KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Zelki János: Fehéri Tamás (1927–2002)
MAGYAR MŰHELY
• Ágfalvi Attila: Nagybudapesti képüldözés Beszélgetés Báron Györggyel, Bojár Iván Andrással és Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: A mi városunk Beszélgetés Rajk Lászlóval
• Dániel Ferenc: Zsivaj a Népbüfékben Budapest, a mozgó város
• Jeles András: Platón képernyője Napló-töredékek
• Bakács Tibor Settenkedő: A vadkan meg a kolorádók Pannon áldokumentumfilmek
• N. N.: Magyar áldokumentumfilmek
• Sipos Júlia: Hiszem is, nem is Beszélgetés Radnóti Sándorral és Kardos Sándorral

• Elekes Györgyi: Világégés és animáció Beszélgetés Reisenbüchler Sándorral
• Kriston László: Generation G Világpolgárok filmen
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Mellékszál Berlin
• N. N.: Az 52. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kolozsi László: Panelkapcsolat Új német filmek
• Kovács Ilona: Szerelem hímnemben és nőnemben Patrice Chéreau filmjei
• Zoltán Gábor: Nyolc szerda Patrice Chéreau: Intimitás
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: A toll súlya Grunwalsky Ferenc: Levelek L&M-nek
• Kelecsényi László: Méz és epe Krencsey-emlékiratok
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Vatta az agyban Vecsernyés János: Kvartett
DVD
• Pápai Zsolt: Lábunk előtt hever a világ Joseph L. Mankiewicz: Mindent Éváról
FESZTIVÁL
• Palotai János: Rövidre vágva Clermont-Ferrand
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Szabad szerda
• Pápai Zsolt: Pánikszoba
• Harmat György: Angyalok, végállomás
• Hungler Tímea: A vér kötelez
• Varró Attila: Rollerball
• Herpai Gergely: Hart háborúja
• Köves Gábor: Megszólít az éjszaka
• Kis Anna: Fújd szárazra, édes!
• Mátyás Péter: Végtelen és képtelen
• Tamás Amaryllis: Tükör

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ördögi színjáték

Varró Attila

 

Középkorban játszódó detektívtörténethez lassan hagyomány pap-főhőst választani, főként ha a regényíró filmváltozatot is szeretne a műből: a széleskörű klasszikus műveltségüket és kiváló dedukciós képességüket kamatoztató sztár-szerzetesek mellé (mint a ferences Baskerville-i Vilmos vagy Cadfael testvér a Benedek-rendből) a brit szépíró, Barry Unsworth jóvoltából 1995-ben új barát csatlakozott Nicholas Barber kiugrott pap személyében, aki nem sokkal a Nagy Pestis után szörnyű gyermekgyilkossági ügybe keveredik. A Moralitásjáték címet viselő krimi igazi hőse azonban nem annyira a csuhás narrátor, mint inkább az a vándorszínész társulat, amelyhez statisztaként csatlakozik hirtelen felindulásból elkövetett pályaelhagyása után. Miután ugyanis az egyik városban a társulat vezetője úgy dönt, hogy szakítva az unalmas bibliai repertoárral a friss gyilkossági eset színpadi rekonstrukciójával próbálja kicsalni a tallérokat sovány közönsége zsebéből, a próbák és az előadások során egyre több kérdés merül fel a kivégzésre váró tettes személyét és a sötét ügy valódi hátterét illetően, amelyekre Nicholas és színésztársai kénytelenek kielégítő válaszokat találni előadásuk hitele érdekében.

Unsworth remek prózával, kifinomult jellemrajzokkal és diszkrét kultúrtörténeti áthallásokkal ékesítette fel egyébként is gazdag meséjét, azaz csupa olyasmivel, amik elsőként vesznek oda a filmre adaptálás cselekménycentrikus folyamata során. McGuigan (Gengszterek gengsztere) sem tett másként Ördögi színjátékra átkeresztelt feldolgozásában, ám az ifjú brit rendező legalább igyekezett pótolni a veszteségeket. A végeredmény: helyenként túlstilizált képsorokkal feldúsított rögközeli látványvilág (ami, ha akarom, szörnyen mesterkélt, ha akarom, már-már álomszerű), kiválóan karakterekhez választott trupp (élen a végre ismét sokoldalú tehetségét bizonyító színészkirály Dafoe-val) és a manapság trendi önreflexív-anakronizmusos viccelődés (Lovagmese) dicséretes mellőzése. Mindez azonban másodlagos örömforrás: a film valódi erénye a jó ritmusban pergetett nyomozás-narratíva, amely ugyan a hatás kedvéért több ponton merészen eltér a forrásműtől, de a választott filmzsánerhez (nevezzük középkori tragiko-szimbolikus megváltás-thrillernek) pontosan illik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1848