KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: „Vannak még mesék e világon” Kiállítás Eggerth Mártáról a Collegium Hungaricumban

• Schubert Gusztáv: Lobogónk, Széchenyi Bereményi Géza: A Hídember
• Mihancsik Zsófia: A leggyengébb láncszemek Beszélgetés A Hídemberről Erdődy Gábor és Gerő András történésszel
• Szilágyi Ákos: Hajrá, oroszok! Történelmi kultuszfilmek
• Kovács István: Lengyelország filmkosztümben Nemzeti klasszikusok
• Fehérvári Tamás: Képtudat és önismeret Beszélgetés a Bibó breviáriumról
VÁROSVÍZIÓK
• Hirsch Tibor: Vészkijáratok Jancsó Budapestje
• Andor Tamás: Vedlik a város Budapest operatőrszemmel

• Gelencsér Gábor: A test filmje Művészet és pornográfia
• Varró Attila: Russ-modor Amerikai szexklasszikusok
• Turcsányi Sándor: Félreérthetetlen testhelyzetek Tévéerotika
• Zachar Balázs: Mese felnőtteknek Beszélgetés Kovács „Kovi” Istvánnal
• Molnár Gál Péter: Főúr, kérek egy táncost! Billy Wilder
• N. N.: Billy Wilder filmjei
• Turcsányi Sándor: Menzelmezben Jan Hřebejk
• Nemes Gyula: Történelem a konyhából Beszélgetés Jan Hřebejkkel
• Kemény György: Film, színház, Madách Szikora János: Az ember tragédiája
• Csont András: Egy kalandor tényfékező Cartier-Bresson fotói
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A tetszhalott kínai horgász esete Sára Júlia: Egérút
DVD
• Pápai Zsolt: Sírfelirat John Ford: Aki megölte Liberty Valance-t
FILMZENE
• Csont András: A zongoristák pokla Michael Haneke: A zongoratanárnő
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Monte Cristo grófja
• Ádám Péter: 8 nő
• Pápai Zsolt: Traffic
• Ádám Péter: Vidocq
• Nevelős Zoltán: A hálószobában
• Bikácsy Gergely: Ez a szerelem
• Ágfalvi Attila: Barnie apró bosszúságai
• Hungler Tímea: Kate és Leopold
• Herpai Gergely: Skorpiókirály
• Kis Anna: Az esküvő

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Saverio Costanzo: A prímszámok magánya

Magányos és gyanakvó

Vajda Judit

Túlbonyolított szerkezete miatt a film olyan magányos marad, mint ikerprímjei.

Paolo Giordano regényéből a hazánkban kevéssé ismert fiatal olasz rendező, Saverio Costanzo rendezett adaptációt. Az alkotó túl egyszerűnek találhatta a két fiatal, Alice és Mattia szerelem, plátói szerelem és barátság közt lavírozó érzelmi drámájának problémáját, ugyanis formailag rendkívüli módon túlbonyolította munkáját. A film cselekménye három idősíkon fut: 1984-ben, kisgyermekként, 1991-ben, kamaszként és 2001-ben, már felnőttként jeleníti meg a sajátos helyzetükből adódóan (a lány sánta, a fiúnak van egy értelmi fogyatékos ikerhúga) állandó gondokkal és magánnyal küzdő hősöket.

Ám az ily módon közös nevezőre hozott figurák sorsa nem egyszerűen a három idősíkot szabálytalanul váltogatva jelenik meg – a dramaturgia nemcsak az időben ugrál ide-oda, de ezen belül is a végtelenségig megbontja a szerkezetet: a jelenetek nem zárulnak le, és az is gyakori, hogy jelenet közben vágnak be egy másikat. A nézőnek így folyamatos koncentrációra van szüksége, hogy minél nagyobb magabiztossággal a helyükre tudja tenni a felismerhető rendszer nélkül érkező, különböző időben, a cselekmény különböző pontján tartó képsorokat.

A túl összetett forma miatt pedig éppen a film lényege nem tud érvényesülni: egy karakterekre építő mélypszichológiai dráma megjelenítése lenne a cél, de a formalista truvájkodás következtében a néző követni is nehezen tudja a történetet, érzelmi azonosulásra már végképp semmi esélye; a formailag ugyan frappáns időugrások hatására ugyanis érthetetlen lesz a figurák motivációja, alapvető fontosságú dolgok maradnak homályban, a mű maga pedig épp lélektanilag válik hiteltelenné (az alkotó jellemzően még a filmidő felére helyezett csúcspontot, a nagy titkok fellebbentését is többször megbontja, így az nem lényegülhet katartikus élménnyé).

„Magányos és gyanakvó számok” – hangzik el a filmben a prímekről, mely metafora a két főhősre vonatkozik; ám ugyanúgy igaz Costanzo alkotására is. A közönség bevonása helyett azt inkább folyamatosan kicselező műnek egyetlen olyan jelenete van, amely tökéletesen a helyén van: a 2008-ban játszódó lírai epilógusban gyönyörűen a helyére kerül és elrendeződik minden – egyedül a záró képsorokból több minden derül ki, mint addig az egész filmből. Ettől a mű maga sajnos még nem lesz jó, de legalább szép emlékkel búcsúzunk tőle.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/07 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10701