KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Zelki János: Fehéri Tamás (1927–2002)
MAGYAR MŰHELY
• Ágfalvi Attila: Nagybudapesti képüldözés Beszélgetés Báron Györggyel, Bojár Iván Andrással és Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: A mi városunk Beszélgetés Rajk Lászlóval
• Dániel Ferenc: Zsivaj a Népbüfékben Budapest, a mozgó város
• Jeles András: Platón képernyője Napló-töredékek
• Bakács Tibor Settenkedő: A vadkan meg a kolorádók Pannon áldokumentumfilmek
• N. N.: Magyar áldokumentumfilmek
• Sipos Júlia: Hiszem is, nem is Beszélgetés Radnóti Sándorral és Kardos Sándorral

• Elekes Györgyi: Világégés és animáció Beszélgetés Reisenbüchler Sándorral
• Kriston László: Generation G Világpolgárok filmen
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Mellékszál Berlin
• N. N.: Az 52. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kolozsi László: Panelkapcsolat Új német filmek
• Kovács Ilona: Szerelem hímnemben és nőnemben Patrice Chéreau filmjei
• Zoltán Gábor: Nyolc szerda Patrice Chéreau: Intimitás
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: A toll súlya Grunwalsky Ferenc: Levelek L&M-nek
• Kelecsényi László: Méz és epe Krencsey-emlékiratok
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Vatta az agyban Vecsernyés János: Kvartett
DVD
• Pápai Zsolt: Lábunk előtt hever a világ Joseph L. Mankiewicz: Mindent Éváról
FESZTIVÁL
• Palotai János: Rövidre vágva Clermont-Ferrand
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Szabad szerda
• Pápai Zsolt: Pánikszoba
• Harmat György: Angyalok, végállomás
• Hungler Tímea: A vér kötelez
• Varró Attila: Rollerball
• Herpai Gergely: Hart háborúja
• Köves Gábor: Megszólít az éjszaka
• Kis Anna: Fújd szárazra, édes!
• Mátyás Péter: Végtelen és képtelen
• Tamás Amaryllis: Tükör

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Egy néma kiáltás

Pápai Zsolt

Un homme qui crie – csádi-francia-belga, 2010. Rendezte és írta: Mahamat-Saleh Haroun. Kép: Laurent Brunet. Zene: Wasis Diop. Szereplők: Youssouf Djaoro (Adam), Dioucounda Koma (Abdel), Hadje Fatime N'Goua (Mariam), Marius Yelolo (David). Gyártó: TV5 Monde / Canal+. Forgalmazó: Mokép. Feliratos. 92 perc.

A Csád Köztársaságban – a legszegényebb kontinens egyik legszegényebb országában – nem létezik filmipar, és ami még rosszabb: filmek is alig vannak. A csádi mozgókép-történet lényegében az ezredfordulón (!) kezdődött, amikor hosszú franciaországi tartózkodás után hazatért Mahamat-Saleh Haroun rendező, és leforgatta Bye Bye Africa című munkáját. A Velencében díjazott Bye Bye Africa utáni műveivel Haroun a csádi filmművészet doyenje lett.

Legfrissebb, francia–belga koprodukcióban készült opusza a polgárháború dúlta ország és egy család zűrös belviszonyai közé vezet. Adam és Abdel, apa és fia, egymás mellett dolgoznak egy ötcsillagos szálloda úszómestereiként. Amikor előbbit portássá fokozza le, utóbbit pedig a helyére emeli a hotel új vezetése, kapcsolatuk megromlik, és az apa szörnyű elhatározásra jut.

Mahamat-Saleh Haroun bonyolult lélektani helyzeteket elemez, olyan módon, hogy a hősök privát életének eseményeit az ország zavaros viszonyaival rímelteti, a személyes és a társadalmi konfliktusokat egymásra vetíti. Azt mutatja meg, hogy mennyire lehetetlen a személyes problémák megoldása kívülről hozott – és ezért kontrollálhatatlan – eszközökkel. A rendező a mégoly traumatikus eseményekről visszafogottan, mégis izgalmasan mesél: nagy adag feszültséggel tölti meg az alapvetően lelki folyamatokat feltérképező filmet, sőt némi humort is csepegtet a jelenetekbe.

Mivel a direktorok gyakran Európában tanulják ki a mesterségüket, a fekete-afrikai filmek esetében sokszor nehéz eldönteni, hogy mely motívumok helyi, és melyek külső eredetűek. Az Egy néma kiáltás kapcsán kiváltképpen problémás ennek megítélése. Európából nézve úgy fest, hogy Mahamat-Saleh Haroun olyan archetipikus történeteket idéz meg, mint Dávid és Góliát harca, továbbá Ábrahám és Izsák, sőt Faust és Mephisto esete, de egy afrikai nézőnek bizonyosan más mítoszok és mesék jutnak eszébe a film láttán. Az Egy néma kiáltás végeredményben egyszerre európai ízlésű és afrikai mozi, magyarán virtigli kortárs fesztiváldarab. Dramaturgiája és mitológiája ismerős, miliője és egyes cselekményelemei egzotikusak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/01 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10484