménye alapjaiban különbözik a filmfogyasztás aktusától. Utóbbi esetben egy készen kapott, vizuálisan kidolgozott világba leshetünk bele, egy könyv esetében azonban, az író útmutatásai alapján, magunk építjük fel a fikció univerzumát. A látványos, legapróbb részletekig kidolgozott, a szereplőket markáns színészarcokkal megszemélyesítő könyvelőzetesek épp attól fosztják meg a reménybeli olvasót, ami az irodalom legnagyobb vonzereje: a képzelet szabadságától. Az ideális könyvtrailernek valójában nem, vagy nem elsősorban a történetet kellene eladnia, hanem az olvasás élményét, az adott mű hangulatát, stílusát lefordítania a vizualitás nyelvére.
A filmelőzeteseket gyakran vádolják azzal – nem minden alap nélkül –, hogy megvezetik a nézőket. Hitelességük mégsem vitatható el, hiszen a filmből vett képsorokat használják fel. Ugyanez – vagyis a szövegrészletek beépítése – a könyvtrailerek esetében még nem feltétlenül evidencia, noha a mű stílusát így lehet a legbiztosabban érzékeltetni. Tény, hogy a saját szövegét felolvasó író nem jelent lehengerlően izgalmas látványt, létezik azonban más megoldás is, amelyre a Thomas Pynchon Inherent Vice című noirjához forgatott előzetes jelenti a legjobb példát. Miközben a regény – az író által megszólaltatott – magánnyomozó narrátora mesél saját magáról és a helyről, ahol él, egy hangulatos montázst láthatunk a történet főbb helyszíneiről. A trailer duplán sikeres, hiszen úgy rántja be nézőjét a könyv és a főhős világába, hogy közben nem köti gúzsba a leendő olvasó képzeletét, ellenkezőleg: teret nyit számára.
A megfelelő egyensúlyt egyelőre kevés alkotó képes megtalálni – erről tanúskodnak a Prae.hu által meghirdetett első Jövőnéző könyvtrailer-versenyre beérkezett pályamunkák is. A fikciós művekhez sokan hollywoodi típusú előzeteseket forgattak, míg a spektrum másik végén a lírai kötetekhez készült artisztikusabb, kísérleti jellegű trailerek találhatóak. Utóbbiak közt akad több esztétikailag figyelemreméltó próbálkozás is, a kérdés csupán az, hogy elsődleges céljukat, a marketing funkciót is képesek-e betölteni. Abból ítélve, hogy ezek az alkotások általában jóval túllépik az előzetesek megszokott két és félperces időtartamát, legalábbis kétséges, hogy mennyire lennének hatékonyak a gyakorlatban.
A legjobb megoldást gyaníthatóan a Reanimation Stúdió találta meg. A Móra Könyvkiadó köteteihez készített előzeteseik rövidek (egyik sem hosszabb 60 másodpercnél), hűen reprezentálják a mesék világát (a könyvek illusztrációit fejlesztik animációvá), a célközönséghez szólnak (gyerekek narrálják őket) és maga a termék, vagyis a könyv is megjelenik bennük – a legtöbb pályázó a kreatív energiák szabadon engedése közben erről az apróságról megfeledkezett.
