KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Zelki János: Fehéri Tamás (1927–2002)
MAGYAR MŰHELY
• Ágfalvi Attila: Nagybudapesti képüldözés Beszélgetés Báron Györggyel, Bojár Iván Andrással és Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: A mi városunk Beszélgetés Rajk Lászlóval
• Dániel Ferenc: Zsivaj a Népbüfékben Budapest, a mozgó város
• Jeles András: Platón képernyője Napló-töredékek
• Bakács Tibor Settenkedő: A vadkan meg a kolorádók Pannon áldokumentumfilmek
• N. N.: Magyar áldokumentumfilmek
• Sipos Júlia: Hiszem is, nem is Beszélgetés Radnóti Sándorral és Kardos Sándorral

• Elekes Györgyi: Világégés és animáció Beszélgetés Reisenbüchler Sándorral
• Kriston László: Generation G Világpolgárok filmen
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Mellékszál Berlin
• N. N.: Az 52. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kolozsi László: Panelkapcsolat Új német filmek
• Kovács Ilona: Szerelem hímnemben és nőnemben Patrice Chéreau filmjei
• Zoltán Gábor: Nyolc szerda Patrice Chéreau: Intimitás
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: A toll súlya Grunwalsky Ferenc: Levelek L&M-nek
• Kelecsényi László: Méz és epe Krencsey-emlékiratok
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Vatta az agyban Vecsernyés János: Kvartett
DVD
• Pápai Zsolt: Lábunk előtt hever a világ Joseph L. Mankiewicz: Mindent Éváról
FESZTIVÁL
• Palotai János: Rövidre vágva Clermont-Ferrand
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Szabad szerda
• Pápai Zsolt: Pánikszoba
• Harmat György: Angyalok, végállomás
• Hungler Tímea: A vér kötelez
• Varró Attila: Rollerball
• Herpai Gergely: Hart háborúja
• Köves Gábor: Megszólít az éjszaka
• Kis Anna: Fújd szárazra, édes!
• Mátyás Péter: Végtelen és képtelen
• Tamás Amaryllis: Tükör

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Rambo 4.

Varró Attila

Rambo – amerikai, 2008. Rendezte: Sylvester Stallone. Írta: Art Monterastelli és Sylvester Stallone. Kép: Glen MacPherson. Zene: Brian Tyler. Szereplők: Sylvester Stallone (John Rambo), Julie Benz (Sarah), Graham McTavish (Lewis), Jake La Botz (Reese), Paul Schulze (Michael Burnett). Gyártó: The Weinstein Company / Lionsgate. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 93 perc.

 

Ha létezik az akciófilm szűkszavú világában hamisítatlan, jóformán vallomásos szerzői alkotó, az kétségtelenül Sylvester Stallone, aki kérészéletű alkalmi alakításai (Kobrától Dredd bíróig) mellett két sikerszériában is elvitte vérverejtékes műfaját a lehető legközelebb Ingmar Bergmanig. Rocky Balboa és John Rambo a 80-as évek legnyilvánvalóbban önreflektív akcióhősei, kemény előadóművészek mindketten, akik az önként vállalt magányból pár évente előlépnek a rivaldafénybe, hogy újabb magánszámmal bizonyítsák tehetségüket, állóképességüket és nem utolsó sorban szikár életfilozófiájukat. Érthető tehát, ha közös megformálójuk majdnem két évtizednyi alkotói válság és kudarcsorozat után felelevenítésükkel búcsúzik el a pályájától: a Rocky-Rambo páros friss visszatérése a vásznakra épp úgy hattyúdalt jelez, mint Johan és Marianne találkozása 30 évvel a Jelenetek egy házasságból után.

Stallone idei Sarabandja nem csupán késői folytatásnak tekinthető, de gyakorlatilag remake-je a Rambo-széria legnépszerűbb darabját jelentő második résznek: a délkelet-ázsiai helyszín (Vietnam helyett ezúttal a polgárháborús Burma párás őserdői) és a rabszabadítási feladat (hadifoglyok helyett katonai táborba zárt amerikai misszionáriusokkal) kísértetiesen egyező, ismét felbukkan egy csírájában elfojtott szerelmi szál, a cselekményvonal újra az Apokalipszis most folyami útját követi a sötétség mélyére, sőt olyan örökzöld motívumok is előkerülnek a fiók aljáról, mint az íjas mészárlás vagy a legendás elszaladás a megabomba elől. Rambo figurája csupán izomzatában lett természetellenes, 60 esztendős korára is megőrizte izolációs „Fuck the world” hippi-hitvallását (szimbolikus beköszönő jelenetében tányéraknák helyett mérges kígyókat gyűjt, nyelőcsövek helyett pisztrángokat nyilaz), Vietnamban tett ígérete szerint napról napra él és – kontrasztba állítva a mellé rendelt nemzetközi zsoldoskommandóval – pontosan tisztában van arctalanságával és feláldozhatóságával. Ez utóbbi jelenti a film manapság ritka erényét is, ami nem próbál sem nagyképű összegzés (Feltámad a Halál), sem aktualizált újraértelmezés (Die Hard 4) lenni, egyszerűen és rendíthetetlenül azt teszi, amihez évtizedek óta ért, nyíltan felvállalva, hogy annak sem értéke, sem jelentősége saját szűkös határain kívül. Az áldozatok száma nőtt, a CGI-testek jobban robbannak, de a puritán szigorú John Rambo minden más tekintetben megőrizte egymondatos ars poeticáját: „Live for nothing, die for something”, azaz a tömegfilm nyelvére lefordítva, két akció között akcióhős és akciósztár egyaránt jelentéktelen, értelmetlen kacat.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/03 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9364