KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/április
KRÓNIKA
• Fehér György: Föld Ottó halálára
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: Derék had Játékfilmek
• Varga Balázs: Valami történik Beszélgetés Koltai Lajossal
• N. N.: A 33. Magyar Filmszemle díjai
• Stőhr Lóránt: Falusi séta Beszélgetés Pálfi Györggyel
• Mihancsik Zsófia: Szeretet-skála Beszélgetés Dettre Gáborral
• Bakács Tibor Settenkedő: A két Holovácz Kisjátékfilmek
• Andor Tamás: Téged is leleplez Dokumentumfilmek

• Csejdy András: Mi az ördög David Lynch: Mullholland Drive
• Nevelős Zoltán: Mágus a neten davidlynch.com
• Horváth Antal Balázs: Bizonytalan földrajz Lynch-szótár
• Kolozsi László: Marilyn, szomorúság Egy kép
• Szűk Balázs: Hangyák a szalonban Buñuel állatszimbólumai
• Bikácsy Gergely: A zsarnok valóság Buñuel foglyai
• Ardai Zoltán: Lovagról és papokról Huysmans/Buñuel
KÖNYV
• Kelecsényi László: Féljünk együtt! Alfred Hitchcock
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Japán csend Pordenone – Sacile
KRITIKA
• Békés Pál: Mivégre? Kamondi Zoltán: Kísértések
• Báron György: Csak egy zenész Szabó István: Szembesítés
• Korcsog Balázs: Inter arma Wilhelm Furtwängler
• Mátyás Péter: Home, home Gárdos Éva: Amerikai rapszódia
• Takács Ferenc: Klisé-világ Todd Solondz: Helyzetek és gyakorlatok
• Spiró György: Senkifilmje Danis Tanović: Senkiföldje
• Varró Attila: Képmás-világ Alejandro Amenábar: Más világ
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: Banditák
• Ardai Zoltán: Az ígéret megszállottja
• Vidovszky György: Kikötői hírek
• Elek Kálmán: Az igazság nevében
• Tosoki Gyula: Nagyon nagy Ő
• Pápai Zsolt: 40 nap és 40 éjszaka
• Kézai Krisztina: Szerelem a végzeten
• Tamás Amaryllis: Kiss Kiss (Bang Bang)

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dark City

Nyírő András

 

Dark City: valakik gondolnak egy nagyot, és átalakul a város. Ezt a játékot mi itt, Pesten jól ismerjük. Ültess le egy 28-ast kedvenc kínai éttermedbe így a század végén, és a kupica rizspálinka mellett kérdezd csak ki, hogy is volt az, akkor, régen. Jöttek az oroszok, vagy mentek? Vagy a németek voltak? Mindegy. Halottak az út mellett, lótetemek, fagyott krumpli a pincében, egy tank, robbanások a szomszéd utcában, bombáznak, robbantanak, egy Trabantba próbálnak életet verni vagy a tűzijátékot halljuk? Akkor még Andrássy út volt, akkor még Népköztársaság útja volt, akkor még elegáns környék volt, akkor még mezők voltak ott.

Ülök az én 28-asommal a rizspálinka mellett, egy másik generáció tagja vagyok, 28-hoz annyi közöm van, hogy 28.8-as modemmel kapcsolódom az internetre. De a Dark Cityt én is ismerem: valakik gondolnak egy nagyot, és átalakul a város. Ugyanabból a dacból mondok Népköztársaság utat, ahogy a nagymamám mondott harminc éven keresztül Andrássy utat. A taxis utcanévjegyzéket vesz elő a térképhez, nem idegeskedik: megtaláljuk, uram, Halom utca biztos a régi neve. Vagy az új, nem gond, megtaláljuk. És ha még csak az utcák nevei! Elvitték a szobrainkat, kipofozták a körutakat, bicikliutakat; vágtak, városnyi bevásárlóközpontokat adtak a lerobbant,; büdös csemegék helyett. A bűz kitelepült az utcára, az Örs vezér téri aluljáróban nyugodt lélekkel lehetne Indiana Jones-folytatást forgatni.

A Dózsa György úton (még úgy hívják? Dózsa Györgyöt most is szeretjük?) a lerombolt Regnum Mariánum templom: helyéről elhurcolt tanácsköztársasági szobor hűlt helyével szemben graffiti figyelmeztet: „Megesznek a kínaiak!” Ma még mi eszünk kínait, isszuk a rizspálinkájukat, de ki tudja, mi lesz holnap?

Mi átéljük azt, amit a világ; boldogabb felén elborult agyú jövőfóbiások vizionálnak. Először 90-ben jártam New Yorkban. Idén ugyanabban az ócska szállodában laktam. Ugyanaz a kólaautomata, ugyanaz a portás, az árak változtak, de az arányok nem: a kóla most is olcsóbb, mint a szállás. Vannak változások, persze, de ezek kiszámíthatók, kicsik, szervesek, rendesek. Itt-ott nő egy új lakótelep, elnéptelenedik egy környék, még sincs az az érzése az embernek nyolc év után, hogy ebben a városban még nem járt.

A többi: Kafkától, Orwelltől és a Szárnyas fejvadászból csórt öreg klisé, a gonosz manipuláló hatalom és az ifjú, naiv lázadó nagy mérkőzése. A főhős önmagát keresi a felbolydult városban, itt bejátszik Freud is. Reszkessetek ember, jön a jövő! Üdítő színfolt, hogy a rosszak nem számítógéppel, hanem vegyi úton, valami injekcióval állítják meg az időt. Alex Proyas, a film rendezője nyilván nagyon büszke a vizuális trükkökre. Gomba módra nőnek a házak, mondja a nyelvi közhely, ezt a Dark Cityben láthatjuk is: valóban gomba módra nőnek a házak. A fantasy világa a neve ellenére szegényes és fantáziátlan: a sárkányt sárkánynak rajzolják, azon kapod magad, hogy helyetted valaki más fantáziái.

Ha a Dark City érdemes lenne a karikatúrára, akkor ezt egy kempingben lehetne leforgatni: a sátrak rendje folyamatosan változik, kiürül, benépesül a tér, a tegnapi szomszédod ma reggelre eltűnt, helyette lakókocsi áll a sátrad mellett, teljes a káosz, végül magad is sátrat bontasz, és elmész. De ugyan ki fog ebből a filmből karikatúrát készíteni?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/10 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3827