KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: „Vannak még mesék e világon” Kiállítás Eggerth Mártáról a Collegium Hungaricumban

• Schubert Gusztáv: Lobogónk, Széchenyi Bereményi Géza: A Hídember
• Mihancsik Zsófia: A leggyengébb láncszemek Beszélgetés A Hídemberről Erdődy Gábor és Gerő András történésszel
• Szilágyi Ákos: Hajrá, oroszok! Történelmi kultuszfilmek
• Kovács István: Lengyelország filmkosztümben Nemzeti klasszikusok
• Fehérvári Tamás: Képtudat és önismeret Beszélgetés a Bibó breviáriumról
VÁROSVÍZIÓK
• Hirsch Tibor: Vészkijáratok Jancsó Budapestje
• Andor Tamás: Vedlik a város Budapest operatőrszemmel

• Gelencsér Gábor: A test filmje Művészet és pornográfia
• Varró Attila: Russ-modor Amerikai szexklasszikusok
• Turcsányi Sándor: Félreérthetetlen testhelyzetek Tévéerotika
• Zachar Balázs: Mese felnőtteknek Beszélgetés Kovács „Kovi” Istvánnal
• Molnár Gál Péter: Főúr, kérek egy táncost! Billy Wilder
• N. N.: Billy Wilder filmjei
• Turcsányi Sándor: Menzelmezben Jan Hřebejk
• Nemes Gyula: Történelem a konyhából Beszélgetés Jan Hřebejkkel
• Kemény György: Film, színház, Madách Szikora János: Az ember tragédiája
• Csont András: Egy kalandor tényfékező Cartier-Bresson fotói
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A tetszhalott kínai horgász esete Sára Júlia: Egérút
DVD
• Pápai Zsolt: Sírfelirat John Ford: Aki megölte Liberty Valance-t
FILMZENE
• Csont András: A zongoristák pokla Michael Haneke: A zongoratanárnő
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Monte Cristo grófja
• Ádám Péter: 8 nő
• Pápai Zsolt: Traffic
• Ádám Péter: Vidocq
• Nevelős Zoltán: A hálószobában
• Bikácsy Gergely: Ez a szerelem
• Ágfalvi Attila: Barnie apró bosszúságai
• Hungler Tímea: Kate és Leopold
• Herpai Gergely: Skorpiókirály
• Kis Anna: Az esküvő

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Indiana Jones és a kristálykoponya királysága

Apáról fiúra

Nevelős Zoltán

Az új Indy-film nem pusztán egy újabb Jones-kaland, a megváltozott kulturális közeg a mítoszt is bővíti.

 

Hatvanéves korában az ember természetes igénye az összegzés, és ez alkotói pályákra is érvényes. Ahogy az utóbbi másfél évben Sylvester Stallone is visszatért két legendás szerepéhez, hogy epilógust biggyesszen két, húsz éve elhagyott sorozatához, az interjúk tanúsága szerint a negyedik Indiana Jones-film ötlete is a sztártól, Harrison Fordtól származik. Ám míg a szinte egyszemélyes Stallone-művek (színész, író, rendező egyszemélyben) csupán szimpatikus, eleikhez hű, de önmagukban kevéssé emlékezetes produkciók lettek, Indynek Ford mellett van még két nehézsúlyú filmcézár szülőatyja is, akiket nem lehet kihagyni a számításból. Igaz, George Lucas új Star Wars-trilógiájával – sok rajongójának csalódást okozva – nem tudta megismételni a régi varázslatot, Steven Spielberg pedig újabban komoly és komolykodó műveivel messze távolodott egykori játékos énjétől.

A negyedik Indiana Jones-film tervéről az évtized eleje óta lehetett olvasni, írók sora – M. Night Shyamalan, Tom Stoppard, Frank Darabont – kapott felkérést, illetve dolgozott a forgatókönyvön, mielőtt David Koepp (a Titkos ablak és a Hetedik érzék rendezője, valamint Spielberg több filmjének írója) kezében véglegesült volna a cselekmény. A nehéz szülés után számíthattunk volna csalódásra, de szerencsére A kristálykoponya királysága hozta a régi formát, sőt egy lépéssel meg is toldotta.

Az alkotók kezdettől hangoztatták, hogy nem fogják eltagadni az időközben nagypapa korba jutott Harrison Ford éveit, és a forgatások közt eltelt időnek megfelelően a cselekményt az ötvenes évekbe helyezik. Az új korszak új feltételeket hozott magával, új ellenségeket, új technikai és kulturális környezetet, ami mind szervesen beépült a filmbe. 1957-ben a náci birodalom már a múlté, a hidegháborúval új gonoszok tűntek fel, a szovjetek – élükön Cate Blanchett parafenomén komisszárnőjével –, akik ráadásul – a kommunistaellenes paranoia netovábbjaként – amerikai katonáknak álcázva törnek be az Egyesült Államok legféltettebb titkait őrző objektumba, mindjárt a film bevezető jelenetében.

A megváltozott kulturális közeget illusztrálandó, a rock and roll, a gyors autók és a fiatalság kultusza egyenesen az első másodpercekben robban a képbe, hogy aztán a film első harmadában felvonuljanak még a korszak olyan baljós jellegzetességei, mint az atomkísérletek – Indy véletlenül egynek a kellős közepébe csöppen –, a hírhedt hárombetűs intézmények (FBI, CIA, KGB); a Ray Winstone által alakított barát/ellenség alakjában pedig az ötvenes évtizedben felvirágzó kémfikció kettősügynök-témája is beépül a cselekménybe. Indy váratlanul fellelt fia, Mutt (Shia LaBeouf) a korabeli ifjúság egész kelléktárával érkezik, motorkerékpártól a minduntalan előrántott fésűig, de a film leggyakrabban kritizált aspektusa, az UFO-téma is a korszak popkulturájából meríttetett.

E kulturális utalások tekintetében A kristálykoponya királysága feltétlenül újdonságot hozott, nagyban gazdagítva az Indiana Jones-filmek világát, azzal együtt, hogy ismét időtlen rejtélyek, a talán sosem létezett Eldorádó és a létező, de ismeretlen eredetű kristálykoponyák körüli titkok feltárása képezi a hajsza célját.

Az új film nem pusztán egy újabb kalandot jelent, de éppen annyival bővíti az Indy-mítoszt, mint tette Az utolsó kereszteslovag: míg abban a régész előéletét ismerhettük meg, és apja is kulcsszerepet kapott a történetben, úgy itt a jövő elevenedik meg, jelentős szerepet adva Indy fiának. Ha folytatásként nézzük, A kristálykoponya királysága az első filmhez, Az elveszett frigyláda fosztogatóihoz kapcsolódik Marion Ravenwood (Karen Allen), a kalandor egyetlen komoly partnernője személyén keresztül; viharos románcuk itt jut el a beteljesedésig. A végzet temploma kihagyásával (ami a jórészt egyhelyszínű cselekményével és az egyetemen játszódó jelenetek mellőzésével is kilóg a sorból) így az első, a harmadik és a negyedik film alkot kerek trilógiát, ebből a szempontból pedig A kristálykoponya királysága egyedülálló a megkésett folytatások között.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/07 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9417