KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Zelki János: Fehéri Tamás (1927–2002)
MAGYAR MŰHELY
• Ágfalvi Attila: Nagybudapesti képüldözés Beszélgetés Báron Györggyel, Bojár Iván Andrással és Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: A mi városunk Beszélgetés Rajk Lászlóval
• Dániel Ferenc: Zsivaj a Népbüfékben Budapest, a mozgó város
• Jeles András: Platón képernyője Napló-töredékek
• Bakács Tibor Settenkedő: A vadkan meg a kolorádók Pannon áldokumentumfilmek
• N. N.: Magyar áldokumentumfilmek
• Sipos Júlia: Hiszem is, nem is Beszélgetés Radnóti Sándorral és Kardos Sándorral

• Elekes Györgyi: Világégés és animáció Beszélgetés Reisenbüchler Sándorral
• Kriston László: Generation G Világpolgárok filmen
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Mellékszál Berlin
• N. N.: Az 52. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kolozsi László: Panelkapcsolat Új német filmek
• Kovács Ilona: Szerelem hímnemben és nőnemben Patrice Chéreau filmjei
• Zoltán Gábor: Nyolc szerda Patrice Chéreau: Intimitás
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: A toll súlya Grunwalsky Ferenc: Levelek L&M-nek
• Kelecsényi László: Méz és epe Krencsey-emlékiratok
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Vatta az agyban Vecsernyés János: Kvartett
DVD
• Pápai Zsolt: Lábunk előtt hever a világ Joseph L. Mankiewicz: Mindent Éváról
FESZTIVÁL
• Palotai János: Rövidre vágva Clermont-Ferrand
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Szabad szerda
• Pápai Zsolt: Pánikszoba
• Harmat György: Angyalok, végállomás
• Hungler Tímea: A vér kötelez
• Varró Attila: Rollerball
• Herpai Gergely: Hart háborúja
• Köves Gábor: Megszólít az éjszaka
• Kis Anna: Fújd szárazra, édes!
• Mátyás Péter: Végtelen és képtelen
• Tamás Amaryllis: Tükör

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Mit lopott Saint-Just?

Bajomi Lázár Endre

 

Lukácsy Sándor odáig megy hőstelenítő lendületében a 80/2. számban megjelent, egyébként kitűnő Kaland, terror, történelem? című Elve vagy halva-kritikájában, hogy azt állítja: „Voltaire ezüstkanalat lopott, Rousseau lelencbe adta gyermekeit, Saint-Just ült is, ugyancsak ezüstkanalak miatt.”

Habár már nem rajongok úgy utóbbiért, mint 1939-ben, a nagy francia forradalom 150. évfordulója idején, amikor cikket írtam róla a párizsi Üzenet című folyóiratba, sőt mára már az 1957-ben megjelent Az üstökös című, és Saint-Just és a francia forradalom regénye című munkámtól is kissé „elidegenedtem”, de azért csodálkozom, hogy kiváló barátom bedőlt a két blérancourt-i úrnak (Grenet és Brunet), aki a Restauráció idején adta ki rágalmazó röpiratát. Charles Vellay, az egyik legkitűnőbb Saint-Just-szakértő, már 1945-ben megkérdőjelezte a vádat, amely szerint a tizenkilenc éves ifjú 1786-ban családi ékszereket és pisztolyokat elcsenve felutazott Párizsba, s ott – anyja kérésére – becsukták. A Malraux előszavával megjelent A. Ollivier-féle nagy Saint-Just-monográfia (1954) pedig kimutatja, hogy a röpirat „okmányai” hamisított másolatok, ellentmondanak egymásnak, Saint-Just anyjának állítólagos levelében a „lopott” tárgyak értéke frankban és centime-ban van megadva, holott a tízes számrendszert csak kilenc év múlva vezették be; továbbá 1790-ben a blérancourt-i bíró olyan magasztaló beszédben méltatta a falu szülöttét, amelyet nem mondott volna el, ha a fiú valóban elkövette volna az évtizedek múlva neki felrótt bűnt – arról nem is beszélve: elképzelhetetlen, hogy Thermidor után, amikor már nem kellett tartani Robespierre-éktől, Salnt-Just sok-sok ellensége közül egy sem hozakodott elő e váddal, valamint, hogy az Aisne-megyében, azaz Saint-Just megyéjében nyomozó „nemzeti ügynök”, aki házkutatást is végrehajtott Saint-Justéknél, és minden rosszat igyekezett feltárni róla, nem számolt volna be a lopásról; s legvégül: az állítólag ellopott tárgyakat Thermidor után megtalálták a család birtokában! Az viszont igaz, hogy mikor a kollégiumot elhagyva kiadta Organt cimű erotikus-szatirikus eposzát, a Bastille-ba akarták zárni, s emiatt felment Párizsba, hogy egy falubeli kereskedőnél találjon menedéket, s ekkor anyja valóban írt olyan leveleket, amelyeknek dátumát és tartalmát meghamisítva alá lehetett támasztani a koholt vádat.

De persze, abban igaza van Lukácsynak, hogy ha valóban elkövette volna is, „attól ő még Saint-Just” maradt volna...

 

Bajomi Lázár Endre


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/04 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7926