KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Zelki János: Fehéri Tamás (1927–2002)
MAGYAR MŰHELY
• Ágfalvi Attila: Nagybudapesti képüldözés Beszélgetés Báron Györggyel, Bojár Iván Andrással és Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: A mi városunk Beszélgetés Rajk Lászlóval
• Dániel Ferenc: Zsivaj a Népbüfékben Budapest, a mozgó város
• Jeles András: Platón képernyője Napló-töredékek
• Bakács Tibor Settenkedő: A vadkan meg a kolorádók Pannon áldokumentumfilmek
• N. N.: Magyar áldokumentumfilmek
• Sipos Júlia: Hiszem is, nem is Beszélgetés Radnóti Sándorral és Kardos Sándorral

• Elekes Györgyi: Világégés és animáció Beszélgetés Reisenbüchler Sándorral
• Kriston László: Generation G Világpolgárok filmen
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Mellékszál Berlin
• N. N.: Az 52. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kolozsi László: Panelkapcsolat Új német filmek
• Kovács Ilona: Szerelem hímnemben és nőnemben Patrice Chéreau filmjei
• Zoltán Gábor: Nyolc szerda Patrice Chéreau: Intimitás
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: A toll súlya Grunwalsky Ferenc: Levelek L&M-nek
• Kelecsényi László: Méz és epe Krencsey-emlékiratok
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Vatta az agyban Vecsernyés János: Kvartett
DVD
• Pápai Zsolt: Lábunk előtt hever a világ Joseph L. Mankiewicz: Mindent Éváról
FESZTIVÁL
• Palotai János: Rövidre vágva Clermont-Ferrand
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Szabad szerda
• Pápai Zsolt: Pánikszoba
• Harmat György: Angyalok, végállomás
• Hungler Tímea: A vér kötelez
• Varró Attila: Rollerball
• Herpai Gergely: Hart háborúja
• Köves Gábor: Megszólít az éjszaka
• Kis Anna: Fújd szárazra, édes!
• Mátyás Péter: Végtelen és képtelen
• Tamás Amaryllis: Tükör

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Központi pályaudvar

Harmat György

 

Két össze nem illő embernek ilyen-olyan okból egymás társaságában kell töltenie hosszabb-rövidebb időt. A kezdeti idegenkedés (netán ellenszenv) konfliktusok tömegét szüli kettejük között, ám az együtt átélt órák, napok, események során szimpátia ébred bennük egymás iránt, mely végül szeretetté erősödik. Ez az egyik séma. Ennek alfaja, amikor a két összemelegedő főhős: gyerek és felnőtt.

Egy, két, három ember, esetleg egy egész társaság útra kel, hogy céllal vagy anélkül megtegyen egy kisebb-nagyobb távolságot. Különböző kalandokba keverednek, melyek során feltárul jellemük, kapcsolatok alakulnak ki, alakulnak át. E másik (az előzővel olykor elegyedő) filmtípusnak neve is van: road movie – miután leggyakoribb helyszíne az országút.

Egy kisfiúnak (kislánynak) meghal (börtönbe kerül) egyik (mindkét) szülője (nevelője), s ő felkerekedik, hogy megkeresse a másikat (esetleg valamely rokonát). Vagy megleli, vagy nem, mindenesetre élete megváltozik. Ez a harmadik sablon. E cselekményvázakra remekművek éppúgy visszavezethetők, mint pocsékságok.

Eddig is a Központi pályaudvarról beszéltem, hiszen Walter Salles brazil rendező e három filmsémát ötvözi alkotásában – egyéni ízekkel. Már a főhős foglalkozása is szokványtól eltérő eleme a műnek. (Máshol nem lenne hiteles, csak olyan országokban – jelen esetben Brazíliában –, ahol kiterjedt az analfabetizmus.) Dora ugyanis „bérlevélíró”. A nyugdíjas tanárnőnek kicsinyke standja van a főpályaudvaron, a kuncsaftok által lediktált üzeneteket rója papírra.

Dora szolgáltatásait egy nap anya és gyermeke veszik igénybe. A nő a kilencéves Josue apjának íratja a levelet, aki még nem látta fiát. Mit tesz isten, a mamát pont a pályaudvar előtt üti el egy busz, Dora pedig magához veszi Josuét. Előbb eladja őt gyerekkereskedőknek, majd kiszabadítja: menekülniük kell. Irány az országút, elindulnak felkutatni Josue apját, s ezzel virágba szökkennek a korábban leírt sémák. Salles munkája a művészet és a giccs határvidékéről való: többnyire innen szoktak az illetékesek Oscar-díjast választani. (A Központi pályaudvar történetesen nem kapta meg az elismerést, csak a nominációt, elnyerte viszont a berlini Arany Medvét és az Arany Glóbuszt.) Hol a határvonalon egyensúlyoz, hol egyik, hol másik oldalra billen, hogy a könnyes-közhelyes befejezéssel célhoz érjen a művészi igénytelenség földjén. Dora kemény, legkevésbé sem idealizált alakja (nagyhangú, iszogat, hazudik, még lop is) mindenképpen emlékezetes marad a filmből – Fernanda Montenegro Oscarra jelölt megformálásában. Akárcsak a jó svádájú kisfiú, néhány remek figura, a szép fényképezés, érzékeny megfigyelések. Akarhatnánk többet is, de ez sem kevés.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/05 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4467